Lemondott a Fidesz-kampány celebjeinek milliókat osztó NKA alelnöke, Bús Balázs

Távozik a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöki posztjáról Bús Balázs, erősítette meg a politikus a HVG-nek. Bús először 2021-től 2024 elejéig dolgozott az NKA alelnökeként, majd 2024 őszétől töltötte be újra ezt a pozíciót.

A Telexen is beszámoltunk róla, úgy tűnik, hogy az NKA az érintett kollégiumok kihagyásával, fű alatt szórt ki közel 12 milliárd forintot a Fidesz gazdasági, közéleti és művészeti holdudvarának. A támogatottak között volt például az EDDA-frontember Pataky Attila cége, amely 150 milliót kapott, Tóth Gabi énekesnő új albuma dalszövegének megírását 5 millióval támogatták meg, és a cége is kapott még 9 milliót. Rajtuk kívül számos olyan előadó részesült még milliós támogatásokban, akik valamilyen módon részt vettek a volt kormánypárt kampányrendezvényein: milliókhoz jutott Kis Grófo, G.w.M és Dopeman is. Így felmerült a gyanú, hogy a Fidesz esetleg az NKA-n keresztül fizette ki a 2026-os választási kampányban részt vevő influenszereit.

Hankó Balázs kulturális miniszter a Magyar Nemzet keddi cikkében reagált a vádakra, szerinte a támogatások odaítélése minden esetben szabályozott pályázati eljárás keretében történt, meghatározott szakmai szempontok alapján, illetve azokból nem „csorgattak vissza” semmit a választókerületi kampányába.

Bús 2006 és 2019 között Óbuda fideszes polgármestere volt, 2010 és 2014 között a Fidesz országgyűlési képviselője. Mi is kerestük Bús Balázst, egyelőre kinyomta a hívásunkat.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!