Rosszul áll a nemzeti konzultáció, a Megafon tízmilliót trombitált el a népszerűsítésére

Legfontosabb

2022. december 1. – 14:07

Rosszul áll a nemzeti konzultáció, a Megafon tízmilliót trombitált el a népszerűsítésére
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Alig több mint hétszázezren töltötték ki eddig a nemzeti konzultációt „az elhibázott brüsszeli szankciókról”. A kormány hadrendbe is állította az embereit, hogy országjáráson és az interneten is hirdessék az igét: tessék kitölteni az ívet, hogy Orbán Viktornak elég erős legyen a hangja a vitákban. A politikusok mellett a megafonos influenszer-propagandisták is beindultak: három nap alatt 11,5 millió forintot hirdettek el a Facebookon a konzultáció kitöltésének népszerűsítésére.

Hétfőig több mint hétszázezren töltötték ki és küldték vissza a nemzeti konzultációt – ezt a kormánytól Varga Judit igazságügyi miniszter jelentette be, bár azt nem részletezte, hogy akkor pontosan hány emberről is van szó. Ez az a kérdőív, ami elsősorban azokról a „brüsszeli szankciókról” szól, amiket Orbán Viktor is megszavazott. A kormány szerint ezek okozzák az inflációt – egy friss felmérés szerint viszont a magyarok többsége ezt nem is hiszi el.

A konzultáció október 14-én indult, így tehát másfél hónap alatt jött össze alig több mint hétszázezer kitöltő. Ez még a korábbi nemzeti konzultációkhoz mérve is kevés. Főleg úgy, hogy az első hónap végéig ez a szám csak 340 ezer volt. (A cikk megjelenése után, csütörtök este Orbán Viktor a Facebookon már egymillió kitöltőről posztolt, így a kormány állítása szerint az elmúlt három napban annyi kitöltőt szedtek össze, amennyit az első egy hónapban összesen.) A HVG korábban összesítette, hogy mentek az első hónapban a kormány nemzeti konzultációi. Eszerint a legjobban a 2018-as „családvédelmi konzultáció” érintette meg az embereket. A Fidesz hivatalos kommunikációja szerint azt az első hónap végéig 773 ezren küldték vissza, így legalább kétszer annyira volt sikeres, mint a mostani szankciós.

A második helyre kúszott az egyik tavalyi konzultáció, ami a koronavírus-járvány utáni életről szólt: ezt egy hónap alatt 547 ezren küldték vissza. Ez volt az a kérdőív egyébként, aminek online változatát egy bot ezrével töltögette fél napon keresztül, és mindezt egy YouTube-csatorna is közvetítette. Volt egy másik konzultáció is a járvány utáni újranyitásról, amit az első hónap végéig 528 ezren töltöttek ki. 2017-ben a kormány már egyszer meg akarta állítani Brüsszelt: az arról szóló konzultációt 522 ezren küldték vissza az első hónapban.

De hiába állították már meg Brüsszelt öt évvel ezelőtt, a kormány narratívája szerint a brüsszeli szankciók most épp bombaként tesznek minket tönkre.

Nem csoda hát, ha ebben a helyzetben a kormány szerint minden segítségre szükség van: az elmúlt hetekben úton-útfélen azt reklámozzák, hogy ezt a konzultációt most igenis ki kell tölteni. Még maga Orbán Viktor is, aki bár minden egyes szankciós csomagot megszavazott Brüsszelben, itthon már egy videóban mondott nemet ugyanazokra a szankciókra, hiszen „Magyarország nem hagyja magát”.

De közben a miniszterek és államtitkárok sem tétlenkednek: „Mondjunk nemet a szankciókra” elnevezésű programmal turnézzák épp körbe az országot, hogy hirdessék: a nemzeti konzultáció jó, kell nekünk, mert erős üzenetet tudunk vele küldeni Brüsszelnek. Például Varga Mihály pénzügyminiszter is egy ilyen fórumon buzdított arra, „töltsük ki a nemzeti konzultációs íveket”, de Dömötör Csaba államtitkár és Gulyás Gergely miniszter is a saját fellépésén arra kérték az embereket, mondják el a véleményüket az „elhibázott szankciókról”. Ahogy Lázár János miniszter szerint is szükség van arra, hogy mindenki hallassa a hangját.

A Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István már egyenesen arról beszélt, ahhoz, hogy Orbán Viktornak „elég erős legyen a hangja” a küzdelmeiben, minél több embernek ki kell töltenie a konzultációt, és Szijjártó Péter külügyminiszter szerint is szüksége lesz a kormánynak a konzultációs támogatásra, mert nagyon heves viták várnak rájuk. De Varga Judit igazságügyi miniszter is pózolt már párszor a kérdőívvel.

Szükségük is van erre a nyomulásra, hiszen a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté már lenyilatkozta, hány kitöltőt remél: „néhány millió magyar ember véleményét”, akik szavát már szerinte az Európai Bizottság sem söpörheti le az asztalról. Egyelőre ettől messze állnak, a határidő, december 9-e pedig vészesen közeleg.

A Megafon beindul

A hivatalos kormányzati emberek mellett így aztán erősen belendült a kommunikációs nehéztüzérség is: a fideszes tartalmakat toló Megafon a hétvégén már sokmilliós fizetett hirdetésekkel arra buzdította a népet a közösségi médiában:

töltögessétek.

A Megafon eredeti célja az volt, hogy „profi Facebook-harcosokat képezzen”, vagyis egy ingyenes képzésben „jobboldali-konzervatív értékrendű” embereket tanítsanak meg arra, hogy hatékonyabban kommunikáljanak a közösségi médiában. Szerintük erre azért volt szükség, mert a közösségi médiaplatformokat üzemeltető nagy techcégek tudatosan elnyomják a jobboldali hangokat – ezt az elméletet egyébként nem támasztják alá sem Lájkbajnokság sorozatunk tapasztalatai, sem a témába vágó nemzetközi kutatások –, sőt, a Twitter saját belső felmérése éppen azt mutatta, hogy a konzervatív véleményeket favorizálja az algoritmusuk.

A Megafon aktivitása aztán hamar elment abba az irányba, hogy 10-12 „véleményvezér” posztjait hirdeti rengeteg pénzzel. Ők jellemzően a kormánybarát médiából kikerülő arcok, akik nagyon sokat posztolnak a Facebookon, és a mondandójuk mindig százszázalékosan egybevág a kormányéval. Ebbe az istállóba tartozik például Bohár Dániel, Deák Dániel, Trombitás Kristóf vagy épp Déri Stefi.

A szervezet pedig ezen a hétvégén is megtolta őket jó sok pénzzel, így el is árasztották a Facebookot a mondandójukkal. Például ezekkel:

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

A legtöbb megafonos arc kampánya három napig tartott, szombattól hétfőig, ezekből pedig az derült ki, hogy Brüsszel átverte a magyarokat, a brüsszeli szankciók rosszak, de most a magyarok elmondhatják erről a véleményüket, az unióban egyedüliként – ahogy azt a megafonosok már meg is tették: kitöltötték a konzultációt úgy, ahogy azt kell.

A Facebook az Ad Library nevű felületén, mindenki számára elérhetően tartja nyilván a politikai-közéleti hirdetések részleteit, itt végigkövethető, hogy a Megafon mennyi pénzt füstölt el a három nap alatt arra, hogy a konzultációk kitöltését hirdesse:

11 593 254 forintot.

Összesen. Ez az összeg így oszlik el a megafonos influenszer-propagandista oldalak között:

Forrás: Facebook Ad Library
Forrás: Facebook Ad Library

Ebből jól látható, hogy a három nap alatt hét ember posztjait is beizzította a Megafon arra, hogy a nemzeti konzultáció kitöltését hirdesse, sőt, mindenkinél több verzióban pörgették meg a Facebookon a posztokat (a jobb hasáb mutatja a különböző hirdetésverziók számát).

A legtöbb pénzt Trombitás Kristófra trombitálták el, aki egyébként két videójában, két-két verzióban is hirdette a konzultációkitöltést. Nem is hiába: az egyik videója körülbelül 500 ezerszer ugrott fel a Facebook-oldalakon, a másik meg a hivatalos adatok szerint valamennyivel egymillió felett (azt pontosan nem írják, hányszor, csak annyit, hogy >egymillió).

Az is érdekes, ki volt a videók célközönsége: főképp a férfiakra lőttek, az ötven fölötti korosztályra pedig alig:

Forrás: Facebook Ad Library Trombitás Kristófnál, de a többiekre is ez jellemző
Forrás: Facebook Ad Library Trombitás Kristófnál, de a többiekre is ez jellemző

De Bohár Dániel – Riporterre sem költöttek keveset: két videójára (szintén két-két verzióban) közel 1,5 millió forintot. Az egyik hirdetéssé felpumpált videójában például kamera előtt, harcias zenére ikszeli be a nemeket, ahogy azt Orbán Viktor is tette:

A megafonos hirdetések általában szőnyegbombázás jelleggel, minél több ember hírfolyamába próbálják bejuttatni az üzenetet, válogatás nélkül. Sikerrel: egy-egy szponzorált Megafon-videó nézettsége a milliós nagyságrendet is túllépheti, miközben ugyanezeknek az oldalaknak a hirdetés nélkül futó videói általában csak pár tízezerig jutnak.

A Megafon egyébként nem egészen két évvel a megalakulása után, idén tavasszal lépett át egy álomhatárt: a Facebook hirdetésfigyelője szerint március végéig egymilliárd forintot hirdetett el. És ez csak a hirdetések ára, nincs benne a videók forgatási költsége vagy az oldalakat karbantartó háttérszemélyzeté – a megafonos Facebook-oldalak darabját 10-18 adminisztrátor kezeli. A magyar hirdetési toplistán ezzel toronymagasan vezetett tavasszal a Megafon. A második Magyarország kormánya volt, feleannyi hirdetési pénzzel, 518 millióval.

A Megafon azt állítja, a költségvetésében nincsen állami forrás, bőkezű konzervatív mecénások támogatásából működnek. Amikor egy oknyomozó cikkben bemutattuk, hogy a szervezet környékén azért mégiscsak felbukkanhatnak milliárdos nagyságrendű közpénzek, a Megafon három pert is indított ellenünk: azt akarták, hogy írjuk ki, szerintük nem közpénzből működnek. A Telex mind a három pert megnyerte a bíróságon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!