Bankot is rabolt és nightclubja is volt a Dél-afrikai Köztársaság új sportminiszterének

2024. július 3. – 10:42

Másolás

Vágólapra másolva

Miniszteri kinevezést kapott a Dél-afrikai Köztársaságban Gayton McKenzie, volt polgármester vasárnap, aki korábban bankot is rabolt. Jelenleg a Hazafias Szövetség (PA) pártot vezeti, miniszterként a sportért, művészetért és kultúráért fog felelni, írja a BBC.

McKenzie gengszterből vált nightclub tulajdonossá, később ellenzéki politikai karrierbe kezdett, most pedig a Hazafias Szövetség (PA) pártot vezeti, amelyet 2013-ban alapított. Cyril Rampahosa elnök 2018-óta vezeti az országot az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) színeiben, amelynek Nelson Mandela is a tagja volt. Az ANC a május 29-ei parlamenti választáson elvesztette a parlamenti többségét, így koalíciós kormányzásra kényszerült.

A BBC azt írja, hogy a miniszter életútját sokan jó példának tekintik arra, hogyan lehet felülemelkedni a megpróbáltatásokon, és végül sikeresnek lenni az életben. McKenzie először 15 évesen rabolt ki egy bankot, saját bevallása szerint ekkor vált bűnözővé, később hét évet ült börtönben, majd megfogadta, változtat az életén. Ezután kezdett motivációs előadóként kezdett dolgozni.

McKenzie tavalyig Közép-Karoo polgármestere volt, vádolták azzal is, hogy nem számolt el egy 60 millió forint nagyságú összeggel, amit 2022-ben egy jótékonysági vacsorán gyűjtöttek többek között uszodák és mosdók javítására.

Miniszteri kinevezése előtt pár héttel a bíróság arra kötelezte McKenzie-t, hogy tegye nyilvánossá a pénzügyeit a korrupció gyanúja miatt. „Nincs semmi rejtegetnivalóm” – válaszolta erre a polgármester.

Kagiso Pooe politikai elemző a BBC-nek azt mondta, hogy McKenzie-t a sajátos stílusa teszi vonzóvá a választók szemében. „Az emberek hinni akarnak valakiben, aki hozzájuk hasonló hátterű, és nem szégyelli ezt felvállalni. Ezt láthatjuk olyan embereknél, mint a 2018-ig kormányzó Zuma elnök, Donald Trump vagy más hasonló politikusok” – mondta.

McKenzie kritikusai idegengyűlölőnek minősítették a kampányát, miután zimbabwei határon azzal kampányolt, hogy a el akarja kergetni a Dél-Afrikába belépni próbáló embereket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!