Katonák vették át a hatalmat Gabonban, házi őrizetben az eddig elnök
A főváros, Liberville utcáin örömünnep tört ki. A puccsisták lezárták a határokat és feloszlatták az állami intézményeket.
Hazaárulás vádjával bíróság elé állítják a megbuktatott nigeri elnököt
A puccsisták szerint Mohamed Bazum aláásta országa biztonságát.
Oroszok, franciák, amerikaiak: a nigeri puccs nem véletlenül ennyire fontos mindenkinek
Orosz zászlókkal köszöntötték néhányan Nigerben a katonai puccsot, a junta pedig a napokban a Wagner-csoporttól kért segítséget. Az Egyesült Államok szerint nem az oroszok idézték elő a helyzetet,...
Ferenc pápa: A Földközi-tenger és az észak-afrikai sivatagok temetőkké váltak a menekültek számára
Az egyházfő szerint sürgősen tenni kell azért, hogy minél több életet mentsenek meg.
Szijjártó: Kritikus a helyzet Nigerben, a hadsereg gyakorlatilag túszul ejtette az elnököt
A külügyminiszter szerint ki kell tartani a demokratikusan megválasztott Mohamed Bazoum mellett.
Katonai puccs zajlik Nigerben, elfogták az elnököt
Az ország védelmi minisztere néhány hete járt Magyarországon, ahol fejlesztési gazdasági és biztonság kérdésekről egyeztetett.
Közös kézmosással és magyar népdallal fogadták ruandai diákok Novák Katalint
Az afrikai ország elnökével is találkozott, és megnézett egy iskolát, amit magyar támogatással fejlesztettek.
Egy lándzsával átlőtt nyakú gólyáig azt hitték, a madarak télen a víz alatt telelnek
Vagy más madarakká változnak. Aztán győzött a már akkor is terjedő elmélet a délre költözésről.
Megölték Afrika egyik legidősebb oroszlánját
Loonkiito 19 éves volt.
Eladó egy farm kétezer szélesszájú orrszarvúval
Egy vállalkozó meg akarta menteni az orrszarvúkat a kihalástól. Szaporítani kezdte őket a farmján, de most elfogyott a pénze.
Kövess minket Facebookon is!