Berki Krisztián és M. Richárd halála egy szelep, amin keresztül az igazságtalanság miatti dühöt lehet kiengedni
2022. május 12. – 13:37
Berki Krisztián és M. Richárd múlt hét pénteki halálhíre megdöbbentően heves és egészen bizarr reakciókat váltott ki a közösségi médiában. Az általunk megkérdezett szakértők szerint azonban nem két celeb haláláról – vagy életéről – látlelet ez, hanem a magyar társadalomról. Mi az oka az indulatoknak? Mit mutathat meg egy komment és mit fed el? Mi az evolúciós haszna, ha a halálhíreket figyeljük? Szociálpszichológus, szociológus és médiakutató válaszol.
„Kiment a hír, és felrobbant a kommentszekció. Nyilván sejtettük, hogy nagy forgalmat generál majd, de ez kivételesen brutális volt. Kiszűrtem egy kommentet, és közben felugrott tíz másik – kezelhetetlen mennyiség ömlött be. Egy idő után már ketten moderáltunk.” Berki Krisztián múlt pénteki halálakor Pándi Balázs volt a Telex Facebook-ügyeletese. Balázs azt mondja, az érdeklődés napok múlva sem csökkent, Berki halálhíre alatt szombaton még nagyjából ezer komment volt, öt nap múlva már két és fél ezer.
Az ezer már a moderált kommentek száma – valójában ennek a sokszorosa érkezett. Munkatársaink a durva, a hozzátartozók számára bántó hozzászólásokat moderálták, de Pándi Balázs szerint az sem lehet cél, hogy kizárólag a pozitív véleményeket hagyják meg, hiszen az hamis képet mutatna arról, a társadalom hogyan viszonyult ezekhez az emberekhez. Márpedig a legtöbben poénkodtak. A legkülönösebb kommentek Balázs szerint azok voltak, amikben először a celeb halálán gúnyolódtak, majd részvétüket fejezték ki a családjának.
Guld Ádám médiakutató, a Pécsi Tudományegyetem docense szerint Berki Krisztián váratlan halálakor három alapvető attitűd jelent meg:
„A rajongóké, akiket ténylegesen megrázott a halálhír; a hírt iróniával szemlélőké és a teljes elutasítóké, akik minden elemében megvetendőnek tartják ezt az egészet – ők fogalmazták meg a bántó kommenteket.”
A kutató több mint tíz éve foglalkozik a sztárkultúrák viszonyrendszereivel, de még mindig meglepődik, milyen intenzív érdeklődést vált ki az emberekből egy médiasztár halála. „A sztárságnak van egy olyan aurája, ami egyfajta halhatatlanságot kölcsönöz az ismert személynek, és az átlagemberek fölé emeli őt.” A halál témája pedig felfokozott érdeklődést vált ki, és a szakember szerint a médiában is megfigyelhető a katasztrófaturizmus jelensége, azaz hogy természeti pusztításokról, tömegszerencsétlenségekről, halálesetekről szóló hírek rendkívüli módon felkeltik az emberek érdeklődését. „Ez egy nagyon is ősi viselkedési minta, aminek létezik evolúciós magyarázata is: a halálról szóló hírek értékes információk számunkra, mert azt feltételezzük, ezek ismeretében talán mi is nagyobb eséllyel élünk túl” – magyarázza Guld Ádám.
Igazságos világ, igazságtalan ország
Faragó Laura, az ELTE egyetemi adjunktusa szerint több szociálpszichológiai hatás érvényesül egyszerre, amely magyarázza az extrém heves indulatokat, egy közülük pedig kifejezetten magyar sajátosság. „Alapvető szükségletünk, hogy higgyünk abban, a világunk igazságos, azaz a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig végül bűnhődik a tetteiért. M. Richárd két ember halálát okozta, Berki Krisztián pedig nemcsak megosztó személyiség volt, hanem szintén összetűzésbe került a törvénnyel.
Ez magyarázhatja a pszichés elégtételt a halálukkor: igazságos világban élünk, ők voltak a »rosszak«, és rosszul is végződött a történetük.” De az indulatok ilyen mértékű hevességének más oka van – és itt jön képbe a magyar kontextus.
„Az egyén a saját jövedelmi helyzetét – legyen az bármilyen magas vagy alacsony – egy kitüntetett csoporthoz méri. Lehet, hogy én viszonylag jól élek, de ha a másik még jobban él, akkor nincs rá jobb szó, irigy leszek.
M. Richard egy sportkocsit vezetett, Berki Krisztián a Maldív-szigetekre vitte a feleségét, a herevasalástól a luxusautói vásárlásig minden lépéséről tudósított a média – az életmódjukból arra következtethettünk, hogy rengeteg pénzük volt és könnyű mindennapjaik.
”A feszültség, amit mások könnyebb, izgalmasabb élete, vagy jobb anyagi körülményei miatt érzünk, persze nem országspecifikus. Ami azonban magyar sajátosság, az annak az átélése, hogy a társadalom tagjai nem ott vannak, ahol érdemeik alapján lenniük kéne. Az emberek eredményei egy jól működő társadalomban igazolják az erőfeszítéseiket és a képességeiket, de Magyarországon ez nem feltétlenül igaz. Ezt erősíti meg Paskuj Benedek szociálpszichológus, szociológus is, aki úgy fogalmaz: a magyar posztszocialista társadalom anómiás jellegének (ez a hirtelen társadalmi változások után létrejövő állapot, amelyben az egyénnek nem egyértelmű, hogy milyen normák szabályozzák a társas interakciót, viselkedést, így például az előrejutásra való törekvést) remek manifesztációja a Berkiékhez hasonló figurák felemelkedése.
A társadalomkutató úgy véli, az elmúlt évtizedekben a magyar társadalomban nem erősödött meg az a meritokratikus narratíva, mely szerint a sikerhez tisztességes és kemény munkán keresztül vezet az út. „Sokan tudunk a környezetünkből vagy a közéletből citálni ezt alátámasztó példákat: nem minden országban lesz egy gázszerelőből pár év alatt a nemzet leggazdagabb embere.
Berki Krisztián is jó példája annak, hogy Magyarországon a 2000-es években milyen csavaros utakon lehetett pénzhez, sikerhez jutni. Miközben ők kétes ügyletekből szerzett luxusautókkal jártak, a pedagógusok a 200 ezres havi fizetésük miatt próbáltak az állammal harcolni.
Egy országban pedig, ahol ilyen kontraszelekciós társadalmi állapotot érzékelnek az emberek, ami folyamatos feszültségeket tart fenn, a két férfival kapcsolatos rendszeres médiafigyelemmel is gerjesztett, nem egészen jogtalan ellenérzés a haláluk hírére hirtelen felerősödhet. Vagyis előfordulhat, hogy a kommentelő egy dühös pillanatában az ilyen figurákban látja megtestesülni a saját kilátástalan küzdelmeit, vagy az elmúlt tizenkét vagy harminc évének sikertelenségeit.”
Bűnbak és a gazdagság non plus ultrája
Ráadásul a magyarok egy jelentős része objektív mércével mérve is tényleg nagyon rossz körülmények között él – folytatja Faragó Laura. A szociálpszichológus szerint ezért azonban nem Berki Krisztián vagy M. Richárd tehető felelőssé, hanem a rendszer, amiben élünk. „Mégsem azokra leszünk dühösek, akik az életkörülményeinkről tehetnek. Hiszen a politikusaink rendkívül populista módon kommunikálnak – ők nem az igazságtalanság okozói, mert ők nem kiváltságosok, hanem a kisemberekkel egyenlőek: disznókörömből isznak pálinkát, és asszonyságnak nevezik a nőket. Így tehát minden baj okozójának maradnak a kemény munkához vagy értékteremtéshez kevésbé köthető celebek, és rájuk vetítjük ki a dühünket. Az M. Richárdok és Berki Krisztiánok válnak a bűnbakokká. Akik egyébként nem tehetnek a rendszer összes hibájáról, függetlenül attól, hogy mennyire voltak ripacsok, vagy mennyire kerültek összeütközésbe a törvénnyel.”
Guld Ádám azonban felhívja a figyelmet arra, hogy még a legmegosztóbb celebeknek is van egy jól körülhatárolható rajongói csoportja, akik ténylegesen csodálják őket. Guld évekkel ezelőtt éppen Berki Krisztián kapcsán készített egy példaképkutatást, amelyben vidéki fiatalokkal szerveztek fókuszcsoportos interjúkat.
Ebből kiderült, hogy a kevéssé stabil, viszonylag rossz társadalmi-kulturális háttérből érkező fiúk egy része Berki életmódjának és karakterének bizonyos vonásait kifejezetten irigylésre méltónak és követendőnek tartja. Ilyen vonás egyrészt Berki focistamúltja és testkultusza, másrészt a pénzhez és jóléthez való viszonya: a megkérdezett fiúk számára a médiaceleb életmódja maga volt a gazdagság non plus ultrája, számukra pedig egy vágyálom. Harmadrészt pedig vonzó volt az a hipermaszkulin viselkedésmód is, amely a nőket súlyosan alárendelt szerepben jelenítette meg, míg a férfit alfa pozícióba emelte.
Ha nem rajongunk értük, miért tudunk róluk?
Guld Ádám Császi Lajos médiakutató munkásságára hivatkozik, amikor rámutat, a megosztó ismert emberek miért generálnak ekkora figyelmet. Szerinte ezek a karakterek folyamatosan valamilyen normát sértenek, vagy a viselkedésük, vagy a megjelenésük vagy a társas kapcsolataik miatt. A világunkban ők azok a figurák, akiknek a normasértései megerősítik a társadalom szabályrendszerét, azaz őket ellenpontozva tudjuk meghatározni, hogyan kell cselekednünk. Berki akcióját például a felesége szülésének kiárusításáról a család bensőségességének normája ellenpontozza. „A normasértés és normakijelölés kettőssége adja a bulvár izgalmát és az intenzív érdeklődést a celebek iránt.”
Tavaly év végén jelent meg a BMC Psychology folyóiratban az a tanulmány, amely azt állította, a híresek és gazdagok életét megszállottan figyelő emberek jellemzően alacsonyabb pontszámú eredményt érnek el a kognitív teszteken. Guld Ádám szerint ezzel szemben Császiék a Mónika Show közönségét vizsgálva arra jutottak, hogy az ilyen tartalmakra az értelmiség egy része is igen fogékony. „Szó sincs arról, hogy csak a diplomával nem rendelkezők olvasnak Kiszel Tündéről.”
Indulat, katarzis nélkül
A heves indulatokban azonban nem csak az igazságtalan társadalmi berendezkedés miatt érzett frusztráció játszik szerepet. Az Angliában élő Paskuj Benedek szerint a frusztráció és a negatív érzelmek nyilvános kifejezésének vagy a nyílt konfrontációnak a kulturális normái szintén alapvetően hozzájárulnak az ilyen kommentáradatokhoz.
Egy magyar középosztályban valószínűbb a nyílt konfliktus vagy erős kifejezések vállalása, míg a szigetországban bármennyire is zavar valakit egy másik ember, vagy tartja őt egy ártalmas hülyének, a nyilvános kommunikáció normái szerint ezeket sokkal kevésbé fogja kifejezni, ne adj isten emberek előtt a másik orra alá dörgölni – vagy ha igen, sokkal valószínűbb, hogy őt fogják bárdolatlannak tekinteni. Az ilyen különbségeknek lesz lenyomata online kommentekben, még ha van is variancia társadalmakon belül is konfrontációs és kommunikációs normákban. Paskuj szerint azonban az a kommentelő, aki gyalázkodó hozzászólást ír egy halálhír alá, nem fog katarzisban megtisztulni – nem oldódik fel a frusztrációja, és ugyanúgy odakommentel majd a következő hasonló hírnél is. Faragó Laura szerint pedig
nemcsak azért károsak ezek a kommentek, mert egyéni szinten csak nagyon rövid ideig tartó megkönnyebbülést hoznak, hanem mert gerjesztő hatással bírnak: az agresszió az agressziót fokozza tovább. Ráadásul teremtenek egy normát: itt lehet így beszélni emberekről, akik meghaltak.
