Bús Balázs

RSS

Szabó Tímea: Fizesse vissza Bús Balázs az összeférhetetlenség alatt képviselőként felvett több...

A Párbeszéd társelnöke szerint az önkormányzati képviselőségről csak most lemondott fideszes politikus nem érvelhet azzal, hogy a jogtalanul felvett összeget eljótékonykodta.

Bús Balázs lemondott az önkormányzati tisztségeiről

Mint kiderült, összeférhetetlen a Nemzeti Kulturális Alap általa betöltött alelnöki tisztje és az óbudai önkormányzatban viselt képviselői pozíciója.

Utánamentünk az óbudai Zichy-kastély elvételének: Demeter Szilárd tárgyalásokat ígér

A kerületvezetéssel nem is egyeztettek az ügyben eddig, a fideszes képviselőjelölt viszont tanácsadó a projektben. Demeter Szilárd azt mondta a Telexnek, nem akarja kitenni a múzeumokat a barokk...

Az ELTE-s gólyatáboros botrányba belebukott egykori HÖK-elnök cégei taroltak a kulturális alap...

Bubla Áron három cégének összesen 20 millió forintot ítéltek meg, de más furcsa összefonódásokat is találtunk a győztes pályázók között.

A Margit Kórház dolgozóinak ajánlja fel képviselői díját Bús Balázs volt óbudai polgármester

A járvány kitörése óta követi munkájukat, és elképzelni se tud most más szervezetet, amely jobban megérdemelné az anyagi támogatást. Jövőre Óbudán indul képviselőjelöltként.

Bekerült Bús Balázs az MMA felügyelő testületébe, és kinevezték az NKA alelnökének is

Egy nap alatt két pozíciót is kapott év végén a volt óbudai polgármester.

Bús Balázs: Mindenben a hatóságok kérésének megfelelően jártunk el

A volt óbudai polgármester azt mondta a gyermekpornográf ügyről, hogy semmit sem akartak eltussolni.

Kövess minket Facebookon is!