Covid–19

Fact-check: „Az amerikai gyógyszerhatóság elismerte, hogy az ivermectin jó a Covid-19 ellen”
Nagyot fut a hír a közösségi médiában, pedig csak az történt, hogy álhírgyárak és ivermectinpárti influenszerek félreértelmezték az FDA egyik jogászának nyilatkozatát a féreghajtó szerrel...
A rekordforgalom ellenére még mindig a Covid miatt csökkentett fizetést kapják a Ryanair pilótái
A pilóták sztrájkba is kezdtek, több mint 80 járatot kellett törölni Belgiumban.
A Covid alatt rájöttünk, milyen rossz a tömegturizmus. Aztán úgy folytattuk, mintha semmi nem...
A járvány utáni felszabadulásban zsúfolásig teltek a világ népszerű nyaralóhelyei. Az Insta-barát helyeken úgy tolonganak az emberek, mintha egy-két évvel ezelőtt még nem arról beszélt volna...
A gyógyszeripari szabályozó hatóságok nemzetközi koalíciója szerint a koronavírus-vakcinák...
Állásfoglalást adott ki az ICMRA a jelenlegi tudományos bizonyítékok alapján, és felhívta a figyelmet, hogy nem érdemes hinni az álhíreknek.
A járvány nyomán megnőtt az 1-es típusú cukorbeteg gyerekek száma
Ennek több oka is lehet: vagy a vírusra reagál így egyes gyerekek szervezete, vagy a lezárások miatt nem jutottak megfelelő védelemhez.
Megnéztük Gődényék filmjét, ami szépen csokorba szedi az elmúlt évek konteóit
Minden benne van, amit az Orvosok a tisztánlátásért csoport évek óta próbál bizonyítani: a film egybegyúrja a vírustagadást, az oltásellenességet és a Nagy Újraindítást, és az nem zavarja, hogy már...
Előkerült egy videó egy karácsonyi buliról, amin Boris Johnson kollégái önfeledten mulatnak a...
Johnson később az ilyen bulikról készült jelentés hatására mondott le, bár nem ismerte el soha, hogy félrevezette volna a parlamentet.
Fact check: „Vuhani tudósok a kínai hadsereggel együttműködve a világ leghalálosabb...
A Sunday Times hosszú oknyomozó riportot hozott le a SARS-CoV-2 eredetéről, de csak eddig is ismert vagy ellenőrizhetetlen információkat közölt.
Három év maszkviselés után arra tanítják a japánokat, hogyan kell mosolyogni
Japánban a lakosság több mint fele a mai napig mindenhol maszkot hord.
Arcvakság – ez a ritka betegség lehet a hosszú Covid legújabb azonosított tünete
Egy koronavírus-fertőzésen átesett nő nem ismerte fel az apját, és nem tud megjegyezni képen látott arcokat sem.
Kövess minket Facebookon is!