Orbán szerint tűrhetetlen, ami a légi közlekedésben most zajlik

2024. július 8. – 09:31

Másolás

Vágólapra másolva

A miniszterelnök múlt pénteken a Kossuth rádiónak adott interjút, ebben pedig egyebek mellett beszélt az európai légi közlekedésben kialakult helyzetről, amely miatt az elmúlt hetekben különösen sok volt a késés és járattörlés. A légitársaságok a légi irányítókra mutogatnak, és mint kiderült, Budapest volt az európai késések egyik gócpontja. A légi közlekedés irányítóival Orbán szerint is vannak problémák,

ő azonban még arról is beszélt, hogy elfogadhatatlan, ahogy az utasokkal bánnak a repülőtereken.

Ez azért is fontos, mert mint mondta, „nem állnak olyan jól a fizetések Magyarországon, hogy az ember csak úgy, kénye-kedve szerint repkedhessen vagy nyaralgathasson”. Orbán kritikája után egyébként a Ferihegyi reptér bejelentette, hogy új segítőpontokat hoznak létre. A reptér nemrég került állami tulajdonba, amit Orbán nagy sikernek állított be, de ha a Fidesz korábban máshogy döntött volna, sokat spórolhatott volna az állam a megvásárlásán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!