Újabb álomhatárt értünk el: egymilliárd forint felett a Megafon facebookos reklámköltése
2022. március 28. – 12:50
A Megafon központ nevét valószínűleg ma már csak az nem hallotta Magyarországon, aki tudatosan és szigorúan tartja magát távol a politikától, a közélettől, és a Facebooktól egyaránt. Ezt az ismertséget leginkább pénzzel érték el, méghozzá nagyon sok pénzzel: a szervezet már röviddel a megalakulása, azaz 2020 nyara után a legnagyobb magyar facebookos reklámozók közé emelkedett.
A Megafon eredeti célja az volt, hogy „profi Facebook-harcosokat képezzen”, vagyis egy ingyenes képzés keretében jobboldali-konzervatív értékrendű embereket tanítsanak meg arra, hogy hatékonyabban kommunikáljanak a közösségi médiában. Erre az indoklásuk szerint azért volt szükség, mert a közösségi médiaplatformokat üzemeltető nagy techcégek tudatosan elnyomják a jobboldali hangokat. Ezt az elméletet egyébként nem támasztják alá sem Lájkbajnokság sorozatunk tapasztalatai, sem a témába vágó nemzetközi kutatások – sőt, a Twitter saját belső felmérése éppen hogy azt mutatja, hogy a konzervatív véleményeket favorizálja az algoritmusuk.
Bár egy hónappal az indulás után a Megafon vezetője azt nyilatkozta, hogy óriási az érdeklődés, és több mint kétezren jelentkeztek a képzésre, a szervezet aktivitása hamar elment abba az irányba, hogy 10-12 „véleményvezér” posztjait hirdessék rengeteg pénzzel. Ők jellemzően a kormánybarát médiából kikerülő arcok, akik nagyon sokat posztolnak Facebookon, a mondandójuk mindig 100%-osan egybevág a kormányéval, és jellemzően a videós bejegyzéseiket teríti nagy pénzekért a Megafon. Bár a Facebook, mint hirdetési felület legfőbb előnye, hogy nagyon jól lehet a reklámokat egyes célcsoportokra targetálni, a megafonos hirdetések általában nem élnek ezzel az eszközzel, inkább szőnyegbombázás jelleggel, minél több ember hírfolyamába próbálják bejuttatni az üzenetet, válogatás nélkül. Sikerrel:
egy-egy szponzorált Megafon-videó nézettsége a milliós nagyságrendet is túllépheti, miközben ugyanezeknek az oldalaknak a hirdetés nélkül futó videói általában csak pár tízezerig jutnak.
A Facebook az Ad Library felületén, mindenki számára elérhetően tartja nyilván a politikai-közéleti hirdetések részleteit, ezen a platformon szépen végigkövethető, hogyan vált a Megafon kevesebb mint ké év alatt a magyar mezőny messze legnagyobb facebookos hirdetőjévé. Az 500 milliós határt éppen a tavalyi év utolsó napján lépték át, és ezt most kevesebb mint három hónap alatt sikerült megduplázni. Az egymilliárdot március 24-én lépte át az összesített számla, vagyis idén 83 nap alatt, napi átlagban 6 milliós költéssel futott a Megafon. És ez csak a hirdetések ára, nincs benne a videók forgatási költsége, vagy az oldalakat karbantartó háttérszemélyzeté (a megafonos Facebook-oldalak darabját 10-18 adminisztrátor kezeli).
Így oszlik el az egymilliárd forint a megafonos influenszer-propagandista oldalak között (ha egy név többször szerepel, az azt jelzi, hogy az illetőnek több szponzorált oldala is van – jellemzően a „liberális cenzúrára” hivatkozással szokták törölni a régit, és újat indítani):
Deák Dániel | 219 825 495 Ft |
Déri Stefi | 148 387 811 Ft |
Trombitás Kristóf | 124 509 521 Ft |
Rákay Philip | 114 828 981 Ft |
Rákay Philip | 111 939 880 Ft |
Bohár Dániel | 89 653 158 Ft |
Konverzió (Dávid Bence) | 55 597 467 Ft |
Kötter Tamás | 43 276 128 Ft |
Bohár Dániel | 30 631 075 Ft |
Bohár Dániel | 27 823 507 Ft |
Korondy Tamás | 13 374 870 Ft |
Megafon (központi oldal) | 13 262 860 Ft |
A kopasz oszt (Filep Dávid) | 8 073 301 Ft |
Kovács István (a Megafon vezetője) | 1 826 501 Ft |
Ez összesen 1 003 010 555 forint. A magyar hirdetési toplistán ezzel toronymagasan vezet a Megafon, a második Magyarország kormánya 518 millióval. Ez azt jelenti, hogy csak Deák Dániel, Rákay Philip és Bohár Dániel facebookos hirdetéseire két év alatt több pénzt költöttek, mint a magyar kormányéra három év alatt.
A toplistán aztán a Fidesz következik (412 millió), aztán az Aktuális nevű – egyébként erősen Megafon-közeli – oldal (270 millió), majd az ellenzék narratíváját terjesztő Erősítő (228 millió) és Ezalényeg (206 millió – bár itt a teljes, kb. 80 aloldalból álló hálózat összes költése 430 millió).
A Facebook Ad Library 2019. áprilisa óta tartja számon a felületen megjelenő politikai hirdetéseket. Ezalatt a három év alatt magyar nyelvű, magyar felhasználókra célzott, ilyen tartalmú reklámokra 6 952 637 071 forint ment el. Idén év elején ez a számláló 4,1 milliárdnál járt, vagyis
2022-ben eddig kb. 2,8 milliárd forinttal gazdagította a magyar politika a Facebookot. Ennek a 18%-át költötte egymagában a Megafon.
Sokszor felmerült már a kérdés, hogy ugyan miből. A Megafon azt állítja, a költségvetésében nincsen állami forrás, bőkezű konzervatív mecénások támogatásából működnek. Amikor egy oknyomozó cikkben bemutattuk, hogy a szervezet környékén azért mégis csak felbukkanhatnak milliárdos nagyságrendű közpénzek, a Megafon három pert is indított ellenünk.
A Telex mind a három pert megnyerte a bíróságon.