Csehország

A Kehely és a Keltető: misztikus sziklalabirintusok az elvarázsolt erdő közepén
A besedicei sziklák szűk vágatrendszere egykor az üldözött huszita kelyhesek búvóhelye volt, ma túrázók bujkálnak benne.
Andrej Babiš volt kormányfő is indul a cseh államfőválasztáson
Csehországban januárban választják meg Miloš Zeman utódját.
Cseh EU-ügyi miniszter: Még van lehetőség, hogy Magyarország visszatáncoljon a szakadék széléről
Az EU soros elnökségét betöltő ország minisztere nem optimista, de bízik az érdemi előrelépésben.
Rezsiszámlák égetésével tüntetnek több európai országban az elszálló energiaárak miatt
Olaszországban öltönyös vállalkozók gyújtják fel nyilvánosan a számláikat, Németországban a szankciók ellen tüntettek.
Cseh külügyminiszter: Botrányos Szijjártó részvétele a moszkvai konferencián
Mivel azon az Európai Unió szankciós listáján szereplő emberek is megjelentek. Szerinte Magyarország részben foglya az Oroszországgal fenntartott kapcsolatainak.
Hetvenezren követelték Prágában a cseh kormány lemondását
Egy nappal azután, hogy a cseh parlamentben leszavazták a Petr Fiala kormánya ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.
Nem kell, hogy Orbán vezessen minket – cseh külügyminiszter a V4-ről
Jan Lipavský szerint a V4 Orbán Viktor miatt nem működik. Csehország nem akar közelebb kerülni az orosz befolyási övezethez.
Összehívták az EU-s energiaügyi minisztereket szeptember 9-re
Az energiaválság közös megoldásáról és a gázárak maximálásáról fognak tárgyalni.
Kövess minket Facebookon is!