Orbán a belpolitikai tér megváltozásáról is beszélt zárt körben Kötcsén

2024. szeptember 8. – 13:06

Másolás

Vágólapra másolva

A belpolitikai tér megváltozik, a „jövők versenyét” kell megnyerni a ‘26-os győzelemhez, és „harcosokra” van szükség – az atv.hu információi szerint erről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a kötcsei pikniken. A lap forrásai szerint azt is mondta, hogy a békeköltségvetés megvan a fiókban, '25-ben képesnek kell lenni a 3,5 százalékos gazdasági növekedésre, ehhez pedig nagyarányú béremelésre van szükség.

A „világrendszerváltás” kifejezést használva azt mondta, hogy egy minden kontextusában változó világban kell helyt állnunk úgy, hogy az elmúlt 500 év „nem a mi időszakunk volt”. A miniszterelnök értékelése szerint a Keletnek behozhatatlan előnyei vannak, ezen a ponton a demográfiai, a tőke és a technológiai tényezőkre hívta fel a figyelmet. Unipoláris világrend helyett multipolárissal kell számolni szerinte, ennek a vesztese Amerika lehet, ahol épp választás lesz november 5-én.

Az atv.hu szerint olyan ellenpontozással illusztrálta ezt, hogy demokraták meg akarják védeni az unipoláris világrendet, esetükben „marad a demokráciaexport”, míg a republikánusok elfogadják a multipoláris világrendet, ezáltal megszűnne a demokráciaexport. Egy nyíltan nacionalista korszak jöhetne a világban és mindenkivel üzleti megállapodásokat lehetne kötni, több résztvevő szerint így lehet összefoglalni, amit a miniszterelnök levezetett, aki változatlanul Trumpnak „szorít” az amerikai választáson.

A receptet a következő, a 2026-os választás megnyeréséhez Orbán több pontban határozta meg: ezek közt sorolta az alkalmazkodni tudást az aktuális világgazdasághoz, az életszínvonal javulását és a jövőkép kapcsán a reményt. A politikai ellenfeleket látva is a józan ész talaján kell állni – figyelmeztetett a miniszterelnök és külön hangsúlyozta, hogy az „életelvekben” a többség mellett kell állni. Azaz, Orbán Viktor ezt a mottót erősítette meg az atv.hu forrásai szerint: „no migration, no war, no gender”.

Orbán Viktor felszólalása előtt az újságírók kérdéseire is válaszolt, amit helyszíni stábunk rögzített:

Orbán Viktor zárt körben is a semleges gazdaságpolitikát nevezte a legfontosabbnak, szerinte nem szabad semelyik blokk mögé csatlakozni, minden irányba kell nyitni, utalt a konnektivitásra, a magyar gazdaság szemüvegén keresztül kell nézni mindent. A finanszírozási semlegességnél pedig Katart, Pekinget, Tokiót említette. A technológiai semlegességet is megemlítette és az derült ki a szavaiból: 2032-re energiafüggetlenek lehetünk, s mindez az EU és a NATO tagsággal összeilleszthető.

Az atv.hu szerint semmilyen EU-ellenesség nem hangzott el a beszédben, azt azonban az orosz-ukrán háború kapcsán a miniszterelnök nyomatékosította: a katonai blokkok közötti konfliktusból ki kell maradni. A zárt ülésen is elmondta Orbán Viktor, amit nyilvánosan az újságíróknak is az uniós források kapcsán, hogy 12,5 milliárd euró várakozik, ez 2026 végéig elérhető.

A résztvevők elmondása szerint a miniszterelnök arról is beszélt, hogy az emberekben van bizonytalanság a jövővel kapcsolatban, kell egy cselekvési terv, de a „békeköltségvetés” megvan a fiókban. Eszerint 2025-ben képesnek kell lenni a 3,5 százalékos gazdasági növekedésre. Ehhez nagyarányú béremelés kell, folytatódik a pedagógus béremelés is. Ezen túl meg kell kétszerezni a gyerekek után járó családi adókedvezményt – erősítette meg ezúttal is a miniszterelnök, de a kkv-program elindítását is hangsúlyozta. A miniszterelnök szerint Matolcsy György jegybankelnök mandátumának jövő tavaszi, márciusi lejárta után összehangolt gazdaságirányításra és programra van szükség.

Magyar Péter és a Tisza Párt nevét a miniszterelnök egyetlen egyszer sem említette, de beszélt a belpolitikai tér megváltozásáról. Eddig szerinte azért volt könnyebb, mert azt lehetett mondani, hogy „van a múlt és vagyunk mi és a múlt ne térjen vissza”. 2026-ra viszont már az lesz a kérdés: ki milyen jövőt ígér? Szerinte a vita a két lehetséges jövőkép között zajlik majd, „a jövők versenyét kell megnyerni” – fogalmazott a miniszterelnök az atv.hu szerint. A „politikáról való beszédről” a miniszterelnök azt mondta: a szakértők korszaka a politikában lejárt, „a politikus harcos”, és „aki nem véres az nem harcolt”. Ezzel együtt meg kell nyerni a szakpolitikai, az egészségügyi és az oktatási vitákat is, tette hozzá.

Ezt a részt egyébként a Szabad Európa forrása is megerősítette, aki szerint a miniszterelnök arról beszélt, hogy van párt (ezzel a Tisza Pártra célozhatott), ami erős felhatalmazást kapott a választóktól, a támogatás tartós maradhat, és ezzel megváltozik a teljes magyar „belpolitikai csatatér”. Eddig ugyanis nyilvánvaló volt a Fidesz elsöprő fölénye a választók között a többi párthoz képest, és elég volt azt mondani, hogy tetszik-nem tetszik, a Fidesz a legerősebb magyar párt, „aki nem szeret miket, annak ott van az ellenzék, amely a múltat, a Gyurcsány-kormányt jelenti”, ez a politikai választék.

Többen is megerősítették, hogy Orbán Viktor a miniszterek közül határozottan megdicsérte Szijjártó Pétert, aki sokat dolgozik, de „15 másodperces videóban” is meggyőző tud lenni online és a közösségi térben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!