Hétvégén tetőzik Budapesten a Duna, Pintér szerint száz százalékig fel vagyunk készülve rá
Orbán Viktor operatív törzs létrehozását rendelte el az árvíz kezelése érdekében, az ország több települése is önkéntesek jelentkezését várja. Sajtótájékoztatót tartott a belügy az árvízről.
Az árvíz miatt összefogott az egymással nyíltan háborúzó Németh Szilárd és a csepeli polgármester
A fővárosi rakpartokat kedd délután érheti el a víz. Orbán Viktor összehívta az operatív törzset, és lemondta az összes külföldi programját, Magyar Péter homokzsákokat pakolt. Árvízhelyzet percről...
Megosztotta az Országos Vízügyi Főigazgatóság, hogyan tud segíteni a lakosság az árvízvédelemben
Közzétették az önállóan védekező települések listáját, ezeket a polgármestereket érdemes keresni.
Pintér Sándor szerint Magyar Péter hasznos munkát végez a gáton, más politikusoknak is ezt javasolta
A belügyminiszter azt kérte, hogy ne szervezkedjenek és ne politizáljanak, mert „a politikának a parlamentben a helye, a védekezésnek a Duna partján”.
Több mint 350 katonát rendelt ki a honvédelmi miniszter árvízvédelmi munkálatokra
Pintér Sándor pedig arról beszélt, hogy szerinte nem lesz szükség kitelepítésekre, mert a megfelelő védművek közé tudják szorítani a vizet.
Magyar Péter Orbánt és az EP elnökét is arra kéri, hogy halasszák el a vitát az árvízhelyzet miatt
A miniszterelnök szerdán az EU soros elnökeként szólalna fel Strasbourgban, ahol először vitázhatna Magyar Péterrel.
MÁV: Nem indulnak Ausztriába vonatok Magyarországról
A vonatok csak Hegyeshalomig közlekednek.
Az árvíz és az időjárás miatt kialakuló fennakadásokra figyelmeztet a MÁV–Volán
A társaság azt kéri az utasoktól, hogy ne megszokásból közlekedjenek.
Házak víz alatt, hajón érkező segély, evakuálások: így néz ki most az Európát érintő nagy...
Több szomszédos fővárost is elért a víz, Romániában és Ausztriában is több száz embert evakuáltak. Szlovákia és Magyarország készül az árvízre, Alsó-Ausztriát már katasztrófa sújtotta területnek...
Magyar Péter Neszmélynél pakolja a homokzsákokat, Orbán Viktor a Római-partról jelentkezett be
Gyurcsány Ferenc szerint pedig „nem a víz az úr.”
Kövess minket Facebookon is!