0

Sallói Dániel rekordszezont fut, bevágta 15. gólját is Amerikában
A válogatott csatára duplával jelezte, hogy akár Szalai Ádám helyén is bevethető.
Álrendőr húzott le külföldieket Erzsébetvárosban
A román férfi úgymond ellenőrizte a náluk lévő pénzt, hogy hamis-e, majd kevesebbet adott vissza.
Több mint száz halottja van egy ecuadori börtönütközetnek
Az összecsapást a börtönben működő két banda, a Los Lobos és a Los Choneros vitája robbantotta ki.
MVM: éppen az energiapiac kritikus napjaiban váltja politikai kinevezett a szakmai vezetőt
Távozik posztjáról Kóbor György, az MVM elnök-vezérigazgatója, az egyik legismertebb hazai energetikai szakember. Utódja Czepek Gábor jogász a szakmán kívülről érkezik. Mindez rosszkor jött, mert az...
A zátonyra futott hajó, amelynek rakománya megváltoztatta egy ország zenéjét
Legénység nélkül találtak meg 1968-ban egy zátonyra futott hajót az egykori portugál gyarmat egyik szigetén, a rakományban több száz szintetizátor is volt, amit szétosztottak a helyiek között.
Tordai kétszer több szavazattal, Czeglédy alig néhánnyal nyerte a körzetét, és az...
Az országos előválasztás első szavazatszámlálási körében már befutott több rázósabb, vagy igencsak feszült hangulatú választókerület eredménye.
Tordai Bence nagy fölénnyel győzte le Kálmán Olgát a budai körzetben
Több mint háromezer szavazattal hozta a párbeszédes jelölt a választókerületet.
Öt pontban, mit tudunk eddig az előválasztási eredményekből
Csütörtökön hirdetnek végeredményt az ellenzéki előválasztáson. Mit jelent a Dobrev – Karácsony – Márki-Zay sorrend? És hogyan dőltek el a nagy meccsek az egyéni választókerületekben? Minden fontos...
160 kiló dióval pakolt tele egy autót egy vörös mókus, mert téli raktárnak nézte
A pár nap alatt összehordott termésből került a motortérbe, a sárvédő alá és a hűtőrácsok közé is.
Kövess minket Facebookon is!