Gulyás Gergely: Kötelezni fogjuk a pártokat és médiumokat, hogy a forrásaikat tegyék átláthatóvá

2024. július 8. – 09:39

frissítve

Gulyás Gergely: Kötelezni fogjuk a pártokat és médiumokat, hogy a forrásaikat tegyék átláthatóvá
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A nem uniós országból érkező pénzeket fogják figyelni a médiumoknál. 2026-ig kitolják a babaváró hitel visszafizetését. Akcióterv és bírságok kellenek az európai légi közlekedés káosza miatt. Orbán Viktor békemisszióját sokan kísérik gyanakvással. Percről percre követtük a hétfői kormányinfót.

Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről Gulyás Gergely azt mondta, hogy hosszabb ideje figyeli a sajtóban az ezzel kapcsolatos érdekes diskurzust. Az igazság, hogy kabinetülésen volt erről szó, a kormány szerinte nem tárgyalta. Gulyás szerint sosem kellett volna csatlakozni ehhez, de most, hogy már ott vannak, felesleges kilépni. Egy bíróságnak az a lényege, hogy nem politikai döntéseket hoz, ami itt szerinte nem teljesül.

Gulyást a főpolgármester-választás újabb epizódjáról is kérdezték, arról, hogy a Kúria úgy döntött, újra kell számolni az érvényes szavazatokat is. A miniszter szerint aki a választás óta figyeli Karácsony nyilatkozatait, nehezen érti azokban a logikai bukfenceket. Nem is érti a vitát: ha 41 szavazat van két jelölt között, a világon mindenhol, ahol demokrácia van, ott újraszámolják a szavazatokat.

Pekingből Washingtonba utazik Orbán Viktor. Gulyás erről azt mondta, a miniszterelnök a NATO-csúcsra megy, ez nem a békemisszió része, hiszen a békemisszióban olyanokkal érdemes találkozni, akik a békében érdekeltek. Bár Gulyás szerint ezt a csúcsot is lehet használni arra, hogy Orbán jó célt, a békét képviselje.

„Mindent a megfelelő időben”, mondta Gulyás arról, hogy lesz-e Orbán–Trump-találkozó.

Gulyás a bírságok elrettentő hatásában hisz. Ha egy gép meghibásodik, az lehet egy-két órás, de ilyenkor egy új gépet kell beállítani, az nem megoldás, hogy két napig nem indul el a gép. Visszatartó jellegű, fájdalmas, brutális bírságokat kell kiszabni ilyen helyzetekben a fogyasztóvédelemnek, akár százmilliós bírságok is szóba jöhetnek.

Bár jó az EP-képviselők fizetése, Gulyás Gergely szerint nem zárható ki, hogy Magyar Péter azért vette fel az EP-mandátumát, hogy mentelmi jogot kapjon.

A kormány mindent szeretne megtenni a békéért, ami egy ekkora országnak hatalmában áll, ezért lesznek még találkozók. Pontosan tudják, hogy hol vannak egy ekkora országnak a korlátai, de a legfontosabb, hogy kezdődjenek beszélgetések arról, hogy hogy lehet eljutni a békéhez, Kína és Amerika kényszerítsék tárgyalóasztalhoz a feleket.

Emellett még korábban elindult az Egészségablak mobilapp is, amellyel a járóbeteg-szakrendelésekre is lehet időpontokat foglalni, ez Vitályos szerint egyre bővül, és egyre népszerűbb is. Emellett volt szó arról, hogy az elmúlt időszakban több mint 11 milliárd forint értékben valósultak meg fejlesztések, ebből 5 milliárd a debreceni egyetem kutatólaborjára ment el, de sportcsarnokok, vasútállomások is megvalósultak vagy fejlődtek.

A kormány vasárnap döntést hozott a babaváró támogatásról is. A bevezetése óta több előre nem látott esemény következett be, járvány, háború, energiaválság, ami az életszínvonalat jelentősen csökkentette, és megnehezíthette a gyerekvállalást. 2024. július 1-je után akinek lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyerekük, azok legfeljebb kétéves hosszabbítást kaphatnak. Akik 2019 és 2021 között vették fel a kölcsönt, azoknak a határidő egységesen 2026. július 1-jéig hosszabbodik meg.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Légi közlekedés helyzetéről is tárgyalt a kormány. Azt állapították meg, hogy a növekvő utasszám mellett előfordulhatnak késések, de ez nem eredményezheti azt, hogy nem kapnak tájékoztatást. Akciótervet kell elfogadnia erről a hazai légi irányításért felelős magyar HungaroControlnak.

Gulyás szerint 12 hatósági eljárás van folyamatban 12 járatindulás kapcsán, a kormány azt várja a fogyasztóvédelemtől, hogy amikor a légitársaság tehet a késésről, akkor kapjon bírságot.

Az üzemanyagár ügyében azt tudja elmondani, hogy sikerült érdemben letörni a márciusi-áprilisi árakat, ugyanakkor a kormány továbbra is arra szólítja fel az energetikai vállalatokat, hogy a korábbi megállapodást, amelynek értelmében a környező országok árainál magasabb árakat a magyar családok sem fizethetnek. Ez most nem érvényesült a múlt héten a KSH adatai szerint, a kormány azt várja, hogy ez a helyzet szűnjön meg.

Háborúellenes akciótervet fogadott el a kormány, ennek részei:

  • Felvenni a harcot a háborúpárti propagandával: kötelezni fogják a pártokat és médiumokat, hogy a forrásaikat tegyék átláthatóvá; Gulyás hozzátette, hogy jogilag természetesen csak a médiumok tudnak külföldről forrásokat kapni. „Magyarország fenntartja magának a jogot, hogy a külföldről érkező forrásokat, amelyek a háborús propagandát szolgálják, visszautaljuk a feladónak.” Az igazságügyi miniszter feladata, hogy kidolgozza ennek szabályozását, bár erre van uniós szabályozás is, a kormány ennél kicsit jogállamibb megoldást támogat, mert az túl túl durva és radikális, mondta Gulyás.
  • Védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan multinak, ami extraprofitra tett szert a háború alatt. Ilyenek például a bankok vagy az energiaszektor vállalatai. A bankadót minden olyan banknak meg kell fizetnie, amelyik nem növelte az álllampapír-állományát. Növelni fogják a tranzakciós illeték mértékét, és valutaátváltási illetéket vetnek ki. Stopot vezettek be a lakossági számlavezetési és kártyahasználati díjra.

Szerdán és vasárnap is volt kormányülés, ezért tartanak ma rendhagyó módon kormányinfót. A kormány a múlt heti két ülésen is foglalkozott a háború jelenlegi állásával, lehetséges kimenetelével és azzal, hogy mit tudnak tenni a békéért. Továbbra is fontos megállapítás, hogy az elhúzódó háború nagy kockázatot jelent, az ukrán hadseregben kárpátaljai magyarok is vannak, így Magyarország ilyen szempontból is érintett, gazdasági szempontból viszont egész Európa az, ezért is fontos, hogy Orbán Viktor békemissziót indított.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Gulyás szerint az európai országokat egy háborús propaganda uralja, a kormányok így hoznak döntéseket, Magyarország viszont a békében érdekelt, amihez mindkét félre szükség van. Gulyás hozzátette, hogy a békéhez a nagyhatalmak tudnak hozzájárulni elsősorban, ezért is utazott Kínába a magyar kormányfő. Magyarország minden olyan vezetővel kapcsolatot akar fenntartani, aki tehet azért, hogy vége legyen a háborúnak. Nincs konkrét béketerv, de a békéhez biztosan tűzszünet kell.

A békemissziót Gulyás szerint sokan kísérik gyanakvással, támadják miatta Magyarországot, és azt várják, hogy ne legyen önálló magyar vélemény. Szerinte politikai, jogi, pénzügyi zsarolásnak van kitéve az ország, hogy változtasson a meggyőződésén, de nem fog.

A miniszterelnök múlt pénteken a Kossuth rádiónak adott interjút, ebben pedig egyebek mellett beszélt az európai légi közlekedésben kialakult helyzetről, amely miatt az elmúlt hetekben különösen sok volt a késés és járattörlés. A légitársaságok a légi irányítókra mutogatnak, és mint kiderült, Budapest volt az európai késések egyik gócpontja. A légi közlekedés irányítóival Orbán szerint is vannak problémák,

ő azonban még arról is beszélt, hogy elfogadhatatlan, ahogy az utasokkal bánnak a repülőtereken.

Ez azért is fontos, mert mint mondta, „nem állnak olyan jól a fizetések Magyarországon, hogy az ember csak úgy, kénye-kedve szerint repkedhessen vagy nyaralgathasson”. Orbán kritikája után egyébként a Ferihegyi reptér bejelentette, hogy új segítőpontokat hoznak létre. A reptér nemrég került állami tulajdonba, amit Orbán nagy sikernek állított be, de ha a Fidesz korábban máshogy döntött volna, sokat spórolhatott volna az állam a megvásárlásán.

A magyar miniszterelnök bő egy hete fogadott el patrióta kiáltványt az európai jövőért Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökével és Andrej Babiš korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével együtt. Azóta kiderült, hogy a Patrióták Európáért (PfE) nevű csoportosulásba a spanyol Vox is átmegy, és a holland Szabadságpárt, a belga Flamand Érdek, a portugál Chega és a Dán Néppárt is jelezte a csatlakozását. Ezzel már tényleg a harmadik legerősebb csoport lehetnének az EP-ben. A formálódó szerveződésről itt írtunk bővebben.

Békemisszióra indult júliusban Orbán Viktor: a miniszterelnök előbb Kijevbe utazott, hogy ott az ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel tárgyaljon, aztán utána teljes titokban Moszkvába ment. A moszkvai útról az EU-tagállamok külügyminisztériumaival és az EU vezetésével sem kommunikáltak előzetesen, de az olyan jelentős NATO-szövetségesek sem tudtak hivatalosan a készülő Orbán–Putyin-találkozóról, mint az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság. Egy vasárnapi kormányülés után aztán Pekingbe is elutazott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!