Támogatás

Akkora bajban vannak az éttermek, hogy kormánysegítségre szorulnak
A kocsmák és a falusi kisboltok után jöhet az éttermek segélyezése.
100 milliárd ingyenpénzt dob a kormány a napelemeseknek, megjelentek a részletek
Megjelent az Otthoni Energiatároló Program pályázati felhívása.
Kiosztottak százmilliárd forintot, de a budapesti pályázók semmit sem kaptak
A Demján Sándor Program fővárosi pályázatait egy év alatt sem bírálták el, a vidékieknek szánt keretet pedig épp annyival emelték meg, amennyire a budapestiek várnak.
Legalább tízmillió forint állami támogatást kapott a Vitályos Esztert népszerűsítő civil szervezet
Az egyesület a kormányszóvivő arcával ellátott óriásplakátokkal szórta meg Szentendrét.
Jön százmilliárd forint napelemes ingyenpénz, bemutatjuk a feltételeket
Jó hír, hogy a korábbi félelmekkel ellentétben nem kell attól tartani, hogy az akkutelepítéshez kapcsolódó átalakítás miatt elvész a szaldóelszámolás hátralévő ideje.
Több száz millió forint agrártámogatást vettek fel a Simonka-per vádlottjai az elmúlt években
A 2020 óta húzódó ügy első rendű vádlottja 370 millió forint támogatást vett fel költségvetési és európai uniós forrásokból.
Újabb több mint 400 milliárd forintnyi uniós támogatást bukott a kormány az új év kezdetével
Bár Navracsics Tibor is arról beszélt, hogy Magyarország végleg elveszíti a zárolt uniós források egy részét, a kormány több tagja arra számít, hogy még visszaszerezhetik ezeket. Az Európai...
Pataky Attila cégének és a Parlament imacsoportjának is jutott a Szerencsejáték Zrt. ősszel...
Szeptemberben és októberben több mint félmilliárd forintot osztott szét a vállalat leánycége adományok és szponzorációk formájában.
Több mint négymilliárd eurónyi állami támogatás kapott uniós jóváhagyást magyar...
Többek között olyan beruházásokat akarnak ezzel támogatni, amelyek segítenek a környezetbarát technológiák előállításában.
Kövess minket Facebookon is!