Önkormányzati támogatásokkal egyre-másra nyitnak újra postákat

2022. december 20. – 21:35

Másolás

Vágólapra másolva

Budapest II. kerületében, Pécsen és Kaposváron is kinyitnak olyan postahivatalok, amelyeket nemrég bezárt a Magyar Posta.

A II. kerület nyolc postájából csak kettő maradt nyitva, ezután a városrész vezetése tárgyalni kezdett a Magyar Postával. Végül a Török utcai és a Kelemen László utcait nyitják majd újra januártól, mert ezek önkormányzati ingatlanok voltak.

Az újranyitás feltételeiről azt írták, hogy a Török utcai ingatlant ingyen a Magyar Posta tulajdonába adja a kerület, azzal a feltétellel, hogy az 1959 óta postahivatalként működő ingatlan továbbra is postaként üzemel. A Kelemen László utcai postánál pedig a szolgáltatás igénybevételéért díjat fizet a II. kerület, csaknem 29 millió forintot plusz áfát 18 hónapra, ha a Magyar Posta Zrt. vállalja, hogy ellátja a jogszabály szerinti feladatát ezen a két helyen. Az újranyitó posták mellett a kerület több pontján postapontokat helyez üzembe a Magyar Posta – jelezte a kerület.

Kaposváron a négy bezárt postahivatalból kettő fog majd kinyitni január első felében. Itt is megegyezett az önkormányzat a Magyar Postával, 32 millió forintot adnak azért, hogy Kaposfüred és Toponár városrészben működjenek a hivatalok. Az itt lakóknak hat kilométert kellett volna utazniuk a legközelebbi postáig. Szita Károly polgármester (Fidesz–KDNP) azt mondta, megítélése szerint a Posta nem minden szempontot vett figyelembe a hivatalok bezárásakor.

Pécsen is hasonló a helyzet, az önkormányzat összesen 81 millió forintot fizet azért, hogy újranyisson és legalább másfél éven át üzemeljen három postahivatal.

Az MTI azt írta a pécsi önkormányzat közleményére hivatkozva, hogy a keleti városrészben lévő Puskin téri, a lakótelepekkel tarkított déli városrészben lévő Illyés Gyula utcai, valamint a keleti külső városrészben található pécs-hirdi postahivatal nyit újra. Még egyről tárgyalnak, de megállapodás eddig nem született.

Az üzemeltető Magyar Posta Zrt. korábban 18 pécsi postahivatalból tízet bezárt – közlésük szerint a működésüket ideiglenesen szüneteltetik az energiafelhasználás csökkentéséért.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!