Gamás hatmilliót, Szolnok negyvenkétmilliót fizetett egy postafiók újranyitásáért

2023. január 21. – 14:48

Másolás

Vágólapra másolva


A Magyar Posta Zrt. az önkormányzatokkal kötött megállapodások alapján 32 településen 45 posta szüneteltetését oldotta fel az év elején, az érintett postahelyek január 2-án nyithattak ki újra.

A 24.hu szerette volna megtudni, mekkora összegeket kell fizetniük a településeknek, és mi alapján állapították meg, melyik önkormányzatnak mennyit kell térítenie, az állami cég azonban a lap többszöri megkeresésére se válaszolt. Néhány esetben viszont ki tudták deríteni, mennyit áldoztak az önkormányzatok arra, hogy újra kinyisson egy postafiók a településükön.

Mint arról korábban a Telexen is beszámoltunk, a Psota még október végén jelentette be, hogy ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését az energiaárak radikális megemelkedése miatt. Január elején közölték, hogy ahol a települések vállalták, hogy az adott posták üzemelésére vonatkozó szolgáltatásért előre meghatározott díjat fizetnek, ott megállapodás született a további működésről.

Mivel a társaságtól nem kapott választ, a 24.hu a postakereső segítségével kereste meg azokat a településeket, ahol korábban bezártak, majd újranyíltak a postafiókok.

Ilyen település a Somogy vármegyei Gamás, amely vállalta a Magyar Posta feltételét, hogy újranyissák a november 12-e óta szünetelő postájukat.

Ezért a település weboldala szerint 5 890 260 forint „támogatást” kell az önkormányzatnak fizetnie az állami cég felé.

Gamáson 2023-ban 694 fő körül lehet a lakosok száma, őket szolgálja ki a postafiók, az önkormányzat közleményéből kiderül, hogy a nagyon magas összeg előteremtéséhez szükségük van a lakosság támogatására is.

A 67 ezres Szolnokon hét postafiókot zártak be tavaly, közülük egyelőre csak az egyik, az 5-ös számú postát nyitották újra, de a többi újranyitásáról is tárgyalnak a postával. Az önkormányzat a 24.hu kérdésére azt mondta, azért döntöttek úgy, hogy ezt a fiókot nyittatják ki újra először, mert abban a városrészben, ahol a postafiók található, több mint húszezer ember él, és a közelben nincs másik posta.

Ezért a város 42 millió forintot kell fizet az állami cégnek, de mint hangsúlyozták, ez nem támogatás, hanem szolgáltatást vásároltak.

A megkötött szerződés határozatlan idejű, a 42 millió forint egy éves szolgáltatás díja, amit negyedéves részletekben kell megfizetnie a városnak. Az önkormányzat saját költségvetéséből állja a díjat. Azt viszont nem közölték, hogy a Posta pontosan mire kérte az összeget.

A 24.hu több települést is megkeresett, ahol újranyitották a postafiókokat, de vagy nem kaptak választ, vagy arra hivatkozva kértek türelmet az önkormányzatok, hogy még folyamatban vannak a tárgyalások.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!