Igencsak sajátos ideológiai klíma alakult ki Magyarországon. A választás utáni, a CEU Demokrácia Intézet és a Závecz Research által készített kutatásból például kirajzolódik: miközben az ellenzéki lista szavazói és a fideszesek markánsan bal-, illetve jobboldali álláspontot foglaltak el, addig az új, amúgy alappal szélsőjobboldalinak tekinthető Mi Hazánk szavazóira a jobbközép önazonosulás volt a jellemző.
Sorozatunk utolsó előtti részében a választás ideológiai környezetéről írunk, ezúttal tehát a fő mérési eszközünk a baloldali–jobboldali önmeghatározás. Amikor bal–jobb skálán helyezik el magukat az emberek, akkor persze nem csak ideológiai szempontokat követnek. A szocialista párti szavazók például hajlamosak magukat baloldalra tenni akkor, ha amúgy piacpárti vagy kulturálisan hagyománykövető nézeteket vallanak. Ezzel együtt, a bal–jobb önelhelyezés még midig a legjobb jelzője a politikai orientációnak, és miután világszerte használatos, lehetőséget ad a nemzetközi összehasonlításokra is.
Választások ritkán hoznak látványos ideológiai csatározásokat, a kampányok többnyire konkrét ígéretekre, vezető politikusok személyére vagy olyan általános érzésekre épülnek, mint amilyen a biztonságérzet, a megújulás iránti vágy vagy a törzsies csoportazonosulás. Ettől függetlenül a választókat és a pártokat jellemzi valamilyen – persze gyakran homályos − ideológiai pozíció, és ezeknek a pozícióknak a megoszlása korlátozza a választási esélyeket.
Az átlagos magyar felnőtt az önképe szerint inkább jobboldali. Az áprilisi választás után három héttel végzett felmérésünkben a 0 és 10 közötti baloldali−jobboldali skálán hatos volt a szavazók átlaga. Első ránézésre ebben semmi mellbevágó nincs, hiszen látszólag nem állunk messze a centrista felfogást jelző ötös értéktől (ami a skála mértani közepe). Azonban az időbeli és térbeli összehasonlítás, valamint az önelhelyezések belső megoszlása azt jelzi, hogy igencsak sajtos ideológiai klíma alakult ki Magyarországon.
Az adatfelvételt a Závecz Research készítette 2022. április 25. és május 4. között 1000 fő személyes megkérdezésével. Az adatfelvétel 103 településen, illetve budapesti kerületben zajlott, a megkérdezettek együttesen az ország felnőtt népességét reprezentálják, nem, életkor, iskolai végzettség, régió és településtípus szerint. Az ilyen nagyságú véletlen minták esetében a hibahatár az összes megkérdezett alapmegoszlásait tekintve ± 3,1 százalékpont. A kutatás nyomán készített első elemzés Az ellenzékiek inkább kötnék iskolázottsághoz a szavazati jogot, mint a fideszesek, a második, külpolitikai elemzés Nem osztották szimpatizánsaik az ellenzéki pártok Ukrajna-pártiságát, a harmadik, a választást domináló indokokról szóló elemzés Rezsicsökkentés, adó-visszatérítés, háború, Orbán szeretete – ezért szavaztak a Fideszre címmel jelent meg a Telexen.
Az időbeli összehasonlítás vonatkozásában azt érdemes kiemelni, hogy a rendszerváltás utáni években, több mint egy évtizeden keresztül erős baloldali fölény érvényesült az ideológiai önmeghatározások vonatkozásában, függetlenül attól, hogy ki kormányzott. Ez csak a kétezres évek elején kezdett változni. 2010-re jól dokumentált és markáns jobboldali eltolódás következett be. Azóta a közvélemény-kutatások általában 5,5 feletti átlageredményeket mutatnak, vagyis
2009 táján a jobboldali orientáció stabilizálódott, és ellenállni látszik a társadalmi változásoknak, illetve a politikai szereplők innovációinak.
Nemcsak az átlag, hanem a megoszlás is meglehetősen stabil volt az utóbbi évtizedben. Ahogy az a tavaszi adatokból is látszik, a számos országban tapasztalt haranggörbét közelítő megoszláshoz képest Magyarországon viszonylag kicsi a közép, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a politika iránt kevéssé érdeklődők tipikusan az ötös értéket választják. Ennél is látványosabb a jobbszél ereje:
Ezek az adatok nem csupán abszolút értékben és időbeli változásukat illetően mutatnak markáns képet, hanem nemzetközi összehasonlításban is. Amennyiben a 2018-as European Social Survey (ESS) adataival vetjük össze, Magyarországot találjuk a spektrum legszélén – figyelembe véve persze, hogy más országok esetében is történhetett jobbratolódás.
Nem csupán arra kértük a válaszadókat, hogy magukat jellemezzék, hanem arra is, hogy a két nagy versengő tömböt osztályozzák a bal–jobb skálán. A válaszok több érdekes megállapításra engednek következtetni; először is, miközben az ellenzéki lista szavazói és a fideszesek markánsan baloldali, illetve jobboldali álláspontot foglaltak el, addig az új, amúgy alappal szélsőjobboldalinak tekinthető Mi Hazánk szavazóira a jobbközép önazonosulás volt a jellemző.
A Mi Hazánk szavazói a Fideszt saját maguktól 1,6 egységgel jobbra helyezték el.
Másodszor, érdemes reflektálni az ellenzéki lista elhelyezkedésére: a baloldaliságot támasztják alá a szavazói önbesorolások, de így látták az e tömörülést választók is, akik a 0–10-es skálán 2,7-re helyezték az ellenzéki szövetséget. A listavezető kétségbeesett küzdelme a „baloldali ellenzék” elnevezés ellen tehát kudarcot vallott. A 2022-es ellenzéki lista centristább volt, mint 2018-ban a DK vagy az MSZP, de baloldalibb, mint az LMP.
Márki-Zay retorikája nem volt hatástalan, de az áttörés elmaradt, hiszen három egység választotta el az átlagszavazótól, és négy egység azoktól a volt jobbikosoktól, akik 2022-ben más pártra szavaztak (és akik valószínűleg a Jobbik néppártosodásával sem értettek egyet). A maradék Jobbik-szavazó megőrzése sem volt kis teljesítmény, hiszen még ők is tipikusan 1,3 egységgel jobboldalibbnak látták magukat, mint választott pártjukat.
A másik oldalon a Fidesz szinte hajszálra ugyanott maradt, mint a 2003 óta folytatott minden kutatásunkban. Az a trend is folytatódott, hogy a Fidesz szavazók jobboldalibbnak értékelik választott pártjukat mint saját magukat.
A két nagy politikai erő bal–jobb képe abban a tekintetben is különbözött, hogy míg a Fidesz markánsan jobboldali pozícióját tekintve egyetértés volt a két tábor között, addig a Márki-Zay vezette lista profilját másként ítélték meg. A fideszesek radikális baloldali pozícióban látták a tömörülést, az ellenzékiek viszont inkább közép–bal pozícióba helyezték.
Zárásképpen hangsúlyozni szeretnénk, hogy az ideológiai találkozás párt és szavazó között nem feltétele a választási sikernek. 1990-ben, 1998-ban és 2006-ban is olyan pártok nyertek, amelyek bal–jobb orientációja jelentősen különbözött az állampolgárok átlagának profiljától, és a Fidesz rendszeresen úgy győz, hogy jobboldalibb az áltagszavazónál.
Ezzel együtt nehezen képzelhető el politikai fordulat az ideológiai önmeghatározások átalakulása nélkül.
A cikk szerzői: Szabó Andrea szociológus, politikatudós és Enyedi Zsolt, a CEU Politikatudományi Tanszékének (Bécs) professzora és a Közép-európai Egyetem Demokrácia Intézetének (Budapest) kutatója.
