Budapest

Holttestet találtak a Ferenc körúton
A rendőrök egyelőre nem találták idegenkezűség nyomait.
Nyomozás indulhat a szlovák vlogger által leleplezett, lehúzós pesti bár ügyében
A BRFK feljelentéskiegészítést rendelt el, az önkormányzat a NAV-nál és a fogyasztóvédelemnél tett bejelentést. A kerületi rendészek jelentése szerint napok óta zárva tart a hely, ahol legutóbb 86...
Nincs pénze a fővárosnak a Biodóm fenntartására
Idén már majdnem egymilliárd forintba kerül a félbemaradt építmény fenntartása, jövőre 1,5-2 milliárd is lehet.
A főpolgármester-helyettes nem tudja megmondani, hogy Budapest költségvetése kibírja-e ezt az évet
Kiss Ambrus szerint csak a közösségi közlekedés energiaköltsége 21 milliárddal több, mint amennyivel korábban számoltak, és a közvilágítás sem lett olcsóbb.
Tájseb vagy műemlék? Megnéztük belülről az újlipótvárosi transzformátorházat
A hatalmas, vörös téglás épülethasábot védenék is, elbontanák is, de a létesítmény legnagyobb ellenségei jelenleg a macskák.
Rezsitámogatási rendszert vezet be Budapest
Évi 48 000 forintot kapnak a rászoruló gyermekesek, az ápolási díjon lévők vagy más nehéz helyzetű családok, illetve a létminimumnál kevesebb nyugdíjat kapó nyugdíjasok.
Elmaradt az augusztus 20-i tűzijáték
Az állami ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs a bizonytalan időjárás miatt döntött így. A tervek szerint a tűzijáték új időpontja jövő hét szombat, 21 óra.
Légi parádé nem volt, de azért elhúzott három Gripen Budapest felett
Nemzeti színű kondenzcsíkot húztak maguk után az augusztus 20-i tisztavatás közben.
Kormánybiztosnak kell rendet tenni a budapesti atlétikai vb előtt, Deutsch Péter háttérbe szorult
Egy év múlva kezdődik Budapesten az atlétikai vb, a projekt szervezése most új lendületet kap. Csak tavaly 700 millió forintot költöttek el, de az arculat még sehol sem áll, a vb-re épített stadion...
Kövess minket Facebookon is!