Ezek voltak a kormányinfó legfontosabb állításai

2024. július 8. – 12:27

Másolás

Vágólapra másolva
  • Háborúellenes akciótervet fogadott el a kormány, melynek értelmében egyrészt a „háborús propaganda” miatt kötelezni fogják a pártokat és médiumokat, hogy a forrásaikat tegyék átláthatóvá. Elsősorban a nem uniós forrásokat fogják figyelni a médiumoknál, és bár még nincs kész javaslat, az biztos, hogy az átláthatóságot szeretnék garantálni ezzel;
  • Az akcióterv másik része, hogy az extraprofitra szert tett multiknak védelmi hozzájárulást kell majd fizetnie, ez alatt azt kell érteni, hogy mégis marad az az érvényben lévő rendelkezés, amit a kormány eredetileg jövőre kivezetett volna. A banki hozzájárulásról Gulyás azt mondta, hogy ezzel bezárnak egy olyan kiskaput, ami eddig nyitva volt, és arról is beszélt, hogy védelmi hozzájárulásból a kormány az idei évre közel 400 milliárdos bevételt vár;
  • Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy továbbra sem lehet drágább az üzemanyag, mint a környező országokban, később pedig arról beszélt, hogy azért ragaszkodnak ehhez, mert míg szerinte a forintárfolyam az emberek kétharmadát legfeljebb közvetetten érinti, addig a benzinárak mindenkinek számítanak;
  • Akciótervre és bírságokra van szükség ahhoz, hogy az európai légi közlekedésben normalizálódjon a helyzet, szerinte akár százmilliós bírságokat is ki kellene szabnia a fogyasztóvédelemnek ezekben a helyzetekben. Azt is hozzátette, hogy szerinte nagyrészt a légi társaságok felelősek a késésekért;
  • Vitályos Eszter azt mondta, egyebek mellett a háború és az energiaválság miatt 2026. július 1-ig kitolja a kormány a babaváró hitel visszafizetését azoknak, akik 2019 és 2021 között vették fel ezt;
  • Gulyás Gergely szerint nem zárható ki, hogy Magyar Péter azért vette fel az EP-mandátumát, hogy mentelmi jogot kapjon;
  • A főpolgármester-választás újabb epizódjáról Gulyás azt mondta, hogy ha 41 szavazat van két jelölt között, a világon mindenhol újraszámolnak, ahol demokrácia van, és később azt is megpedzegette, hogy ilyen különbségnél jogszabály kötelezzen erre;
  • A kormány nem tárgyalta a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépést, de kabinetülésen valóban volt róla szó;
  • Gulyás szerint a Patrióták Európáért-tel az EP harmadik legnagyobb frakciója jön majd létre, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az AfD nem lesz a Patrióták része, a Nemzeti Tömörülés viszont igen, 80-90 képviselőjük lehet majd. Arról is volt szó, hogy a frakciót valóban nem kellene az EU-s elnökség logójával reklámozni Orbán közösségi oldalain;
  • Gulyás arról, hogy magyar állampolgárságot kapott a szexuális zaklatással vádolt magyarországi orosz ortodox egyház feje, azt mondta, hogy a lehető legszigorúbb átvilágításon kell átesnie mindenkinek, aki állampolgárságot kap, Hilarion Alfejevnél pedig büntetőeljárással kell kideríteni, hogy valóban elkövetett-e ilyen bűncselekményeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!