Sorvezetőt küldött Maruzsa Zoltán a nem állami iskoláknak arról, hogyan szedjenek úgy pénzt, hogy ne büntessék meg őket

A Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkársága körlevélben tájékoztatta a nem állami fenntartású oktatási intézményeket arról, mire kell figyelniük, hogy jogszerűen írhassák elő a fizetési kötelezettséget és felhasználhassák az állami támogatásokat, elkerülve a szankciók kiszabását. A Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár által jegyzett levél már a bevezetőjében elismeri, hogy a költségvetési támogatások felhasználásának jogszerűségét vizsgáló Magyar Államkincstár az ellenőrzései során „olyan hibás gyakorlatot tárt fel, ami miatt a fenntartóra büntetést kellett kiszabni”.

„Ennek elkerülése érdekében segítséget kívánunk nyújtani az alábbi tájékoztató kiadásával, amely leírja azokat a tudnivalókat, amelyeknek betartása esetén jogszerűen tudják előírni a fizetési kötelezettséget, illetve megigényelni és felhasználni az állami támogatásokat, elkerülve ezzel a szankciók kiszabását” – fogalmaz az elektronikusan kiküldött levelében Maruzsa.

A körlevelet a Telexnek is eljuttatták, de nem valamelyik intézmény küldte el, hanem egy bennfentes, aki fontosnak tartja a tájékoztatást. A körlevelet minden, nem állami köznevelési intézmény fenntartója megkaphatta, és ahogy az rögtön az elején kiderül, segítő szándékkal.

Vagyis valaki kapcsolt a minisztériumban, és rögzítette azokat a szabályokat, amelyek miatt több alapítványi iskolát ért súlyos büntetés az elmúlt években.

Ezek egyike volt a soproni Waldorf-iskola, amelynek fenntartója kétévi állami normatívát volt kénytelen visszafizetni, miután a Magyar Államkincstár nem találta megfelelőnek az adományozási szerződésüket. A Telex írta meg, hogy a soproni iskola is azt az adományozási szerződést íratta alá a szülőkkel, amit évek óta használtak ők is, mások is, de az ellenőrzés során kiderült, hogy nem megfelelő: azt sejteti ugyanis, hogy elküldik azokat a családokat, amelyek anyagi okok miatt nem tudják fizetni a hozzájárulásokat. Erre ugyan nem volt precedens az intézményben, de a bíróság az államkincstárnak adott igazat, a fellebbezés lehetősége pedig egy ügyvédi hiba miatt meghiúsult.

A soproni iskola egy részben sikeres adománygyűjtő akció után is a fenntarthatóságáért küzd, a köznevelési államtitkárság pedig elérkezettnek látta az időt a segítő tájékoztatásra. Ez alapján a fizetési kötelezettség a köznevelési intézmény és a szülő között kötött írásbeli megállapodásban köthető ki. Sokszor azonban eltérő gyakorlatot követnek egyes intézmények:

• nem a köznevelési intézmény, hanem a fenntartó számára írnak elő befizetési kötelezettséget a szülőknek;
• „adomány” kötelező befizetését várják el a szülőktől a fenntartó alapítvány számlájára.

Ez a gyakorlat pedig nem jogszerű. Különösen az alapítványi fenntartású köznevelési intézmények esetében gyakorlat, hogy a fizetési kötelezettséget nem a köznevelési intézménnyel kötött megállapodásban írják elő, hanem a fenntartó szabályzata határozza meg, hogy milyen hozzájárulást kötelező befizetni. Ennek egyik formája az adomány, amelyről gyakran adókedvezményre jogosító igazolást is kiállítanak a befizető magánszemélynek vagy cégnek. Azáltal, hogy a befizetés nem az iskolához, hanem a fenntartóhoz érkezik, valójában nem átlátható, hogy azt mire fordítják, azaz ténylegesen az iskola működtetésére használják-e föl – világít rá a hibára a levél, jogsértő gyakorlatnak nevezve, ha a nemfizetés miatt a tanulói jogviszony megszüntetését helyezik kilátásba. Adományozásnál, ami egy önkéntes felajánlás ellenszolgáltatás elvárása nélkül,

a felek között nincsen egymással szemben semmiféle kötelezettségvállalás.

De ha a köznevelési intézmények adományozási szerződése szerint a szülő kifejezetten azért teljesíti a befizetést, hogy a gyermeke az alapítvány által fenntartott iskolában tanulhasson, az jogszabálysértő. „Vélelmezhető, hogy ezeknek a megoldásoknak oka az a félreértés, hogy összekeverik a tandíj és a fizetési kötelezettség fogalmát” – írta levelében Maruzsa. Az államtitkár ezután tisztázza, hogy „a költségvetési törvény alapján nem igényelhető támogatás olyan gyermek, tanuló, vagy képzésben részt vevő személy után, aki tandíjfizetésre kötelezett”. A tandíjat a köznevelési törvény végrehajtási rendelete alapján kell értelmezni, írta, a tandíjat fizető tanulók után pedig nem jár állami támogatás.

Remélhetőleg ezek után minden fenntartó számára világos minden, így joggal bízik Maruzsa Zoltán abban, hogy „sikerül átláthatóbb és a gyermekek érdekeit szem előtt tartó megoldást találni a leírt probléma kezelésére”.

Az eddigi rossz gyakorlat miatt megbüntetett intézmények viszont küzdhetnek tovább.

A jogszabályi helyek idézése helyett célravezetőbb lett volna egy minden szempontból megfelelő szerződésmintát csatolni a körlevélhez – legalábbis ez látszik kézenfekvőnek. Megkérdeztünk erről egy témában jártas szakembert, aki elmondta, hogy a jogszabály szerint

a jogviszony létesítéséért és fenntartásáért lehet pénzt kérni a szülőtől.

Az elkérhető összeg mértékét semmi nem szabályozza, a felek megegyezésén múlik. Lehet rögzíteni a befizetés módját, határidejét, vagy azt, hogy elmaradás esetén van-e türelmi idő, hogyan történik a behajtás. De ezekre a körülményekre általánosan igaz, hogy amit nem szabályoznak külön, arra a Ptk. előírásai érvényesek. A főbb kereteket tehát viszonylag egyszerű lenne szerződésmintába foglalni. A szakértő véleménye ugyanakkor az, hogy „ez egy hanyag, buktatókkal teli jogszabályi megfogalmazás, és részben ez az oka annak, hogy nem készült mintadokumentum”.

Példákat is mondott: a jogszabály szerint megszűnhet az iskolai jogviszony, ha a tanuló a megengedettnél többet hiányzik. De van lehetőség az eltérésre, tehát mondhatja azt az iskola, hogy a jogszabályi előírás 250 mulasztott óra, de ettől eltekint, és 300 hiányzást is enged, ha a szülő fizeti a jogviszonyt.

Szintén megszűnik a tanulói jogviszony, ha a tanulót egy másik iskola átveszi. Furcsán venné ki magát, ha azt mondaná A iskola, hogy ő továbbra is a tanulójának tekinti a gyereket, és pénzt kér a jogviszonyáért, miközben a gyerek már a B iskolába jár. Mégis: a jogszabály erre elvileg lehetőséget ad.

Tehát a minisztérium vagy egyszerűen nem akart ennél részletesebben foglalkozni a kérdéssel, vagy tisztában vannak vele, hogy még így is maradtak buktatói a kérdésnek, és ezért jobbnak látták, ha nem mennek bele a részletekbe.