Új gázvezetékeken keresztül érkezhet gáz Magyarországra

2022. november 8. – 11:45

Másolás

Vágólapra másolva

Az október elejére kereskedelmi üzembe helyezett görög-bolgár (IGB) és lengyel-szlovák összekötő földgázvezeték, valamint a norvég gázt Lengyelországba szállító Baltic Pipe lehetővé teszi, hogy Magyarország tovább tágítsa beszerzési lehetőségeit – derül ki Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettesének MTI-nek eljuttatott közleményéből.

Az elmúlt időszakban számos gázvezeték fejlesztése valósult meg a régióban. Ezek közül a Magyarország szempontjából legfontosabb fejlesztés a Balti-tengert az Adriával összekötő észak-déli gázfolyosó utolsó elemének kiépítése.

Augusztus végén fejeződött be a Lengyelország-Szlovákia gázvezeték építése is, így a Balti-tengert az Adriával összekötő észak-déli gázfolyosó utolsó hiányzó eleme is a helyére került.

Az új összekötővel 4,7 milliárd köbméter földgáz szállítása válik lehetővé Szlovákia felé, míg 5,7 milliárd köbméter az ellenkező irányba. Ez a fejlesztés Magyarország számára azért lényeges, mert a vezeték üzembe helyezésével a kereskedők újabb alternatív földgázforrásokhoz férhetnek hozzá a meglévő magyar szlovák csővezetéken keresztül.

Emellett az Interconnector Greece-Bulgaria (IGB) vezeték is megkezdte kereskedelmi működését október 1-jén, az új gázév első napján. Az IGB 50 évre kapott működési engedélyt Görögországban és 35 évre Bulgáriában; teljes kapacitása, amellyel a gázvezeték megkezdte működését, évi 3 milliárd köbméter.

A lengyel Gaz-System által épített Baltic Pipe gázvezetéket pedig részleges kapacitással helyezték üzembe a gázév elején. A vezeték maximális tervezett kapacitása évi 10 milliárd köbméter. Célja, hogy kiterjessze Lengyelország és Dánia, valamint a balti-tengeri régió és Közép- és Kelet-Európa más országainak gázellátási forrásait. A projekt közvetlen hozzáférést biztosít Lengyelország számára a norvégiai gázforrásokhoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!