Az ellenzéket nemzetbiztonsági kockázatnak tekintő Kövér László a kormánypárt szerint csak igazat mondott

2021. november 29. – 13:10

frissítve

Az ellenzéket nemzetbiztonsági kockázatnak tekintő Kövér László a kormánypárt szerint csak igazat mondott
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A titkosszolgálati vezetőknek tartott beszéde miatt távozásra szólították fel Kövér Lászlót az ellenzéki képviselők. Simicskó szerint a házelnök csak az igazságot mondta el, Gulyás kiváló beszédnek nevezte, és minden szavával egyetért. Percről percre közvetítettük a parlament hétfői ülését.

Orbán Balázs szerint Varga nem mondott igazat, amikor Kövért megvádolta. „Modern szóval fake news” az, amit a DK politikusa állított.

Az államtitkár ezután felidézte az őszödi beszédet és azt, hogy „szemeket lőttek ki, majd mikor országos és nemzetközi botrány keveredett ebből, akkor nem lemondtak, hanem kitüntették egymást” – mondta, nem térve ki válaszában arra, hogy akkor mit is mondott Kövér tavaly februárban a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Ezután Orbán Balázs is rátért a Városházára, ahol „a jutalékos rendszerben cápák köröznek”. A kifejezés Bajnai Gordon kiszivárgott beszédére utalt.

„Sajnálatos azt tapasztalni, hogy önök olyanok, mint a Bourbonok, hogy az elmúlt 12 évben semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek.”

A válasz Márki-Zayval zárult, aki eltüntetné a rezsicsökkentést, növelné a benzin árát és beengedné a migránsokat. „Ez az ellenzék ajánlata Magyarországnak” – jegyezte meg, majd ő is felidézte, hogy a kormánypártiakat az ellenzék kormányfőjelöltje gombának nevezte.

„Vártam a bejelentést, hogy a házelnök talán nyugdíjba vonul” – mondta Varga Zoltán. A Demokratikus Koalíció képviselője szerint hiába próbálja a kormány tisztára mosni a házelnököt, a „víz egyre mocsokabb”, az ország egyik első emberének nyilatkozata elfogadhatatlan. „Kövér nyugodtan sérthet meg több millió magyar embert, állíthatja a minket támogató tisztességes emberekről, hogy nemzetbiztonsági veszélyt jelentünk.” „Az önök szemében ez teljesen rendben van” – Varga szerint azonban szintet lépett a gyűlöletpolitika, hiszen nyíltan választók ellen uszított. A választók azonban „az önök hatalmára jelentenek veszélyt”, és öt hónap múlva „nagyon-nagyon távol küldik” a kormányt a hatalomtól. „A házelnöknek erkölcsi kötelessége lenne lemondani, még ha ez a szó ismeretlen is” Kövérnek és a kormánypártiaknak. Varga szerint a nyilatkozat bizonyíték is a Pegasus kémszoftver politikai alapú bevetésére.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

2020 az áldozatsegítés éve volt – Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára válaszolt az LMP politikusának, és elkezdte sorolni a példákat, hogy a kormány milyen lépéseket tett a családon belüli erőszak megelőzéséért, büntetésért és az áldozatsegítésért.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Több áldozatsegítő központot nyitottak az elmúlt években, áldozatsegítő telefonos vonalat tart fenn az Igazságügyi Minisztérium, amely tavaly 11 574, az idei első négy hónapban 2873 hívást fogadott. A cél az Völner válasza szerint, hogy 2025-re minden megyében legyen áldozatsegítő központ.

A legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat a gyűlölet – kezdte felszólalását Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési képviselője. A gyűlölet szerinte egyre erősödik az országban, és a politikusok bűne, hogy ilyen megosztottá vált a társadalom.

A nők elleni erőszakról beszélt a napirend előtti felszólalásában az LMP politikusa. Minél inkább arra kell törekednünk, hogy minél kevesebb ilyen eset fordulhasson elő – fogalmazott. Akár 100 ezerre is tehető a családon belüli erőszak áldozatainak száma, és sok esetben nincs menekülőútjuk. A hatóságok sok esetben nem megfelelően kezelik a családon belüli erőszakot, a képviselő szerint nagyon rossz példák is vannak erre.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Hohn állítja, nem kapnak megfelelő védelmet az áldozatok. „Annyira szeretném, ha lennének társadalmi célú hirdetések, mert a családon belüli erőszak nem magánügy” – tette hozzá. Sokkal nagyobb gondot kellene szerinte fordítani a megelőzésre, és az elkövetők pszichológiai állapotát is vizsgálni kellene. Az LMP politikusa szerint minden megyében szükség lenne legalább egy áldozatsegítő központra.

Tordai Bence felszólalására Dömötör Csaba válaszolt, aki szerint a képviselő nyilatkozatának legjobb cáfolata, hogy Tordai elmondhatta beszédét. Az államtitkár ezután az ellenzék miniszterelnök-jelöltjéről beszélt, aki „sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak nevezte” a Fidesz szavazóit, ezzel Márki-Zay Péter beállt az ellenzéknek abba a sorába, amely minősíthetetlenül beszél a kormánypártiakról.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A válasz a Városháza ügyének felemlegetésével folytatódott, amely Dömötör szerint világosan jelzi, milyen is az ellenzék, ha döntési helyzetbe jut. „A szituáció komoly, mert a Városházát a jelek szerint tényleg kinézték baloldali körök” – mondta a kiszivárgott felvételek alapján. Dömötör szerint nem szabad hagyni, „hogy a Gyurcsány-korszak visszatérjen”.

A Városháza ügyéről legutóbbi cikkünket itt olvashatja.

Ahogy várható volt, az első felszólalás rögtön Kövér László kiszivárgott beszédéről szólt. Tordai Bence szerint a házelnök tavaly februárban elhangzott, nemrég ismertté vált beszéde azt jelzi, hogy Kövér a „hatalmával visszaélve hazánkat egy pártállami diktatúra irányába sodorná”.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A Párbeszéd politikusa szerint Magyarországot „a KGB emberei és Kína már lerakatnak használja”. „Szabad átjárást engedett az EU minden tagállama felé a keleti diktatúrák embereinek, és közben azt próbálja megmagyarázni, hogy mi, akik demokratikus eszközökkel akadályozni kívánjuk az ő kártékony politikájukat, nemzetbiztonsági kockázatot jelentenénk.”

Tordai ezután még mindig a házelnök nyilatkozatainál maradt. Kövér ugyanis azt a norvég állami hirdetést is kritizálta, amelyikben a Mikulás beleszeret egy másik férfiba. A „szakállas ember” motívumot Tordai párhuzamba állította Szájer Józseffel. Tordai szerint az LMBTQ ellen uszító Fidesz politikusainak el kell tűnniük.

A kormányhoz közel álló médiában össztűz alá vették Jakab Pétert, a Jobbik elnökét az elmúlt hetekben. Előbb a rokonsága újbudai ingatlanjairól jelentek meg cikkek, a múlt héten pedig a Bors egy Csóka utcai lakásról írt több cikket, ahol a Jobbik elnöke rendszeresen megfordul kabinetfőnökével, Molnár Enikővel. A Bors azt állítja, hogy Jakab a munkatársával csalja meg a feleségét, mert több alkalommal is reggel közösen jöttek ki az újbudai társasházból. Jakab cáfolta, hogy bármi más lenne kettejük között munkakapcsolaton kívül, és közölte: perelni fog.

A héten még jó pár cikk megjelent a témában. Például arról írtak, hogy Jakab kocsija az elmúlt hónapokban többször is „élettársa lakása előtt” állt éjszaka. A Bors szerint a Jobbik elnöke hónapok óta bujkál itt „élettársával, családját és a közvéleményt megtévesztve”. Jakab szerint az állítás csak „a szokásos fideszes hazugság, amivel a propagandisták végrehajtják a kormány által beígért, minden idők legmocskosabb kampányát.”

Az idén 117 milliárd forintból működő közmédiában a nap olvasói szavazása arról szól, hogy bemegy-e a parlamentbe Jakab Péter. A Hirado.hu olvasói és a Kossuth rádió hallgatói négy opció közül is választhatnak.

Napirend előtti felszólalásokkal kezdődik a plenáris ülés, bár a címekből nem sok minden derül ki:

  • Tordai Bence (Párbeszéd): „Aktuális ügyekről”
  • Hohn Krisztina (LMP): „Aktuális ügyekről”
  • Varga Zoltán (DK): „Aktuális ügyek”
  • Tóth Bertalan (MSZP): „Aktuális kérdésekről”

Brenner Koloman a Jobbiktól már többet árult el, „Tisztességes választásokat!” címet adva a kérdésének, de igazán csak Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, volt honvédelmi miniszter kerüli a zsákbamacskát: „Sikeres oltási hét” címet adta napirend előtti felszólalásának. (Ez a regisztráció nélküli oltást lehetővé tevő akcióra utalhat. Ez a múlt héten indult, a korábbi napokhoz képest meg is nőtt az oltások száma, így a kormány egy újabb héttel meghosszabbította.)

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A napirend előtti felszólalások között várhatóan lesz, amelyik a házelnökről fog szólni, miután kiszivárgott Kövér László tavaly februári beszéde, amelyben zárt körben, a titkosszolgálatok vezetőinek arról beszélt, hogy a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot az ellenzék jelenti. A szöveget a Direkt36 szerezte meg, és azt az oknyomozó portál elsőként a Telexen publikálta. (Közben a beszédet utólag feltették Kövér László hivatalos oldalára, miután a Direkt36 érdeklődött arról a házelnök hivatalánál.)

Az ellenzék közösen lemondásra szólította fel Kövért. A DK–Jobbik–LMP–MMM–Momentum–MSZP–Párbeszéd közös nyilatkozata szerint a történtek újabb igazolását jelenthetik annak is, hogy miért vetette be a gyanú szerint az állam a Pegasus kémszoftvert nem kormánypárti újságírók, politikusok és vállalkozók ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!