RSS
A lecanemab drága, a kórházak nincsenek rá felkészülve, mégis jelentős mérföldkőnek számít.
Megjelent a magyar tanulmány, amelynek az első változata megmutatta, hogy a Sinopharm-vakcinával oltott idősek negyedénél, a legidősebbek felénél nem mutatható ki semlegesítő antitest. Azóta egy...
A Regkirona nevű készítmény forgalomba hozatali engedély iránti kérelmét a Magyarországon bejegyezett Celltrion Healthcare Hungary Kft. adta be.
Sokat dob a harmadik oltás az idősek védettségén a budapesti tesztek szerint.
Az AZD7442 antitest kombináció azoknak jöhet jól a cég szerint, akik nem kaphatnak oltást.
Leginkább azoknál alakulhat ki a hibrid immunitás, akik korábban átestek a fertőzésen, majd mRNS-vakcinát kaptak.
Elég ijesztően hangzik a monoklonális antitest bevetése a fogamzásgátlásban, eddig a koronavírus elleni alkalmazását vizsgálták.
Akiről kiderül, hogy átesett a betegségen, mentesül a karantén alól. A cél, hogy minél kevesebben essenek ki a tanévből.
Ezzel akár azt is meg lehet határozni, hogy kinek kellhet harmadik dózis.
Újabb eredményeket tett közzé Karácsony Gergely, 3805 teszt eredménye alapján cselekvést vár a kormánytól.