2021. szeptember 30. – 05:04
Még nincs negyven éve, hogy önálló köztársasággá vált a Zöld-foki-szigetek, az eldugott szigetállam, amely hosszú évekig portugál gyarmat volt. Az alig félmillió lakosú ország létezéséről sokan nem is tudnak, a leghíresebb zöld-fokiak között pedig főleg focistákat lehet találni, mint az egykori portugál válogatott Nani vagy az évek óta Fehérváron játszó Stopira. A pici országnak azonban bámulatosan izgalmas zenei története van, amit a frankfurti Analog Africa kiadó gyűjtött össze egy válogatáskiadvánnyal, illetve készült a témában egy rövid dokumentumfilm is.
Az elmúlt jó pár évben egyre többen tesznek azért, hogy az afrikai zenét sokkal konkrétabban kezeljék, mint szimplán csak világzene, hiszen minden régiónak saját hangzása, története és ismert arcai vannak.
Ez különösen igaz a Zöld-foki köztársaságra, ahol a helyi zene egyik védjegye a kozmikus hangzás, a sci-fi-filmekre hajazó szintetizátorok és az erősen barkácshangulat.
Már csak az a kérdés, hogyan lett űrhangzása egy pici afrikai szigetnek, ami csupán pár évtizede tudott megszabadulni a gyarmatosítóktól.
A Guardian cikkéből kiderül, hogy a sziget különleges hangzásában egy egész furcsa véletlen játszott közre. 1968 márciusában elindult egy hajó az amerikai Baltimore-ból a brazíliai Rio de Janeiróba, hogy egy ottani kiállításra vigyen akkor hipermodernnek számító Hammond-orgonákat, illetve Moog és Korg szintetizátorokat. A hajó azonban a kihajózás napján egyszerűen eltűnt.
Csak pár hónappal később derült ki, hogy a hajó zátonyra futott São Nicolau szigeténél, ami az akkor még portugál gyarmatnak számító Zöld-foki-szigetekhez tartozott. A nyugat-afrikai partoktól 350 mérföldre található szigetcsoportnál veszteglő hajó legénységnek azonban se híre, se hamva nem volt, a helyi rendőrség pedig lefoglalta a szállítmányt, benne a több száz értékes és különleges hangszerrel. A gyarmatosítóellenes helyi vezető, Amílcar Cabral elrendelte, hogy a hangszereket osszák szét a helyi iskolák között. Már ahol volt áramellátás egyáltalán.
Cabral a Zöld-foki Köztársaság nemzeti hőse, akinek nagy szerepe volt az ország függetlenedésében, illetve volt egy erős afrikai öntudata is. A portugálok igyekeztek minél jobban elnyomni a helyiek zenei kultúráját, és Cabral felismerte a lehetőséget abban, hogy a hipermodern hangszereknek köszönhetően a helyiek még tovább tudják erősíteni a saját zenei kultúrájukat, amit az elődeik Afrikából hoztak, amikor elhurcolták őket rabszolgának.
A helyiek hamar elkezdték elhelyezni az új hangszereket a saját zenei világukban, mint például a funanában. A funana műfaj azért is érdekes, mert egyszerre volt benne tipikusan helyi hangszer (a ferrinho, ami gyakorlatilag egy vasdarab, amit vajazókéssel sikálnak) és a portugáloktól bejött tangóharmonika. A gyarmatosítók azonban annyira ferde szemmel nézték a funanát és az ezzel járó helyi táncokat, hogy betiltották a műfajt, mert meg voltak rökönyödve attól, hogy a fekete nők és férfiak egymás csípőjét összeérintve, egészen érzékien táncoltak a ritmusra. Így nem véletlen, hogy a funana később a függetlenedési mozgalom egyik fontos eszközévé vált.
A Korg, Moog és Hammond-hangszerek szabályosan forradalmasították a helyi zenét, és nemcsak a funanát, hanem olyan más műfajokat is, mint morna vagy a coladeira. A ‘60-as években (és talán ma is) kozmikus, űrszerűnek hangzó szintetizátorok olyan hangzást adtak az afrikai gyökerű műfajoknak, amelyre sehol a térségben nincs példa. A zenekutatók azonban csak most kezdik felfedezni, milyen különleges zenék jelentek meg ebben a pici országban a ’70-es, '80-as években.
Az egyik szerencsés iskolás, aki már gyerekként menő hangszerekhez jutott, nem más, mint Paulino Vieira, aki a kis ország legnagyobb hatású előadójává nőtte ki magát az évek során, és jelentős szerepe volt abban, hogy a szigetországra jellemző kozmikus hangzást elterjessze más zenészek között is.
A történetet számos legenda és nehezen ellenőrizhető információ övezi, és vannak olyan helyiek is, akik gyarmatosító gondolkodásnak tartják azt, hogy a helyi zene csak azért tudott ilyen különlegessé válni, mert a fehér ember véletlenül elküldött hozzájuk pár száz szintetizátort. Ettől függetlenül a Zöld-foki Köztársaság zenéje ma már a kissé szerencsétlenül hangzó világzene egyik legizgalmasabb, legértékesebb portékája. A hatalmas (jóval több zöld-foki-szigeteki ember él külföldön, mint otthon) diaszpórának köszönhetően egyre több helyen ütik fel a fejüket a szigetországra jellemző zenei hatások, ami leginkább a portugál könnyűzenében érhető tetten.
Források: Guardian, ISCHiFi, Afropop, World Music Central, Okayafrica
