Egyelőre nem fekszik a verseny a Fidesznek

2024. december 20. – 07:51

Egyelőre nem fekszik a verseny a Fidesznek
Magyar Péter hallgatja Orbán Viktor beszédét az Európai Parlament 2024. október 9-i strasbourgi ülésén, ahol a miniszterelnök ismertette a magyar uniós elnökség programját – Fotó: Philippe Buissin / EP

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar Péter előretörésével a Fidesz hosszú idő után újra versenyhelyzetbe került. Megváltozott a belpolitikai csatatér, ahogyan Orbán Viktor fogalmazott zárt körben a kötcsei pikniken. Azonban a Fidesz eddig látványosan nem tudott mit kezdeni az új politikai helyzettel: csődöt mondtak a jól bevált kommunikációs módszerek, miközben többször is magyarázkodásra kényszerültek fontos közéleti témákban. A 2010 óta szinte megszakítás nélkül kétharmados felhatalmazással kormányzó Fidesz akkor van igazán elemében, amikor a saját maga által kreált ellenséggel – Soros-hálózat, Brüsszel, globalisták – kell megküzdenie, csak közben elszokott attól, milyen amikor valódi kihívója akad. Részben ebből fakadnak az elmúlt hónapokban látott ki nem kényszerített hibák, mint például Orbán Balázs védhetetlen ’56-os kijelentése.

Sokáig kényelmes helyzetben volt a Fidesz, hiszen egy szétaprózódott, széthúzó ellenzék állt vele szemben. Ha kellett, hatalomtechnikai húzásokkal erősítettek rá a kispártok viszályaira, például azzal, hogy aktuális politikai érdekeik alapján módosították a választási szabályokat. Hiába fogtak össze az ellenzéki pártok 2022-ben, a választókat nem tudták meggyőzni arról, hogy valódi alternatívát jelentenek a Fidesszel szemben. A végeredményt ismerjük: újabb Fidesz-kétharmad.

A Tisza Párt megjelenésével borult ez a felállás. Legutóbb tizennyolc éve fordult elő, hogy egy közvélemény-kutatásban egy párt (és nem egy pártszövetség) jobb eredményt ért el a Fidesznél. Persze egy-egy felmérésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Még ha pontosak, akkor is csak pillanatképet mutatnak, a 2026-os választás pedig még odébb van. Azonban az elmúlt hónapok méréseiből kirajzolódó trend egyértelmű: ez alapján pedig a 2026-os választás két nagy párt, a Tisza Párt és a Fidesz versengéséről szólhat majd.

Ez egyben azt is jelenti, hogy azoknak a választóknak is van alternatíva, akiknek elegük lett a Fideszből, de a hagyományos ellenzéket is elutasítják. Ez semmiképp sem jó hír a Fidesznek, főleg, hogy kutatások szerint nemcsak a korábbi DK-s vagy jobbikos szavazók áramlottak a Tiszához, hanem olyan választók is, akik nem szavaztak a 2022-es országgyűlési választáson vagy a júniusi EP-választáson. Eddigi megszólalásai alapján Magyar Péter nem fogja megtenni azt a szívességet a Fidesznek, hogy leálljon egyezkedni az eljelentéktelenedés szélén álló ellenzéki pártokkal, hiszen híveinek jelentős része azt várja tőle, hogy az ellenzéki elittel is leszámoljon.

Nincs jó válaszuk arra, miért nem működik az állam

A Tisza váratlan felbukkanásáig tartó kényelmes helyzetből fakadóan a Fidesznek nem kellett érdemi válaszokat adnia fontos társadalmi-gazdasági kérdésekre, vagy egyáltalán vitáznia ezekről. Ellenkezőleg, a Fidesz mást sem csinált az elmúlt években, mint ellehetetlenítette a valódi szakmai viták és az értelmes párbeszéd lehetőségét a migrációról, az oktatásról, a gyermekvédelemről, az LMBTQ-jogról, a járványkezelésről vagy az ukrán háborúról. Vitakultúrájuk kimerült a gyurcsányozásban és a sorosozásban. Aki nem ért velük egyet, az oltásellenes, háborúpárti, dollárbaloldali.

Ez addig működik, amíg nincs érdemi kihívó. A Fidesz saját mitológiájának egyik fő eleme, hogy ők legalább tudnak kormányozni. Lehet, hogy vannak gázos ügyeink, és ugyanúgy dübörög korrupció, mint a szocialista kormányok idején, de cserébe rendet és a stabilitást biztosítunk – szólt az üzenet. Magyar Péter pont ezt a mítoszt kérdőjelezi meg az általa bedobott témákkal. Legfontosabb politikai üzenete, hogy nem működik az állam, és ezért Orbánék a felelősek.

Erre a Fidesznek jelenleg nincsenek jó válaszai. Sose ígérték az embereknek azt, hogy minden problémájukat megoldják, mondta például Orbán Viktor Kötcsén, ami totálisan szembemegy a Fidesz kormányzóképességéről kialakított képpel. Ahogyan az sem valami meggyőző, amikor Lázár János építési és közlekedési miniszter tizennégy évnyi kormányzás után arról beszél, hogy „félkész állapotban van az ország”, majd a miniszterelnök a parlamentben nyíltan elismeri, hogy nincs pénz a pályaudvarok rendbetételére, ami egy fontos állami feladat lenne. Vagy amikor a kormányszóvivő azzal próbálja megcáfolni Magyar Pétert, hogy a Jahn Ferenc Kórház étkezőjében nem is penészes volt a plafon, csak por szállt a kicsapódott zsírba. Még hosszan lehetne sorolni vezető fideszes politikusok és kormánytagok magyarázatait, hogy miért nem működnek dolgok az országban, amit majd másfél évtizede vezetnek, javarészt alkotmányozó parlamenti többséggel.

Magyar Péter látogatást tett a Honvéd Kórház Dózsa György úti telephelyén 2024. augusztus 22-én, miután a VIP-részlegre nem engedték be – Fotó: Zách Dániel / Telex
Magyar Péter látogatást tett a Honvéd Kórház Dózsa György úti telephelyén 2024. augusztus 22-én, miután a VIP-részlegre nem engedték be – Fotó: Zách Dániel / Telex

Nem Magyar Péter beszélt először a korrupcióról, az egészségügy, a vasút vagy a gyermekvédelem mindenki által ismert bajairól, hiszen a hagyományos értelemben vett ellenzék is évekig ezekkel a témákkal kampányolt. De neki sikerült tartósan a közbeszéd részévé tennie ezeket az ügyeket és magyarázkodásra kényszeríteni a kormányt.

A Fidesz nemhogy nem tudott érdemben reagálni Magyar Péter hőmérős kórházi akcióira és a gyermekotthonokban tett látogatásaira, indirekten még hozzá is járult az egészségügy és a gyermekvédelem hiányosságainak napirenden tartásához. Azzal, hogy Magyart kitiltották a kórházakból és a gyermekvédelmi intézményekből, csak további médiafigyelmet ébresztettek, azt a benyomást keltve, hogy a körülmények olyan rosszak ezekben az intézményekben, amit a kormány már inkább titkolna.

2010-es hatalomra kerülése után Fidesz még évekig Gyurcsányékra mutogatott, hogy miért nincs pénz bizonyos dolgokra. Tizennégy évnyi gyakorlatilag teljhatalmú kormányzás után már nem annyira működik az elmúltnyolcévezés, főleg egy olyan ellenféllel szemben, aki hosszú ideig a fideszes holdudvar oszlopos tagja volt.

Orbán ezt lényegében maga is beismerte Kötcsén. Eddig azért volt könnyű dolguk, mondta, mert lehetett mondani, hogy „van a múlt és vagyunk mi, és a múlt ne térjen vissza”. Könnyen lehet, hogy 2026-ban úgy érzik majd a választók, hogy már nem Gyurcsány, hanem Orbán a múlt. A gazdasági növekedés hiánya, az elszálló euróárfolyam és az is Magyar Péter kezére játszik, hogy az emberek megint úgy érzik, egyre rosszabbul élnek. Orbánék is tudják, hogy gazdasági növekedés nélkül nehezen lesz választási győzelem, nemhiába mantrázzák hetek óta, hogy 2025-ben fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak.

Akadozik a fideszes gőzhenger

A Fidesz az elmúlt 14 évben sikerrel hiteltelenítette és járatta le politikai ellenfeleit, gondoljunk csak azokra a durva támadásokra, amiket Vona Gábor kapott még a Jobbik elnökeként. A propagandagépezet az orrvérzésig tolt gyurcsányozással kombinált agresszív lejáratókampányaival félelmetes kommunikációs fegyver volt a Fidesz kezében, amit szükség esetén habozás nélkül ellenfelei ellen fordított, legyen szó ellenzéki politikusokról, újságírókról, civilekről vagy diákokról.

Magyar Péterről azonban eddig leperegtek a fideszes propaganda támadásai. Hiába támadták a volt felesége bántalmazásával és lehallgatásával, vagy balhéjával az Ötkert nevű szórakozóhelyen, ez a népszerűségén nem látszott meg. Sőt, a Tisza Párt a júniusi EP-választás óta még erősödött is.

A Fidesz lejáratási kísérletei elsősorban Magyar Péter személye ellen irányulnak. Agresszív, nagyképű, nőellenes, saját választóit is lenéző politikusnak állítják be a közvélemény előtt, és még véletlenül sem a közállapotokról szóló kijelentéseire reagálnak, hiszen abból nem biztos, hogy jól jönnének ki. Nem véletlen, hogy Magyar Péter politikáját egyszerűen „agresszív hőbörgésnek” titulálják, ezzel is elfedve, hogy miről beszél valójában. Ez a stratégia Menczer Tamás akciójában csúcsosodott ki. Vélhetően ezután is ez lesz a meghatározó kommunikációs irány a Fideszben, hiszen maga Orbán is úgy nyilatkozott, hogy Menczer jól tette, amit tett. A Patriótának adott interjúban még rá is erősített a miniszterelnök: „Amikor Teréz anyásan kell [reagálnunk], akkor úgy [reagálunk]. Amikor meg egy agresszív hőbörgővel kell, akkor úgy. De nekünk mindenre van emberünk, ezért ezt is kezeltük.”

Hogy miért nem működik Magyar Péterrel szemben a megszokott stratégia, annak az lehet az egyik magyarázata, hogy a tiszások elsősorban nem a személyisége miatt szavaznának rá, hanem mert benne látják Orbán Viktor lehetséges legyőzőjét. A Fidesszel elégedetlen választók szemében Magyar Péter a kormányváltás eszköze. Ezért is nagy kérdés, mennyire lesz sikeres ez a szokatlanul agresszív kommunikációs stratégia. A fideszes tábornak biztosan tetszett, hogy a Fidesz kommunikációs igazgatója „helyre tette” Magyart, de egyáltalán nem biztos, hogy a bizonytalan szavazóknak is szimpatikus ez a stílus.

Nem csak a máskor gőzhengerként működő propagandagépezet akadozik. A Fidesz a kegyelmi botrány kirobbanása óta nem tudta visszaszerezni a közbeszéd irányítását. Hosszú ideje nincs olyan témájuk, amivel dominálni tudnák a politikai közbeszédet. Erre az október végén bejelentett, úgynevezett „gazdasági semlegességről” szóló új nemzeti konzultáció sem tűnik alkalmasnak.

A korábbi nemzeti konzultációkat jellemzően arra húzták fel, hogy Magyarországra halálos veszély leselkedik, de ha mindenki jól válaszol az egyébként erősen irányított kérdésekre, akkor a kormány képes lesz megvédeni a magyarokat Brüsszeltől/Sorostól/a migránsoktól/a gyerekeket átoperáló LMBTQI-aktivistáktól. A mostani nemzeti konzultáció még ennyit sem mond, pedig a júniusi EP-választáson még élet és halál volt a tét a Fidesznél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!