Hankó Balázs szerint nem igaz, hogy a Fidesz-kampány celebjei kapták meg az NKA-s milliárdokat

„Tudatos ferdítés kampányfinanszírozásként feltüntetni olyan támogatásokat, amelyek a magyar kultúra egészét szolgálják”

– így reagált Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Magyar Nemzetben azokra a vádakra, amelyek szerint a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) brutális mennyiségű közpénzt osztott ki a Fidesz holdudvarának. A miniszter a lapnak azt mondta, a támogatások odaítélése minden esetben szabályozott pályázati eljárás keretében történt, meghatározott szakmai szempontok alapján, illetve azokból nem „csorgattak vissza” semmit a választókerületi kampányába.

Először Molnár Áron színész-aktivista számolt be arról, hogy tud egy olyan állami kifizetőhelyről, ahol milliárdokat fizettek ki a Fidesz gazdasági, közéleti és művészeti holdudvarának. Azóta kiderült, az érintett kollégiumok kihagyásával, fű alatt szórtak ki közel 12 milliárd forintot, miközben a pályázati kiírásnak sem volt nyoma a szervezet oldalán.

A támogatottak között volt például az EDDA-frontember Pataky Attila cége, amely 150 milliót kapott, Tóth Gabi énekesnő új albuma dalszövegének megírását 5 millióval támogatták meg, és a cége is kapott még 9 milliót. Rajtuk kívül számos olyan előadó részesült még milliós támogatásokban, akik valamilyen módon részt vettek a volt kormánypárt kampányrendezvényein. Így felmerült a gyanú, hogy a Fidesz esetleg az NKA-n keresztül fizette ki a 2026-os választási kampányban részt vevő influenszereit.

Hankó Balázs miniszter ezt a vádat nevezte tehát tudatos politikai ferdítésnek, és hangsúlyozta, hogy az NKA pályázatai nyilvánosak, a támogatások pedig a magyar kultúra egészét szolgálják. A miniszter a lapnak határozottan cáfolta, hogy a kampányban részt vevő celebek kaptak volna forrásokat, szerinte az érintett pályázatok nyilvánosan, tavaly augusztusban és decemberben jelentek meg, és bárki pályázhatott rájuk.

Hankó azt mondta, mindenki számára adott a lehetőség, hogy közérdekű adatigényléssel éljen, ugyanakkor fontos tisztán látni az NKA működésének alapjait. Hankó szerint az NKA-alap elsődleges forrása az ötös lottó bevételeinek 90 százaléka, amit kifejezetten a magyar kultúra támogatására hoztak létre. A vitatott 17 milliárd forintos támogatási keretről a miniszter azt mondta, 78 alkotó részesült átlagosan 3,1 millió forintban, ami összesen 244 millió forintot jelent. Emellett szerinte több mint 900 közösségépítő program valósult meg közel tízmilliárd forint értékben, és számos más kiemelt kulturális projekt támogatást kapott. Hankó példaként említette, hogy könnyűzenei előadók és független színházi szereplők is részesültek támogatásban, ami szerinte jól mutatja a rendszer sokszínűségét.

Ehhez képest a előadó-művészeti szervezetek támogatásáról született legutóbbi döntés is inkább a Fidesz-közeli színházaknak kedvezett. A kiosztott 5 milliárd forint nyertesei között volt például Kálomista Gábor Thália Színháza (12 millió forint), a Vidnyánszky Attila tanítványához köthető Karinthy Színház (117 millió forint), a Vidnyánszky vezette Magyar Teátrumi Társaság (75 + 45 millió forint) vagy a szintén a Fideszhez köthető Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány (10 millió forint). A lista szerint a minisztérium egyetlen független színházat sem támogatott, a Pintér Béla és Társulata és a Függetlenül Egymásért egyesület (FÜGE) ifjúsági programja sem kapott egy forintot sem a pályázatára.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!