Tordai Bence: Rettentő unalmas volt Orbán felszólalása

2023. február 27. – 16:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rettentően unalmas volt Orbán Viktor beszámolója, mert ezeket már mind hallattuk – reagált a miniszterelnök felszólalására Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője. Egy veszélyes esztendő elején ez kevés lesz szerinte. A legnagyobb veszélyt Tordai szerint jelenleg az jelenti, hogy „nem nézünk szembe a valósággal”, és a népbutításra kitalált propaganda helyett be kellene látni, hogy Magyarország meglehetősen súlyos állapotban van.

Az Európai Unióban csak három ország van recesszióban, és köztük találjuk Magyarországot. Miközben 50 százalékos az élelmiszerinfláció itthon,

  • a nyugdíj mindössze 15 százalékkal nőtt,
  • a közszolgálatban dolgozók többsége 0 százalékos, míg
  • a pedagógusok 10 százalékos béremelést kaptak.

A Párbeszéd képviselője szerint az sem igaz, hogy minden család 181 ezer forintos támogatást kap rezsicsökkentés címén. Kiszámolták, és csak 30 ezer forintról van szó.

Tordai arról beszélt, hogy Paks helyett megújuló energiaforrásokra, például szélenergiára lenne inkább szükség, narancs uralom helyett zöld fordulat kell, és ebben felajánlotta pártja segítségét.

A putyini nyomás és a propaganda annyira beszűkítette Orbán mozgásterét a Párbeszéd frakcióvezetője szerint, hogy a miniszterelnök szembemegy a saját szavazói akaratával akkor, amikor megszavazta az újabb uniós szankciókat. Tordai úgy fogalmazott, hogy a háború kitörésének évfordulóján egyértelművé vált: Orbán nem meri megnevezni, hogy Putyin az agresszor.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!