Milliókból hirdetik a Facebookon, hogy sorosista hergelés és balos hiszti a debreceni akkumulátorgyár elleni tiltakozás

Legfontosabb

2023. február 8. – 10:34

Milliókból hirdetik a Facebookon, hogy sorosista hergelés és balos hiszti a debreceni akkumulátorgyár elleni tiltakozás
Részlet Deák Dániel debreceni akkumulátorgyárról szóló videójából – Forrás: Deák Dániel / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Váratlanul érhette a kormányt, hogy Debrecenben, az ország egyik legfideszesebb városában a lakosság heves tiltakozásba kezdett a közelben épülő gigantikus kínai akkumulátorgyár ellen. A környezetvédelmi aggályokon túl azzal is problémájuk van a helyieknek, hogy a megkérdezésük nélkül döntöttek a beruházásról.

Most még nehéz megmondani, hogy mire mennek majd a tiltakozásukkal, a NER közel tizenhárom éves fennállása alatt ugyanis nem nagyon fordult elő, hogy a kormány meghátrált volna hasonló helyzetekben, lásd a gödi Samsung-gyár esete. A botrányba fulladó debreceni közmeghallgatásokon és a korábbi tüntetéseken pár százan fejezték ki nemtetszésüket a CATL üzeme miatt, míg az aHang petícióját több mint 11 ezren írták alá. A népszavazás kiírásához viszont több tízezer aláírásra lesz szükség.

Némi késéssel a fideszes propagandagépezet is ráállt a témára, és elkezdte sulykolni, mi is az igazság a debreceni gyár ügyében. Bevetették a nagyágyúkat is, a fideszes influenszervilág sztárriportere, Bohár Dániel és a kormánnyal mindig mindenben egyetértő véleményvezér-elemző, Deák Dániel magyarázzák el a Facebookon, miről is szól valójában az akkumulátorgyár elleni tiltakozás, kik állnak a megmozdulások mögött. Akinek nincs ideje végig olvasni a cikket, annak röviden összefoglaljuk a lényeget: SOROS.

Az akkumulátoriparról szóló cikksorozatunk első részében azt vettük végig, miért ennyire fontos Orbánéknak, hogy akkumulátorgyárak országa legyünk.

Közelebb van a globalista befolyás, mint hinnénk

A debreceni akkumulátorgyár ügyében a propaganda egyszerre operál a jól bevált szlogenekkel és a Fidesz legújabb kommunikációs szuperfegyverével:

a tiltakozás köré szőtt narratíva egyesíti az évek óta dübörgő sorosozást és a nemrég kifejlesztett, de mostanra csúcsra járatott dollárbaloldalozást.

Deák Dániel nyolc nappal az elhíresült január 20-i közmeghallgatás után jelentkezett a maga videójával. Ez volt az a fórum, ahol hazaárulózták a főispánt. A videóban előadott gondolatmenet egyszerű: a gyár elleni tüntetés csupán egy balos hiszti, a külföldről pénzelt ellenzéki pártok azért kezdeményeztek népszavazást az ügyben, mert azt akarják, hogy máshol épüljön fel az üzem. És hogy hol? Hát a Soros-féle üzleti körökkel barátságos országokban, ahol a globalisták kontrollálják a politikát. Németország neve célországként konkrétan nem hangzik el, de Deák előtte arról beszél, hogy ott bezzeg tárt karokkal fogadták az akkumulátorgyárakat a balosok. „Hidd el, a globalista befolyás közelebb van, mint gondolnád” – jelenti ki az első számú fideszes elemző.

A videóban egy szó sem esik viszont arról, hogy a lakosságot aggasztja a gyár feltételezett hatalmas vízigénye vagy a mérgező anyagok használata. Az az apróság sem kezdi ki az üzenet logikáját, hogy nemcsak a globalista érdekek kiszolgálásával vádolt pártok akarnak a népszavazást az akkumulátorgyárral, hanem a Mi Hazánk is. Valószínűleg alaposan megsértődnének Dúró Dóráék, ha hasonló vádakkal illetné őket a kormány.

De a megafonos Bohár Dánielnél is az az üzenet, hogy a háttérben szervezkedő Soros-hálózat, a külföld zsoldban álló dollárbaloldal és hivatásos (ál)tüntetők hergelnek a debreceni beruházás ellen, veszélybe sodorva ezzel a jövőbeli munkahelyeket. Alaposan megsorozta az igazsággal az akkumulátorgyár ellen áskálódó erőket, körülbelül egy hét alatt összesen hat videóban foglalkozott a debreceni akkumulátorgyár ügyével. Interjút csinált Debrecen polgármesterével, egy másik anyagban pedig debrecenieket kérdezett meg a beruházásról, akik természetesen egytől egyig támogatták a gyár felépülését.

Közben lebuktatta az LMP-s politikusokat, hogy ott voltak a közmeghallgatásokon, és azt is kinyomozta, hogy az egyik Soros György által támogatott civil szervezet ugyanarra a címre van bejelentve Debrecenben, mint az a kávézó, amit a Hajdu-Bihar megyei LMP elnökének cége üzemeltet.

Milliókból hirdetik, hogy sorosista hergelés a debreceniek tiltakozása

Hogy minél hatásosabb legyen az üzenet, a jobboldali, konzervatív kormánypárti hangok felerősítésére létrehozott, több százmilliós büdzséből gazdálkodó Megafon a jól ismert módon, fizetett hirdetésekben tolta meg Bohárék akkumulátorgyáras videóit. A Facebook Ad Platformjának összesítése szerint több mint egymillió forintot költöttek (700-800 ezret és 400-450 ezret) Deák Dániel két videójára, amivel körülbelül másfél milliós megjelenést értek el. Ilyenkor nem számít, hogy a videó alatt megjelenő kommentelők 90 százaléka Deák Dánielt szidja és fideszbérencezi: a lényeg a totális szőnyegbombázás, azaz hogy minél több embernek dobja fel a videókat a Facebook, még ha nem is kíváncsiak ezekre a tartalmakra.

Bohár Dánielnek két videóját futtatták meg a közösségi oldalon, nála is körülbelül 1,1-1,2 milliót hirdettek el, és az így elért megjelenés nagysága is hasonló. Igaz, ezek az összegek eltörpülnek amellett, amennyit a legutóbbi nemzeti konzultáció népszerűsítésére költöttek el pár nap alatt.

De nemcsak a fideszes véleményvezérek nyomják a sorosita hergelésről szóló narratívát, hanem a kormánysajtó lapjai is. Az Origót és a Magyar Nemzetet átpörgetve tucatnyi cikket találni, ami szintén az ellenzék ármánykodását mutatja be.

Más országokat szolgál, aki a gyár ellen küzd

Mindez nagyon nem tér el attól, amit a kormány mond a debreceni gyár körül kialakult tiltakozásról, maximum a hangnem visszafogottabb és kevesebb a sorozás. A Fidesz holdudvarához tartozó Lánczi Tamás korábbi államtitkár, aki a Századvég vezető elemzője, a Figyelő főszerkesztője és a XXI. Század Intézet igazgatója is volt, azt pedzegette néhány napja, hogy összefüggés lehet a hazai ellenzéki pártok tevékenysége és a német lobbi között.

Szijjártó Péter külügyminiszter hétvégi Facebook-videójában már eggyel konkrétabban fogalmazott, és arról beszélt, hogy más országok érdekekeit szolgálják az akkumulátorgyárak ellen küzdő pártok. Hasonlóan fogalmazott a Vácrátóton épülő japán akkumulátoralkatrész-gyár bejelentésén is, amikor az RTL beszámolója szerint azt mondta, hogy:

„Az elektromos akkumulátorgyártás a jövő iparága. Ez jelent biztos növekedést és biztos munkahelyeket. Akik tehát az elektromos akkumulátorgyárak magyarországi letelepítése ellen hergelnek, azok más országok érdekeit szolgálják.”

Papp László, Debrecen fideszes polgármestere is igazodik a kommunikációs irányhoz. Korábban azt nyilatkozta, hogy a CATL-gyár ügye egy nagy politikai cirkusz részévé vált, de azt ígérte, hogy leülnek tárgyalni azokkal, akik aggódnak a beruházás miatt. Pár nappal később Bohár Dániel videójában már arról beszélt, hogy „Németországból nézve totálisan értelmetlen dolog”, ami például Debrecenben történik, és majd nem jönnek Magyarországra a befektetők, ha azt látják, hogy „hiszterizálni lehet az embereket” ezekkel a beruházásokkal. Azt is mondta: a hazai baloldal azon dolgozik, hogy ellehetetlenítse a nagyobb munkahelyteremtő beruházásokat, és nem kizárt, hogy emögött nemzetközi gazdasági érdekek húzódnak. És miközben erről beszélt a polgármester, a videóban Soros Györgyöt és a fiát mutatták.

Ebben a videóban mutattuk be a Megafon történetét:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!