10 év és 1300 sütés után bezár az egyik legjobb magyar grillétterem
A tahitótfalui Őrház & Chill BBQ október 31-én húzza le a rolót.
Nem zárnak be a budapesti fürdők, de emelik a jegyárakat
Tizennyolcszor annyit kell fizetnie a gázért októbertől a fővárosi fürdőket üzemeltető cégnek, mint most.
A rezsiköltségek miatt lehet, hogy januárban és februárban be kell zárnia a Vörösmarty Színháznak
A székesfehérvári színháznak az áramszámlája nagyjából 250 millió forinttal nőtt.
Bezártak egy somogyi kollégiumot a túl magas rezsiköltségek miatt
Az erdészképzésnek éppen az volt a lényege, hogy a gyerekek sokat voltak a természetben. Most költözhetnek a barcsi belvárosba.
Olyanok is összefogtak az Átriumért, akik még életükben nem jártak ott
Miután az Átrium bejelentette, hogy felmond a dolgozóinak, több civil kezdeményezés is indult, hogy megmentsék a színházat. Az Átriumból szimbolikus ügy lett, de vajon elegendőek a párszáz forintos...
Öt nap alatt 3,6 millió forint felajánlás érkezett az Átriumhoz a közönségtől
A bezárásra kényszerülő színház az ország legkülönbözőbb pontjairól és külföldről is kapott felajánlást a nézőktől.
Felmondási idejüket töltik az Átrium munkatársai, nem tudják tovább tartani a színházat
Jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy a következő hetekben az Átrium utolsó előadásait láthatják, akik jegyet váltottak rá – közölték.
Szakácshiány miatt lehúzta a rolót Szeged 65 éve folyamatosan nyitva tartó étterme
Napi nettó 30 ezer forint nem volt elég a szakácsok megtartásához a Gulyás csárdában.
Lesz-e még finom torta a cukrászdákban ilyen alapanyagárak mellett?
Vendégként néha nehéz felfogni, mi kerülhet 2000 forintba egy szelet süteményen, ezért cukrászokkal beszélgettünk arról, miért lesz lassan teljesen lehetetlen egy kézzel készített, jó minőségű...
Az árak emelkedése miatt bezár az Édesem tortaműhely
„Nem akarom annyiért adni a tortákat, amennyiért már én magam sem venném meg” – magyarázza a tulajdonos a bezárás okát.
Kövess minket Facebookon is!