Most már biztos, hogy januárban több posta újranyit, a lista még bővülhet

2022. december 28. – 08:24

Másolás

Vágólapra másolva

„A Magyar Posta Zrt. új vezetése az elmúlt másfél hónapban intenzív és konstruktív tárgyalásokat folytatott az önkormányzatokkal a bezárt postahelyekről, ennek köszönhetően több posta újranyit januárban, az egyeztetések folytatódnak” – idézte az MTI a Magyar Postát.

A Magyar Posta még október végén döntött arról, hogy az energiaárak drasztikus drágulása miatt országszerte szünetelteti több száz posta működését. Mint írták, „a Magyar Posta számára kiemelt feladat a lakosság részére a legmagasabb minőségű postai szolgáltatások nyújtása, ezért a bejelentést követően a társaság új vezetése az érintett önkormányzatok vezetőivel az elmúlt időszakban konstruktív tárgyalásokat folytatott számos jelenleg szünetelő posta mielőbbi újranyitásáról”.

A tájékoztatás szerint a polgármesterekkel részletes megállapodás született arról, hogy a Magyar Postát is érintő radikális energiaköltség-növekedést hogyan tudják közösen kezelni.

Bár a mostani tájékoztatásból nem derül ki, hogy pontosan hol nyitnak újra a posták, korábbi cikkünk szerint erre Budapest II. kerületében, Pécsen és Kaposváron számíthatnak az emberek.

Országszerte aláírásokat gyűjtöttek a posták megmentésére, hiába: november 12-én 366 posta szűnt meg az energiatakarékosságra hivatkozva, az ígéretek szerint csak ideiglenesen. Az intézkedés léptékét jól mutatja, hogy Szegeden a tizenkilenc postából tizenkettőre került lakat, Pécsen tizennyolc postahivatalból tízre, Győrben öt hivatal érintett, a lakosok pedig dühösek és elégedetlenek. Az ellenzék tiltakozásokat szervezett, Orbán Viktor minderről a parlamentben azt mondta: a Postát csak úgy lehet megmenteni, ha belülről alakítják át azt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!