A rezsiválság miatt az Audi győri gyárában próbál négy hétig a Győri Balett

2023. január 11. – 11:02

A rezsiválság miatt az Audi győri gyárában próbál négy hétig a Győri Balett
A motorgyár rendezvényhelyszíne most próbaterem – Fotó: Audi Hungaria
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Januártól két hónapra bezárt a Győri Nemzeti Színház, amely otthona a Győri Balettnek is. A világhírű tánctársulat szomszédos stúdióját sem fűtik mostantól, hidegben viszont a táncosok nem próbálhatnak. Megoldás kellett, és amit találtak, arra példa még nem nagyon akadt: a győri Audi-gyárban kaptak négy hétre helyet a művészek.

Az ősz utolsó heteiben kiderült, hogy Győrben számos kulturális intézményt bezárnak, a színházra januárban kerül sor. Ezt a szót ugyan nem szeretik használni az érintettek, mondván, a jegyárusítás marad az épület földszintjén, de a tény ettől tény: a futó darabok és a társulatok kiköltöztek az épületből. A színészek a bábszínház színpadán játszanak jelenleg; a balett pedig november–decemberben őrült tempóban lejátszotta a bérletes előadásainak nagy részét. Velekei László, a Győri Balett jelenlegi igazgatója a Telexnek elmondta, mindössze öt elődadás maradt, amit átvisznek tavaszra, negyvennyolc elődadáson – nyolc darabra elosztva – már túl vannak. Az utolsó fellépésük Győrben december 15-én volt.

Az is kiderült korábban, hogy a Győri Balett erre a két hónapra nem áll le teljesen, hanem külsős helyszíneken, vagyis más teátrumokban játszik. Nyilván olyan helyeken, amelyek a megemelkedett rezsiköltségek mellett is működnek. A veszprémi színház és a Müpa már szerződött velük.

De a próbák kérdése ezzel még nem oldódott meg, márpedig ez a táncművészek számára elengedhetetlen. Ha nem született volna megoldás, akkor a színház színpada marad, de az ottani körülményekről sokat elmond az a közlemény, amit hetekkel ezelőtt adott ki a teátrum vezetése: a nézők – a protokollt mellőzve – kabátban is végignézhetik januárig az előadásokat, mert a nagyszínpad nézőterén valóban hideg van.

A Győri Balett főszponzora immár 25 éve az Audi. Ez a magyarázat arra, hogy miért hozzájuk fordultak. Ezúttal nem szponzorációs segítségről volt szó, otthont kértek.

És kaptak: a motor- és a járműgyárban is két-két hétig lehetnek, mindenhol van ugyanis olyan rendezvényterem, amely alkalmas – és elég meleg – számukra. A speciális padlót és a próbaállványokat a balett vitte oda, magát a helyiséget biztosítja a gyár.

Ezért mondta Kiss János, a Győri Balett alapítója, több évtizedig az igazgatója: megy a gyárba próbálni.

A próbák nyilvánosak, ezt is láthatják a gyár dolgozói – Fotó: Audi Hungaria
A próbák nyilvánosak, ezt is láthatják a gyár dolgozói – Fotó: Audi Hungaria

A vállalat kommunikációs osztályától a Telex megtudta: a gyártó részlegeken 18, az irodákban 20 fok van. Ezzel igazodnak a VW Konszern telephelyein is alkalmazott protokollhoz. A győri gyár szerencsés helyzetben van, bár ezt magának köszönheti: évekkel ezelőtt beszállt ugyanis a geotermikus hő kinyeréséhez alkalmas kút-, illetve szállítórendszer kiépítésébe, így termálhővel tudja fűteni a gyártócsarnokokat, amelyek száma mostanra meghaladja a nyolcvanat.

A balett-társulat is 20 fokos teremben gyakorol, a próbák nyilvánosak, így a gyár dolgozói is belenézhetnek azokba. Az ingyenes „albérletért” cserébe ezt még megfejelik péntekenként egy kisebb előadással.

A mintegy 12 ezer audis dolgozó bármelyike tehát – ha a műszakbeosztása megengedi, és a gyár területén jár – balettot láthat.

A társulat mostantól két hétig lesz a motorgyárban, és a táncosok éppúgy belépőkártyát kaptak, ugyanúgy jöhetnek-mehetnek, ahogy a dolgozók. Ezután Veszprémbe mennek majd fellépni, illetve Budapestre, aztán visszatérnek, de már a járműgyárba. Hasonló konstrukcióban a Herendi Porcelánmanufaktúránál is helyet kapnak ezt követően, így sikerül kihúzniuk a két hónapot.

„A Győri Balett még soha nem volt ilyen helyzetben” – mondta ki Velekei László. „És olyanra sem láttuk példát sem Magyarországon, sem Európában, de talán a világon sem, hogy ipari közegben talál otthonra egy művészeti együttes” – tette hozzá Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyi igazgatója.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!