Orbán: 2025-ben fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak
2024. december 16. – 11:21
Az mégsem járja, hogy Budapest fejlettsége az uniós átlag 158 százalékán áll, az összes többi meg átlag alatti – ezt mondta Orbán Viktor hétfőn Soltvadkerten, ahol átadta az 53-as főút elkerülő szakaszát. A miniszterelnök Facebook-oldalán élőben követtük az átadást, miután a Telex stábját nem engedték be az eseményre. Az átadáson Orbán egy szabadtéri színpadon arról beszélt, hogy a kormány már 2010-ben elhatározta, hogy véget vet a „magyar vidék belső emigrációjának”.
„Mi azt akartuk, hogy az ország egyes részei ne a másik rovására gyarapodjanak, ne egymástól szívják el az erőforrásokat”
– mondta.
Orbán szerint Soltvadkert és Bács-Kiskun a kormány munkájának egyik nyertese, azt mondta, többen dolgoznak ma arrafelé, mint valaha, adatokat sorolva kijelentette, hogy az „egykor 10 százalékos munkanélküliség ma 4 százalék” a térségben. Hozzátette, hogy egy új gazdasági övezetet hoznak létre az ország déli régióiban.
„Erre jó esélyt ad az is, hogy a miniszter, aki a beruházásokért felelős, hódmezővásárhelyi” – mondta a miniszterelnök a színpadon a háta mögött álló Lázár János építési és közlekedési miniszterre utalva. Felsorolta, hogy komoly beruházások zajlanak Kecskeméten, Szegeden, és azt mondta, „Baján is meglesz az elkerülő út, felkészül Pécs”.
Orbán azt mondta, hogy erőssé kell tenni a déli vidéket, ezért a fejlesztésektre 330 milliárd forintot ütemeztek be a jövő évi költségvetésből, majd kijelentette:
„Most azt vállaljuk, hogy 2025-ben fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak”
A miniszterelnök arra biztatta a jelenlévőket, hogy ne higgyjenek a hőbörgőknek, szerinte Magyarország megerősödve kerül ki a „háború 3 éves árnyékából”.
Orbán felsorolta, mitől lesz fantasztikus 2025, ezek a következők:
- jövőre hatalmas gyárak kezdik meg a termelést,
- sok ezer új munkahely jön létre,
- a bérek emelkedni fognak,
- a családok támogatása pedig nő.