Először találtak Afrikán kívül veszélyesebb majomhimlő-variánst

2024. augusztus 15. – 20:00

Másolás

Vágólapra másolva

A svéd közegészségügyi hivatal jelentése alapján először találhattak Afrikán kívül új, veszélyesebb majomhimlő-variánst – írja a BBC.

A beteg, akiben a variánst megtalálták, Afrika egy olyan területén fertőződött meg, ahol most jelentősebb járvány zajlik. Olivia Wigzell, a svéd közegészségügyi hivatal megbízott vezetője szerint a pácienst már kezelik, és nem jelent veszélyt a lakosságra.

A svéd közegészségügyi hivatal szerint viszont a most azonosított variáns valószínűleg súlyosabb lefolyású betegséggel és magasabb halálozási aránnyal járhat.

A hír alig néhány órával azután érkezett, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kijelentette: az Afrika egyes részein terjedő majomhimlőjárvány mostantól nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetet jelent.

Két évvel ezelőtt a majomhimlő összesen nagyjából 100 ezer embert érintett összesen 116 országban, beleértve ebbe Magyarországot is, ahol 71 volt a beazonosított fertőzöttek száma. Az idén év elején kezdődött járvány ennél sokkal súlyosabbnak tűnik, a Kongói Demokratikus Köztársaságban14 ezer ember fertőződött meg, 524-en meg is haltak, és a betegség azóta Közép- és Kelet-Afrika területeire is átterjedt.

A most keringő variáns már szexuális úton is terjed, és egyaránt érint fiatal nőket és férfiakat is. Emellett pedig virulensebb, családtagok közt is könnyebben terjed, és egyelőre halálosabbnak is tűnik – két éve a fertőzöttek 0,2 százaléka halt bele, most nagyjából 3.

A betegség influenzaszerű tüneteket és bőrelváltozásokat okoz. A majomhimlő a legtöbb embernél enyhe vagy mérsékelt tünetekkel jár, amelyeket teljes gyógyulás követ, de az immunhiányos emberek nagyobb veszélynek vannak kitéve.

A BBC szerint a legnagyobb kockázatnak kitett vagy fertőzött személlyel szoros kapcsolatba került személyek számára rendelkezésre áll védőoltás, de sok szakértő aggódik, hogy nincs elég oltóanyag, illetve nincs elegendő finanszírozás ahhoz, hogy eljusson azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!