Orbán Viktor: Tízezerszer meg kell gondolni a NATO további keleti bővítését

2023. február 27. – 12:58

frissítve

Orbán Viktor: Tízezerszer meg kell gondolni a NATO további keleti bővítését
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A miniszterelnök határozatban rögzítené, hogy a kormány békepárti, és támogatja Kína béketervét is. Az MSZP-s Hiller István latinul szólalt fel, az ukrán nemzetiségi szószóló szerint Magyarországra is beférkőzött az orosz propaganda, Gyurcsány Ferenc megkérdezte Orbántól, hogy orosz ügynök-e. A miniszterelnök felszólalásával elindult a parlament tavaszi ülésszaka.

Hétfőn újra bedurrant a parlamenti nagyüzem, a tavaszi ülésszak első ülésén pedig szokás szerint a miniszterelnök, Orbán Viktor is felszólalt. Bár a napirend szerint ő nyitotta volna meg az ülést, de késett, így ő szólalt fel legutoljára. Összefoglaltuk a nagyjából félórás beszédjének fontosabb pontjait:

  • Orbán szerint világossá vált, hogy az árak nem térnek vissza a háború előtti időkhöz, sőt, szerinte a gáz ára a háború előtti árak háromszorosára növekedett.
  • A háború „rossz az ukránoknak, oroszoknak, a magyar embereknek, Európában, sőt egyre világosabb, rossz az egész világnak”, de a magyarok a nemzeti konzultációval úgy döntöttek, a magyaroknak ki kell maradnia a háborúból.
  • Kína béketervét is fontosnak tartja és támogatja Orbán.
  • Orbán szerint az ellenzék úgy beszél Ukrajnáról, hogy a helyükbe képzelik magukat, ezért nem őrölnek egy malomban.
  • Egyetért az ellenzéki pártokkal abban, hogy kell lennie egy országnak Magyarország és Oroszország között.
  • Az inflációt ebben az évben nem tudja megszüntetni, mert az okai szerinte nem Magyarországon vannak, hanem Brüsszelben, a szankciós inflációval.
  • A szerbekkel együtt védi meg a déli vezetéket, hogy azt ne lehessen csak úgy felrobbantani, mint az Északi Áramlatot.
  • Szerinte előbb-utóbb elő fog jönni Ukrajna csatlakozása is a NATO-hoz. De „tízezerszer kell meggondolni a NATO további keleti bővítését”, nehogy belerántsa Magyarországot ez a háborúba. Ez viszont nem releváns kérdés Svédország és Finnország csatlakozásában, őket támogatni kell ebben.
  • Orbán szerint Magyarországon a gyerekpornográfia száma erőteljesen nő: négy-öt év alatt 2022-re a számuk 260-ra nőtt. Ezt pedig a „genderpropagandával” kötötte össze.

Az ellenzéki frakciók is reagálhattak Orbán beszédére. Szinte mindegyikük hiányolta, hogy Orbán a beszédéből kihagyta az akkumulátorgyárak ügyét, a Schadl-Völner-ügyet vagy a kétszáz megszüntetett háziorvosi ügyelet kérdését.

Emellett ilyeneket mondtak vagy kérdeztek:

  • Jobbik Orbánnak: A párt kérdése Orbánnak: Ha Magyarország harcolna Oroszországgal, akkor melyik négy megyét adná oda az oroszoknak?
  • Momentum Orbánnak: Amíg Putyin meg nem engedi, addig egy szalmaszálat sem mer arrébb tenni.
  • MSZP: A párt szerint fenn kell tartani az élelmiszerárstopokat. Azt is akarják, hogy az alapvető élelmiszerek áfája nulla százalék legyen, és a kisboltok, kistermelők kapjanak állami kompenzációt. Ehhez online konzultációt indítanak.
  • Párbeszéd: A párt szerint a putyini nyomás és a propaganda annyira beszűkítette Orbán mozgásterét, hogy a miniszterelnök szembemegy a saját szavazói akaratával akkor, amikor megszavazta az újabb uniós szankciókat, Orbán pedig nem meri megnevezni, hogy Putyin az agresszor.
  • LMP: A párt szerint Orbánék akkumulátorgyarmattá akarják tenni Magyarországot, közben a magyar vízkészletet meg eladják a kínaiaknak.
  • Mi Hazánk: A párt bejelentette, hogy nem fogják megszavazni Finnország és Svédország NATO-csatlakozását, szerintük ugyanis ez az eszkaláció újabb lépése lenne.
  • DK: „Lehetséges, hogy a magyar kormányfő Oroszország ügynöke?”, tette fel a kérdést Gyurcsány Ferenc, aki szerint „a zagyvaság akkor is zagyvaság marad, ha azt márvánnyá akarja nemesíteni a nagyravágyás”.

Most döntenek a napirendről, majd az interpellációk és az azonnali kérdések órája következik. Este az ellenzék kezdeményezésére az akkumulátorgyárakról vitáznak a képviselők. Lezárjuk a közvetítésünket.

Orbán megköszönte mindenkinek, aki hozzászólt a beszédéhez – a miniszterelnök mindenkinek külön-külön reagált, de Gyurcsány Ferencet kihagyta. Igaz, neki korábban a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis már a maga módján reagált.

Orbán a Mi Hazánk felszólalására azt mondta, a NATO garantálja a biztonságot, nemzetstratégiai kérdés Magyarország számára, bár ő sem lelkes mindentől, amit a NATO-ban történik.

A miniszterelnök szerint előbb-utóbb elő fog jönni Ukrajna csatlakozása is a NATO-hoz. Szerinte „tízezerszer kell meggondolni a NATO további keleti bővítését”, nehogy belerántsa Magyarországot ez a háborúba. Ez viszont nem releváns kérdés Svédország és Finnország csatlakozásában – Dúró ugyanis bejelentette, hogy a frakciója nem fogja megszavazni Finnország és Svédország NATO-csatlakozását, szerintük ugyanis ez az eszkaláció újabb lépése lenne.

Orbán Dúró családtámogatós kritikájára azt mondta, 2023-ban „nincs több” a családpolitika terén, mert most túl sok minden másra kell figyelni.

Ténybeli tévedések voltak Tordai Bence felszólalásában Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök azt mondta: nem igaz, hogy az ország recesszióban van, hiszen 2022-ben 4,6 százalékos gazdasági növekedés volt, miközben az uniós átlag csak 3,6 százalék. 2023-ban legalább másfél százalékos növekedéssel számol a kormány, ami szintén azt jelenti, hogy nem lesz recesszió.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A zöld ügy kicsit bonyolultabb annál, mint Tordai képviselő társamat hallgatva az ember gondolná – jegyezte meg Orbán. Az uniós döntések alapján a nukleáris energia nem áll ellentétben a zöld energiával, és az energiaválság miatt a szénhidrogénre alapuló energiakapacitások kiépítését sem tiltják vagy szankcionálják. A zöld energia a legdrágább energia – fogalmazott a miniszterelnök, és amikor az energia nagy része zöld lesz, még akkor sem lehet kikapcsolni a fosszilis energiaforrásokat.

Az LMP-s Kanász-Nagy Mátéval hosszabb beszélgetésre lenne szükség Orbán szerint.

„Amit ön mondott, az nettó külföldi beruházásellenesség”

– jelentette ki a miniszterelnök. Szükség van a nemzeti tőke megerősítésére, és szükség van külföldi befektetőkre is, utóbbi nélkül ugyanis nem tudnák növelni a magyar gazdaság teljesítményét. Csak úgy lesz erős gazdaság Orbán szerint, ha jól illesztik össze a saját tőkét és a külföldi befektetéseket. Erre példa Győr, Kecskemét vagy Esztergom is.

A Momentum elnökének, Gelencsér Ferencnek azt mondta, meghallgatta az inflációs fejtegetéseit, de erre azt tudja mondani, „nincs min meglepődni”, rengeteg iparfejlesztést hajtanak végre, ez mind energiaigényt támaszt, miközben az országnak nincs saját energiája. Orbán állítja, a húszpontos gazdaságcsomagja meg fogja hozni az eredményét, és egyszámjegyű lesz az infláció.

Orbán az ellenzék inflációs felvetéseire is reagált: azzal, hogy felsorolta, kiknek milyen támogatásokat adnak. Majd a Jobbik megfedésére, hogy Orbán nem tárgyal eléggé elkötelezett európai módon, annyit mondott: „Nem az önök pártja volt az, amelyik EU-s zászlót szokott égetni, amikor összejönnek egy kis szeánszra?”

Az MSZP-s Tóth Bertalan szavaira, miszerint „iránytű nélkül sodródunk”, úgy reagált: „Bezzeg az MSZP!”

Orbán régóta gondolkodik arról, hogy miért nem tud egy malomban őrölni a háború ügyében az ellenzékhez. Most élőben hallgatva az ellenzéki frakcióvezetőket megtalálta a megoldást. „Önök úgy beszélnek Ukrajnáról, hogy a helyükbe képzelik magukat” – fogalmazott. „1989-et egy lapon említették a mostani ukránokkal. Nem az a probléma, hogy nem tesznek különbséget Ukrajna és Magyarország között?”

„Tiszteltjük az ukránokat, segítjük az ukránokat, egy dolgot nem tehetünk meg: Ukrajna érdekei soha nem előzhetik meg Magyarország érdekeit” – jelentette ki Orbán, aki szerint Magyarország az első, ez az egyetlen helyes megközelítés.

Van két téma, amiben a baloldal és nemzeti oldal között egyetértés van a miniszterelnök szerint.

„Az egyik, hogy nem akarunk orosz fenyegetés árnyékában élni, a másik pedig, hogy nem akarunk közös orosz-magyar határt”.

Egyetért az ellenzéki pártokkal abban, hogy kell lennie egy országnak Magyarország és Oroszország között. Abban azonban nem értenek egyet szerinte, hogy jutnak el ehhez a célhoz: a baloldal szerint háborúval, a kormány szerint békével. A békéhez vezető út a tűzszünet – szögezte le a miniszterelnök.

A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté megköszönte Orbánnak, hogy támogatja a két kormánypárti frakciót, a Fideszt és a KNDP-t abban, hogy határozatba foglalnák, hogy ők békepártiak. Kocsis szerint az sem titok a parlament épületében, hogy politikai nyomás alatt van a kormány. Az pedig szerinte szomorú, hogy az uniós tagállamok egy része elkötelezte magát a fegyverszállítás mellett, ami meg „látótávolságon belülre hozott egy esetleges világháborút”.

Kocsis szerint bár Orbán azt kérte az ellenzéktől, fogjanak össze most a háborús időkben, ő azt látja, hogy sem a migráció alatt, sem a koronavírus-járvány alatt sem sikerült ez. A képviselő szerint míg a „baloldal” más országokat szeret, addig a kormány és a Fidesz Magyarországot.

És bár szerinte minden ellenzéki reakcióra érdemes lenne válaszolni, ő a „drága uram” Gyurcsánynak reagálna csak, aki szerinte a 2008-as orosz-grúz háború alatt „lapított, mint az a bizonyos valami a fűben, utána meg ment puncsolni Oroszországba”. Inkább hallgasson, ajánlotta Gyurcsánynak.

Kocsis arra is reagált, hogy a többi ellenzéki pártból többen átléptek a DK-ba, azt mondta, ezek az emberek „politikai Stockholm-szindrómások”, akik „velejéig romlott politikát hoznak létre a bukott miniszterelnökkel”.

A momentumos Gelencsér Ferencnek pedig megjegyezte, szerinte azok kevesek az akkumulátor-vitához, akik „az elektromos rollert a kádban fürdetik, mint a kisbabát”.

„A zagyvaság akkor is zagyvaság marad, ha azt márvánnyá akarja nemesíteni a nagyravágyás. Az ürességet nem tölti meg tartalommal a hatalom” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, a DK frakcivezetője. Az nem kérdés, hogy béke kell, de nem mindegy, hogy a gyilkos békéje vagy az áldozaté.

„Önök valójában a gyilkos békéjét támogatják” – fordult a kormánypárti padsorokhoz. „Maguk valójában azt akarják, hogy Ukrajna adja meg magát. Rongy gondolat, rongy magatartás. Maguk valójában trianoni békét támogatnak Ukrajna rovására” – mondta Gyurcsány, és szemforgató alakoknak nevezte a fideszeseket.

Mi a rend, a törvényesség, a tisztesség, a becsület, az áldozat békéjét akarjuk, azt, hogy „Oroszország menjen haza” – folytatta a DK frakcióvezetője. „A mi 1989-es szónokunk – utalt Orbán Nagy Imre temetésén elmondott beszédére – ha akkor és azóta nem silány kurzusember volt, vagy az ma is, akkor tartozik egy mondattal: a haza nem eladó, Magyarország nem eladó, Ukrajna nem eladó”. A DK most is ezt képviseli.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Nyomasztó kérdés Gyurcsány szerint, hogy Orbán miért állt a gyilkos Putyin pártjára. „Lehetséges, hogy a magyar kormányfő Oroszország ügynöke?” – tette fel a kérdést, és orosz kémbankról, Paks II.-ről beszélt.

„Ha a kormányfő nem önálló, akkor a haza sem az. Ha a haza nem önálló, akkor nincs uralma saját sorsa felett, akkor szolgaország és szolganemzet lesz. Az lesz, ha önök maradnak. Az ilyen kormánynak és az ilyen kormányfőnek buknia kell” – jelentette ki Gyurcsány. Azt ígérte, pártja és Dobrev Klára árnyékkormánya tesz is ezért, mert ők egy más hazáról álmodnak. „Távol áll tőlünk a hazafias melldöngetés. (…) Értjük, hogy az a dolga egy kormánynak, hogy vigyázzon a hazára és az emberekre”.

Gyurcsány Ferenc szerint Orbánnak nincs érdemi mondanivalója az oktatási, egészségügyi problémákra, az ország belső és külső elmagányosodására. „Önöknek menniük kell, és jönnie kell egy új hazafias, európai kormánynak: a remény, a tisztesség és a partnerség kormányának” – tette hozzá. „Mi nem az önök ellenzéke vagyunk, mi az önök ellenfelei vagyunk. Aki hazafi, az velünk van.”

A KDNP-s Simicskó István nem kérdezett plusz kérdéseket Orbán Viktortól, nem hiányolt egy témát sem a miniszterelnök beszédéből, sőt, inkább csak megköszönte Orbán Viktor szavait, Orbán kormányának a cselekedeteit.

Pál apostol szavaival fejezte be beszédét, miszerint „a Jóisten teljes fegyverzetét öltsük magunkra”.

Dúró Dóra egyetért Orbán Viktorral abban, hogy nem szabad az USA nyomására fegyvert szállítani Ukrajnába, és ki kell maradni az orosz–ukrán háborúból. Elhúzódó háborúra kell szerinte számítani, mert Oroszország évekig képes lehet finanszírozni a háborút.

A Mi Hazánk képviselője bejelentette, hogy a frakciója nem fogja megszavazni Finnország és Svédország NATO-csatlakozását, szerintük ugyanis ez az eszkaláció újabb lépése lenne.

A gazdasági helyzetről azt mondta Dúró, hogy Orbán érvelése egy rossz focistára emlékezteti, aki a rossz fűre vagy a magas páratartalomra fogja a vereséget, de a kormány gazdaságpolitikájának tulajdonítja a sikert. Dúró szerint nem igaz, hogy a háború miatt nő az infláció Magyarországon, mert már a háború kitörése előtt is emelkedni kezdett.

A Mi Hazánk szerint elsődlegesen a hazai élelmiszeripart kellene támogatni, hogy le tudják törni az inflációt.

Dúró úgy gondolja, az akkumulátorgyárak telepítése növeli az ország kitettségét, és szembemegy Orbán menekültpolitikájával is, hiszen tömegével hoznak be vendégmunkásokat.

Dúró szerint nem lehet sikerről beszélni a családtámogatások terén sem, hiszen mindössze egy új intézkedést vezettek be, miközben hármat megszüntettek. A családtámogatások köre 2010 óta először szűkül – fogalmazott a Mi Hazánk képviselője. Azt is mondta, az összes családtámogatás az infláció miatt veszített reálértékéből. A legnagyobb problémának azt tartja, hogy csökkent a termékenységi ráta. Bővíteni kell a családtámogatásokat, hogy javuljon a helyzet.

„Az LMBTQ-lobbi beásta magát az oktatás, az ügyészség, a média és a reklámok világába” – fogalmazott a Mi Hazánk képviselője, aki szerint a gyermekvédelmi törvények mellé szankciókat is kell rendelni, hogy fel tudjanak lépni a pedofília ellen.

Az LMP-s Kanász Nagy Máté szókereső játékot játszott Orbán beszéde közben, de nem találta az akkumulátor szót a miniszterelnök beszédében, mondta. A képviselő szerint Orbánék akkumulátorgyarmattá akarják tenni Magyarországot, közben a magyar vízkészletet meg eladják a kínaiaknak (azzal, hogy az akkumulátorgyáraknak nagy a vízigénye).

Rettentően unalmas volt Orbán Viktor beszámolója, mert ezeket már mind hallattuk – reagált a miniszterelnök felszólalására Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője. Egy veszélyes esztendő elején ez kevés lesz szerinte. A legnagyobb veszélyt Tordai szerint jelenleg az jelenti, hogy „nem nézünk szembe a valósággal”, és a népbutításra kitalált propaganda helyett be kellene látni, hogy Magyarország meglehetősen súlyos állapotban van.

Az Európai Unióban csak három ország van recesszióban, és köztük találjuk Magyarországot. Miközben 50 százalékos az élelmiszerinfláció itthon,

  • a nyugdíj mindössze 15 százalékkal nőtt,
  • a közszolgálatban dolgozók többsége 0 százalékos, míg
  • a pedagógusok 10 százalékos béremelést kaptak.

A Párbeszéd képviselője szerint az sem igaz, hogy minden család 181 ezer forintos támogatást kap rezsicsökkentés címén. Kiszámolták, és csak 30 ezer forintról van szó.

Tordai arról beszélt, hogy Paks helyett megújuló energiaforrásokra, például szélenergiára lenne inkább szükség, narancs uralom helyett zöld fordulat kell, és ebben felajánlotta pártja segítségét.

A putyini nyomás és a propaganda annyira beszűkítette Orbán mozgásterét a Párbeszéd frakcióvezetője szerint, hogy a miniszterelnök szembemegy a saját szavazói akaratával akkor, amikor megszavazta az újabb uniós szankciókat. Tordai úgy fogalmazott, hogy a háború kitörésének évfordulóján egyértelművé vált: Orbán nem meri megnevezni, hogy Putyin az agresszor.

A momentumos Gelencsér Ferenc azt kérte Orbántól, bólintson, ha nemcsak válasza, de témafelvetése sincs azokra a problémákra, amik a magyarokat érinti. Az is érdekli, mit gondol Orbán a végrehajtói karról, aminek elnöke, Schadl György épp letartóztatásban van, vagy úgy általában a Völner–Schadl-ügyről és az akkumulátorügyről.

Gelencsér szerint nincs még egy olyan politikus az országban, akit ennyire érdekelne a gendertéma, mint Orbán, így aztán azt javasolja neki, hogy „jelentkezzen egyetemre, végezzen el egy képzést, mélyítse el a tudását”. Azt is javasolja neki, hogy intézze el a személyes ellentétét Soros Györggyel, ne a magyar népet terhelje állandóan a sorosozással.

Mitől fél? – kérdezte Orbánt arról, hogy miért nem járt még Kijevben, az uniós vezetők közül egyedül. „Amíg Putyin meg nem engedi önnek, addig egy szalmaszálat sem mer arrébb tenni”, mondta a miniszterelnöknek.

Ezután egy perc néma csendet kért az ukrajnai háború egyéves évfordulójára, mire valaki bekiabálta: „ez a legjobb része a beszédnek”.

Folytatódik az orbáni hajó iránytű nélküli sodródása – értékelte az ország helyzetét 2023 elején Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője.

Arról beszélt, hogy a magyar gazdaság a világ legsérülékenyebbjei között van, válságban az oktatás, a megélhetés, a jogállam és a demokrácia, nem jönnek az uniós források, felfüggeszthetik az Erasmus-ösztöndíjak forrásait is. Tóth Bertalan szerint Magyarország folyamatosan elszigetelődik az Európai Unióban és a szövetségesek körében.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Arról beszélt, a Fidesz hazudott a kampányban, mert a választás után megszüntették a rezsicsökkentést, az szja-visszatérítést elvitte az infláció, eltörölték a benzinárstopot, és ki akarják vezetni április végén az élelmiszerárstopot. Magyarországon 50 százalék az élelmiszerinfláció, ez háromszorosa az uniós átlagnak – folytatta az MSZP frakcióvezetője. A harmincszázalékos többletet szerinte nevezhetjük orbáni inflációnak, mert az orbáni adóemelés okozza.

„A száguldó infláció a szegények különadója” – jelentette ki Tóth Bertalan. Az élelmiszerárstopok segítik a családok mindennapi megélhetését, ezért az MSZP szerint fenn kell tartani az élelmiszerárstopot, sőt további termékeket is be kell vonni. A szocialisták azt szeretnék, hogy az alapvető élelmiszerek áfája nulla százalék legyen, és a kisboltok, kistermelők kapjanak állami kompenzációt. Tóth bejelentette, hogy az MSZP online konzultációt indít, ahol az ötpontos javaslatcsomagukat lehet támogatni.

A jobbikos Lukács-László György szerint Orbán beszéde a termelési mutatókról szólt, de kihagyta belőle, hogy a kormány bezárt 366 postafiókot, 129 rendőrségi épületet, 200 háziorvosi ügyeletet pedig megszüntetnek. Emellett Magyarországon volt a legnagyobb élelmiszer-drágulás, erről pedig szerinte Orbán szintén nem beszélt.

A háborúról a képviselő azt mondta, ez egy igazságtalan háború, de amikor Orbán azonnali tűzszünetről beszél, akkor ahhoz hozzá kéne tenni, hogy a békéhez hosszabb szakasz vezet. „Ha Magyarország harcolna Oroszországgal, akkor melyik négy megyét adná oda az oroszoknak?” Mert Ukrajnában most ez lenne a helyzet, mondta Orbánnak. A képviselő felemlegette, hogy Orbánnak milyen jó kapcsolata van az agresszor Oroszországgal.

A magas inflációról Lukács-László azt mondta Orbánnak, „amit most tesznek, az eső után köpönyeg”. Majd arról kérdezte Orbánt, miért szavazta meg a szankciókat, ha ennyire ellenzi azokat? „Önt szankciókirálynak nevezik a háta mögött”, mondta a jobbikos képviselő, aki szerint a kormány a rezsivédelemből kihagyta a legkisebb vállalkozásokat. A képviselő szerint az inflációt nem lesz könnyű letörnie a kormánynak, „a kommunista stílusú ársapkákkal” pedig senkit nem lehet megvédeni, azok csak az inflációt gerjesztik.

Törökország a barátunk, sőt szövetségesünk – mondta a törökországi földrengésről Orbán Viktor, és köszönetet mondott a magyar mentőcsapatoknak, akik az elsők között utaztak ki túlélőket menteni.

Arról is beszélt, hogy ki kell állni a határon túli honfitársainkért. Gyászolja a háború frontvonalában elhunyt magyarokat, és közben fájdalmasnak nevezte, hogy Kárpátalján megcsonkítják a magyar nyelv használatát, és leváltják a magyar iskolák igazgatóit. Orbán szerint a külügynek azt az álláspontot kell képviselnie, hogy a kárpátaljai magyarok ennél több tiszteletet érdemelnek.

Orbán szerint Magyarországon a gyerekpornográfia száma erőteljesen nő: négy-öt év alatt 2022-re a számuk 260-ra nőtt. Világos utasítást adott a hatóságoknak: az összes ilyen esetet derítsék fel, ezt várja a tankerületi vezetőktől és az iskolai igazgatóktól is. Ezt pedig összekötötte a „genderpropagandával”, amire szerinte a magyarok egyértelműen nemet mondtak. „Ha az egész világ meg is bolondul, ha Brüsszel mentegeti is a menthetetlent, Magyarország akkor is maradjon normális”.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A kormány hosszú távú energiapolitikai döntéseket is hozott – mondta Orbán Viktor. A következő évtizedben a magyar ipart korszerűsítik és gyors ütemben fejlesztik. Ehhez azonban a mainál sokkal több energiára lesz szükség.

Ezért a zöld energiához szükséges döntéseket hoztak: gyorsítani kell Paks 2 építését és gázturbinás erőműveket is üzembe kell állítani, épül az azerbajdzsáni villamosenergia-vezetékrendszer.

Orbán arról is beszélt, hogy a szerbekkel együtt megvédik a déli vezetéket, hogy azt ne lehessen csak úgy felrobbantani, mint az Északi Áramlatot.

A szankciós energiaáraknak haszonélvezői is vannak Orbán szerint, hiszen a világ olaj- és gáziparának profitja 500 valahány milliárdról 834 milliárdra nőtt szerinte. Ráadásul az amerikai cégek Európának jóval drágábban adják a gázt, ez pedig szerinte azt jelenti, hogy a szankciós profitot az európai emberek fizették meg. De a magyar kormány úgy döntött, az extraprofit egy részét elvonják, és azt teszik a rezsialapba.

Azokat az országokat különösen megkínozza az infláció Orbán Viktor szerint, amelynek magas az ipari termelése és nincs saját energiaforrása. Amíg Brüsszelben folytatják a szankciós politikát, felszámolni nem, de az év végére egy számjegyűre vissza tudjuk vágni az inflációt a miniszterelnök szerint.

Azt mondta, a családok védelme érdekében eddig húsz intézkedést hozott a kormány: tíz döntés a munkahelyeket védi, tíz pedig a családokat és a nyugdíjasokat. Hosszasan sorolta az intézkedéseket, amelyekkel az energiaintenzív vállalatokat, az agrárcégeket és a turisztikai szektort is segítik. Fenntartották a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás szintjéig, megemelték a minimálbért és a garantált bérminimumot, visszaállították a 13. havi nyugdíjat.

Meghosszabbították és kiterjesztették az élelmiszerárstopokat és a lakossági kamatstopot, amíg nem sikerül lecsökkenteni az inflációt. Csökkentették a banki alapszámlák és a lakásbiztosítások díjtételeit, bevezették a kedvezményes vármegye-bérletet, valamint meghosszabbították a kedvezményes tűzifaprogramot.

Orbán úgy látja, az inflációra kétféleképp reagálnak a kormányok Európában: vagy kivárnak, vagy beavatkoznak a gazdasági folyamatokba. Utóbbiba tartozik a magyar kormány, tudatában vannak, hogy beavatkoznak, de képesek ezt „optimális” mértékben tenni szerinte. Az inflációt ebben az évben nem tudjuk megszüntetni, mert az okai nem Magyarországon vannak, hanem Brüsszelben, a szankciós inflációval. (Orbán korábban egyébként többször állította, idén év végére egy számjegyű lesz az infláció, erre fogadóirodában is fogadna.) Orbán szerint az inflációt csak Brüsszel szüntetheti meg, de az ország kormányai tudják mérsékelni.

A harcokat csak tűzszünettel lehet megállítani – mondta Orbán Viktor. Magyarorzság minden nemzetközi fórumon a békét szorgalmazza, és a miniszterelnök úgy látja, hogy ma már a világ nagy része is ezt képviseli. Márpedig Magyarország nem szigetelheti el magát szerinte.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„Kína béketervét is fontosnak tartjuk és támogatjuk” – fogalmazott a miniszterelnök. Kijelentette, hogy a kormány nem változtat az eddigi álláspontján, ezért támogatja a Fidesz-KDNP frakciók javaslatát, hogy az Országgyűlés határozatban rögzítse, hogy békepárti kíván maradni, és ki akar maradni a háborúból.

Orbán szerint sokan bele akarnak préselni minket a háborúba, azt akarják, hogy fegyvert szállítsunk Ukrajnának. A politikai erőközpontokban errők nyíltan beszélnek, de ugyanezt akarják a pénzügyi spekulánsok, akik globálisan finanszíroznak háborúpárti szervezeteket és médiatermékeket. Azt kérte a képviselőktől, hogy ne üljenek fel a provokációnak.

Orbán szerint ezzel a háborúval senki sem tud nyerni, és ha folytatódik, egyre többen fognak meghalni, a hiperinfláció és a gazdasági összeomlás fenyegetése állandósul, a világon pedig senki sem érezheti magát biztonságban, akár világháború is lehet belőle.

Orbán ezutána háborúról beszélt, ami szerinte „rossz az ukránoknak, oroszoknak, a magyar embereknek, Európában, sőt egyre világosabb, rossz az egész világnak”. Komoly aggodalommal figyeli, hogy Európa lépésről lépésre sodródik bele a háborúba. De a magyarok a nemzeti konzultációval úgy döntöttek, a magyaroknak ki kell maradnia a háborúból.

A főbb gazdasági számokat ismertette Orbán. 2022-ben 4,6 százalékos volt a magyar gazdaság növekedése, rekordot döntött a tőkebehozatal, a foglalkoztatottság és az export, miközben csökkentették az államháztartási hiányt és adósságot.

„Erre a teljesítményre az egész ország büszke lehet” – fogalmazott Orbán, és arról is beszélt, hogy 2023 februárjában 15 százalékkal megemelt nyugdíjat küldött a kormány a nyugdíjasoknak, és január 1-től a 30 év alatti nők szja-mentességet kaptak.

Ezután Orbán Viktor lépett a pódiumra. A miniszterelnök szerint világossá vált, hogy az árak nem térnek vissza a háború előtti időkhöz, sőt, szerinte a gáz ára a háború előtti árak háromszorosára növekedett. Mindez együtt a brüsszeli szankciókkal inflációt okozott. „4000 milliárd forinttal többet költött az ország energiára 2022-ben, mint 2021-ben”. De a 97 százalékos nemzeti konzultációs „nem” világosan megmutatta szerinte, mit akarnak a magyarok.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Grexa Liliána ukrán nemzetiségi szószóló hálás a magyar kormánynak, hogy megteremtették a lehetőséget az ukrán nyelvű iskolák indításának, és már több mint egy éve befogadják a háború elől menekülőket.

„368 napja, hogy Oroszország teljes körű támadást indított Ukrajna ellen”

– fogalmazott a szószóló. Lakóházakat bombáznak, ártatlanokat gyilkolnak, energetikai rendszereket támadnak az oroszok.

Arról beszélt, hogy Ukrajnának nemzetközi támogatásra van szüksége, hogy távol tudja tartani „a magából kikelt, megvadult orosz agresszort”. Az ukránok sötétben, fagyban is hisznek Ukrajna szabadságában, területi integritásában, a Jóistenben, és kitartanak, „pedig Dávid és Góliát harca ez.”

Grexa Liliána megjegyezte, hogy az orosz propaganda Magyarországra is beférkőzött, de örül annak, hogy a többség nem ül fel nekik. Mindenkinek köszönetet mondott, aki szolidaritást vállal az ukrán néppel.

Magyar Levente külügyi államtitkár azt mondta az ukrán nemzetiségi szószólónak, hogy a magyar kormány álláspontja mindig is világos volt: nem ismerik el a megszállt területeken tartott népszavazások eredményeit, elismerik Ukrajna szuverenitását, és Ukrajna hősies kitartását. Szerinte magyarok tucatjai halnak meg és harcolnak a háborúban, ez is azt mondatja a magyar kormányal, hogy „előfeltételek nélküli béketárgyalás” indítása kell, és béke. Elismételte, hogy Magyarország fegyvert nem szállít, de más rendelkezésre álló eszközzel segíti Ukrajnát, így például dízellel, vagy azzal, hogy ömlik Magyarországról a kőolaj Ukrajnába.

Pénzt ad a kormány az újjáépítésekre is szerinte, például Bucsában közintézmények építéséhez, mint kórház, posta, de Beregszászon anyaotthont, Kárpátalján menekültszállásokat. Ha bárki azt az érzetet akarná kelteni a magyarokban, hogy nem tesznek eleget, azoknak azt üzeni, Magyarország a béke mellett tevékenykedik.

Répássy Róbert igazságügyi államtitkár úgy reagált, az ügy „erkölcsi és jogi megítélésének egybe kell esnie”, és minden jóérzésű embernek el kell ítélnie a történteket. Felidézte, hogy Orbán pénteken egyeztetett Pintér Sándor belügyminiszterrel, „ennek következményei pedig a következő napokban a ház elé kerülhetnek”. Az államtitkár szerint a kormány által csak gyerekvédelmi törvénynek nevezett, a valóságban melegellenessé eltérített pedofiltörvényt mindenáron meg fogják védeni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!