Mi történt az elmúlt két hétben a kegyelmi ügy miatt?

2024. február 16. – 17:38

Másolás

Vágólapra másolva

Novák Katalin köztársasági elnök múlt szombaton lemondott, miután a NER történetének egyik legnagyobb botránya robbant ki abból, hogy tavaly áprilisban, a pápalátogatás ürügyén kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettesének, K. Endrének. A kényszerítésért elítélt K. Endre a pedofil igazgató tettét akarta eltussolni egy hamis vallomás aláíratásával. Novák még a lemondásakor sem adott magyarázatot arra, hogy miért adott kegyelmet K. Endrének.

Novák lemondása után a kegyelmi kérvényt felterjesztő Varga Judit volt igazságügyi miniszter is távozott a közéletből. Kormányzati források szerint Varga eredetileg nem támogatta a kegyelmi kérvényt, de végül mégis ellenjegyezte azt.

A kegyelmi botrány mellékszálaként Varga Judit volt férje, Magyar Péter szombaton egy Facebook-posztban bejelentette, hogy lemondott minden állami cégben betöltött megbízatásáról, vagyis kicsekkolt a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből. Azóta keményen beolvasott Rogán Antalnak és Tiborcz Istvánnak. A Partizánnak adott interjújában beszélt a Fidesz belső magjáról és működéséről, és arról, hogy miként zsarolták meg őt a Karmelitában. Magyar azt mondta, Rogán Antal az Orbán-kormány Richelieu-je, akinek szerinte mennie kell.

A Direkt36 és a Telex megírta, hogy Novák tanácsadója és régi mentora, Balog Zoltán református püspök lobbizhatta ki K. Endre elnöki kegyelmét. Balogot kedden a Magyarországi Református Egyház vezetése berendelte, hogy az Elnökségi Tanács ülésén számoljon be a kínos kegyelmi ügyben játszott szerepéről. A többórás tanácskozáson titkos szavazást tartottak, amin végül a résztvevők 86 százaléka bizalmáról biztosította a püspököt, de a testület arra kérte: gondolja át közéleti szerepvállalását. Balog ezután egy videóban arról beszélt, hogy K. Endre kegyelmi kérvényét nem ő terjesztette fel, viszont az államfő tanácsadójaként az előzetes vélemények és más információk alapján valóban egyetértett a kegyelemmel. „Tévedtem és hibáztam” – ismerte el Balog, és hozzátette: nem mond le az egyházi pozíciójáról. Időközben úgy néz ki, hogy Balogra kiadták a „kilövési engedélyt”,

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!