Megosztotta az Országos Vízügyi Főigazgatóság, hogyan tud segíteni a lakosság az árvízvédelemben

2024. szeptember 15. – 22:34

Másolás

Vágólapra másolva

„Az elmúlt 24 órában számos helyről érkezett megkeresés, hogy a lakosság milyen módon támogathatja az árvízi védekezést. Ezért az alábbiakban közzétesszük az önállóan védekező települések listáját. Amennyiben valaki teheti, hogy tevékenyen részt vállaljon a helyi védekezésben, javasoljuk, hogy keresse az adott település polgármesterét, aki a helyszínen tartózkodó műszaki irányítókkal szervezi a munkát és tájékoztat a teendőkről” – írta Facebookon az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén ez

  • Dömös,
  • Dunaalmás,
  • Esztergom,
  • Gönyű,
  • Hédervár,
  • Lábatlan,
  • Mosonmagyaróvár,
  • Neszmély,
  • Nyergesújfalu,
  • Süttő és Pilismarót.

A Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság területén:

  • Budakalász,
  • Dunabogdány,
  • Dunakeszi,
  • Kismaros,
  • Kisoroszi,
  • Leányfalu,
  • Nagymaros,
  • Százhalombatta,
  • Szentendre,
  • Szob,
  • Sződliget,
  • Tahitótfalu,
  • Tass,
  • Vác,
  • Verőce,
  • Visegrád és
  • Zebegény.

„Javasoljuk, hogy annak a településnek a honlapját vagy közösségi média oldalait keressék fel, ahol esetleg segíteni szeretnének/tudnának” – írta az OVF.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!