A BME-n kötelező lesz az emelt szintű érettségi, megemelik a minimumponthatárt

2022. október 10. – 13:23

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 2024-től az emelt szintű érettégiért, a nyelvi kompetenciákért, a felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevélért, szakképesítésért, sporteredményekért, a digitális kompetenciákért, és a munkatapasztalatért is pluszpontok, másnéven intézményi pontok fognak járni. „Az új felvételi rendszer alapgondolata, hogy nagyobb szabadságot ad az egyetemeknek a felvételi követelmények meghatározásában”, mondta Bihari Péter, az egyetem oktatási rektorhelyettese a felvételi átalakításáról.

2024-től átalakítják a felsőoktatási felvételi rendszert. Talán a legnagyobb változás az lesz, hogy az 500 pontból 100 pont sorsáról az egyetemek saját hatáskörükben dönthetnek. Akár szakonként is más követelményeket szabhatnak meg, ezzel nagyobb autonómiát kapnak a felsőoktatási intézmények a bemeneti szűrésben.

Az egyetemeknek idén szeptember 30-ig kellett eldönteniük, milyen egyedi feltételeket szabnak ennek a stratégiailag nagyon is fontos 100 pontnak a megszerzéséhez.

Két fontos változás már 2023 szeptemberétől életbe lép: megszűnik a jogszabályi minimumponthatár és a kötelező emelt szintű érettségi követelménye. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elfogadható érettségi tárgyak listájából az egyetem határozza meg azt, mely tárgyak esetén tekint el az emelt szintű érettségi vizsgától.

Korábbi cikkeinkben már több egyetem megváltozott pontszámítását vettük végig: az ELTE-n például a 80 százalék feletti középszintű érettségiért is pluszpont jár majd. A Semmelweis Egyetemen saját szóbeli vizsga lesz és intézményi pont fog járni az angol és német nyelvvizsgáért. A Szegedi Tudományegyetemre felvételizőknek ezután is érdemes lesz emelt szintű érettségit tenni, de kiemelt figyelmet kap az esélyegyenlőségi szempontok értékelése is. A Debreceni Egyetem az emelt szintű érettségire, a nyelvtudásra, a sport és a művészeti területen szerzett eredményekre, a középiskolai tanulmányi versenyeken elért sikerekre fekteti a hangsúlyt. A Budapesti Corvinus Egyetem 50 ponttal ismeri el azt, ha valaki két emelt szintű érettségivel rendelkezik, a Miskolci Egyetem pedig a legtöbb szakára 2023-tól nem határoz meg minimumponthatárt.

Most nézzük meg, mi várható a Budapesti Műszaki Egyetemen!

Egy tárgyból kötelező lesz az emelt szintű érettségi

A BME-n egy tárgyból minden szakon kötelező lesz az emelt szintű érettségi, amiért többletpont fog járni. Bihari Péter, oktatási rektorhelyettes azt mondta: „a felvételi szabályok megújítását lehetőségnek tekintjük arra, hogy a BME értékeire szabott elvárásokat határozzunk meg, ezért fontosnak tartottuk az emelt szintű érettségi követelmény megtartását minden szakon, hiszen a BME-ről kikerülő hallgatókat azért várják kiváló karrierlehetőségek, mert vállalati partnereink tudják, a Műegyetemen a legjobb alapokra építve adunk versenyképes műszaki, természettudományi és gazdasági tudást.”

A rektorhelyettes szerint az emelt szintű teljesítést azzal is ösztönzik, hogy a korábbiakhoz képest több pluszpontot fog érni. Az egyetem prezentációjából kiderül, hogy egy emelt szintű vizsgatárgyért 2024-től 60 intézményi pont szerezhető akkor, ha legalább 40 százalékos eredményt ér el valaki, és azt a tárgyat beszámítja az intézmény. Eddig 50 pont járt az emelt szintű érettségiért.

„Ha a jelentkező több olyan tantárgyból is tesz érettségit, ami a pontszámítás alapjául elfogadott, akkor a számára legkedvezőbb, legnagyobb összes pontot adó kombinációt fogjuk kiválasztani”

A négy kötelező érettségi tantárgy (magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv) mellett az ötödik tantárgy kiválasztásának szabályai is módosulnak 2024-től. Ez azt jelenti, hogy csak az egyetemek által megadott listából lehet majd kiválasztani az ötödik tantárgyat. A rektorhelyettes azt mondta:

„Az ötödik tantárgy 2023-ig csak valamely természettudományos tantárgy lehetett, 2024-től a választék lényegesen bővebb a Műegyetemen, közel 40 ”közismereti„ tantárgy, illetve számos szakmai tantárgy közül azt vesszük figyelembe, amiből a felvételiző a legjobb eredményt hozza.”

A középszintű érettségi eredményét kétharmados szorzóval számítják át felvételi pontszámmá, ezzel különbséget téve a nehézségi fokozatok között.

Plusz pont a munkatapasztalatért, 320 a minimumponthatár

Sok dologért lehet még többletpontot kapni a Műszaki Egyetemen. Ami újdonság, hogy a munkatapasztalat, a digitális kompetenciák, mint például a ICDL/ECDL Base szintű ismeretek, és a BME által szervezett tanulmányi, szakmai, művészeti versenyek, előkészítő tanfolyamok is többletpontot érnek 2024-től. Ezen kívül az egyetem több pontot ad a középiskolás TDK szereplésért, sportteljesítményért, és az esélyegyenlőségért (hátrányos helyzet, fogyatékosság, gyermeknevelés) 50 pont fog járni.

A BME egységesen minden alapképzési és osztatlan szakon 320 pontot határozott meg minimumponthatárként. Ez azt jelenti, hogy ezalatt nem lehet senkit felvenni az egyetemre. Korábban az egységes minimumponthatár 280 pont volt, a BME-n tehát jóval megemelték ezt a határt.

A felsőfokú komplex nyelvvizsgáért 50 pluszpont fog járni az eddigi 40 helyett, tehát megnő a jelentősége a nyelvtudásnak. A középfokú komplex nyelvvizsga a jövőben 28 helyett 36 pontot fog érni.

További részletek a Műegyetem honlapján olvashatók, ahol a felvételire készülőket segítő részletes prezentáció is elérhető.

Ebben a cikkbe a felvételi átalakítását többek között oktatáskutatóval, a nyelviskolák egyesületének elnökével és a hallgatói önkormányzat képviselőjével elemeztük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!