Dobrev Klára: Az a politika, amit mi képviselünk, egyre erősebb

2024. május 24. – 21:06

Másolás

Vágólapra másolva

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője volt az ATV Egyenes beszédének vendége, ahol elsőként Sulyok Tamás földügyéről beszéltek a műsorvezetővel. Szöllősi Györgyi felvetette, hogy a szegedi ügyvédi kamara szerint nem valószínű, hogy volt összeférhetetlenség, illetve hogy ezekben a földügyekben volt egy jogi kiskapu, tehát valószínűleg nem történt bűncselekmény, ezekre Dobrev azt mondta, hogy az általa látott dokumentumok alapján Polt Péternek vizsgálatot kell indítania. A jogi környezetről, szakértői véleményekről sokat beszéltek, de nem jutottak előrébb, végül a műsorvezető felvetette, hogy miért pont most jöttek elő ezzel az üggyel.

Dobrev szerint ők a DK-ban amint tudomást szereznek egy potenciális bűncselekményről, azonnal nyilvánosságra hozzák, szerinte az a tisztességes hozzáállás. Most pár hetet dolgoztak rajta, de amint tudták, nyilvánosságra hozták a földügyet. Azért volt idő, vetette fel a műsorvezető, amikor Gyurcsány Ferenc információkat lebegtetett Orbán Viktor titkos bankszámlájáról 2017-ben. Itt Dobrev szerint nem volt lebegtetés, hanem az történt, hogy miután megfenyegették azt, akinél az információ volt, nem adta át nekik. A földügy dokumentumait Dobrev szerint csongrádi gazdák adták át nekik, akiknek az volt az utolsó csepp, hogy köztársasági elnök lett Sulyokból.

Ezután a műsorvezető azt hozta fel, hogy egyesek szerint a DK azért jött elő ezzel az üggyel, mert Magyar Péter a kutatások szerint beelőzte a DK-t.

„Nem érdekel”, mondta Dobrev, aki szerint a pedofilbotrány bebizonyította, hogy a Fidesz „szexuális erőszaktevőket és pedofilsimogatókat” is kimosdat, most pedig itt a másik nagy témájuk, a magyar föld, ahol látszik, hogy kimosdatják Sulyokot, „az se számít, hogy a szent magyar anyaföldet átjátszotta külföldieknek jogellenesen.” Dobrev szerint ma kínos fideszesnek lenni, nincsenek kint tömegével az utcán.

Arra a felvetésre, hogy mintha többet kampányolnának Magyar Péter ellen, mint a Fidesz ellen, az EP-listavezető azt válaszolta, hogy nem, ők arról kampányolnak, hogy milyen Európát és Magyarországot szeretnének. Ugyan korábban volt sok ellenzéki szereplővel sok vitájuk, de Magyar Péter olyan lejárató kampányt folytat a DK ellen, amilyet eddig Dobrev Klára csak a Fidesztől látott, és ilyenkor megvédik magunkat.

De nem lehet, hogy ellenzéki pozícióból valaki kritizálja a Fideszt és a DK-t is? És nem lehet, hogy akár emiatt is ért el sikereket Magyar Péter? Dobrev szerint Magyar sikeressége attól függ, melyik kutatást nézi, és erről valójában majd a szavazók fognak dönteni június 9-én. Összefogásra pedig azért van szükség, mert a választójogi törvény együttműködésre kényszeríti az ellenzéket, ezzel sikerült is eredményeket elérni a 2019-es önkormányzati választáson – 2022-ben pedig azért nem, mert akkor Márki-Zay Péter is egy olyan szereplő volt, aki a Fideszt és az ellenzéket is le akarta váltani.

De Dobrevék is látják a Magyar eseményein megjelenteket, miközben azt mondta, hogy se Fidesz, se régi ellenzék, nem lehet jogosan ezt mondania Magyarnak? – kérdezte a műsorvezető. Dobrev szerint nem, és ő nagyon büszke arra a munkára, amit a párttal, aktivistáikkal együtt végeztek az elmúlt években. Szerinte az a politika, amit ők képviselnek, egyre erősebb.

Ez hol látszik? Ott, hogy a DK háromszor annyi ajánlást gyűjtött, és megyei listákat is tudtak állítani. Egy politikus legfontosabb feladata Dobrev szerint, hogy a szavazófülkébe elvigye az embereket. Szerinte reményt és alternatívát az általuk képviselt szociáldemokrata politika jelent, de lehet, hogy ő nem olyan jó politikai celebkedésben.

Hány mandátumot vár? A közös DK–Párbeszéd–MSZP-listára több szavazót vár, mint amennyi szavazójuk az öt évvel ezelőtti EP-választáson volt, de mandátumot nem tud mondani.

Dobrev Klára csütörtökön beadta az ügyészségnek azokat a dokumentumokat, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök még ügyvédként részt vett abban, hogy 103 hektár magyar termőföldeket játsszanak át külföldieknek. Erről még aznap azt mondta az ügyészség, hogy megérkezett a beadvány, és „a törvényes előírásoknak megfelelően vizsgáljuk és értékeljük”. Pénteken viszont Dobrev feljelentést tett különösen nagy kárt okozó csalás bűncselekményi gyanúja, illetve hivatali kötelesség megszegésével elkövetett hivatali visszaélés bűncselekményi gyanúja miatt, illetve az Alkotmánybíróságnál is eljárást kezdeményez.

Dobrev Klára szerdán vádolta meg Sulyok Tamás köztársasági elnököt azzal, hogy évekkel ezelőtt, még ügyvédként magyar termőföld külföldi kézre játszásában működött közre. Azt, hogy pontosan hogy nézett ki a rendszerváltás után egy ilyen folyamat, és mik azok a kulcsfogalmak, amiket ismerni kell, ebben a cikkünkben magyaráztuk el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!