Bepasizik a Mikulás egy norvég karácsonyi reklámban

2021. november 24. – 13:20

Másolás

Vágólapra másolva

Különleges reklámmal jött ki idén a norvég postaszolgálat, a Posten, amely az idei karácsonyi videójában azt meséli el, hogyan szeret bele a Mikulás egy férfiba, és hogyan válnak egy párrá – írja az Independent. A szívmelengető történettel a postaszolgálat arra emlékezik, hogy ötven éve annak, hogy Norvégiában dekriminalizálták a homoszexualitást.

Az Amikor Harry megismerte a Mikulást című reklámvideó karácsonyról karácsonyra mutatja be, hogyan alakul ki a szerelem a két férfi között. Az első évben Harry karácsony este félmeztelenül egy pohár vízért megy, amikor a Mikulás épp leteszi az ajándékokat a karácsonyfa alá, a következő évben már hosszan egymás szemébe is néznek. A harmadik karácsonyon Harry a kanapén alszik a karácsonyfa alatt, amikor arra ébred, hogy a Mikulás azt mondja neki: „horkolsz”. Átad neki egy kis ajándékot, és azt mondja, hogy jövőre is eljön. A negyedik találkozás alkalmával már isznak is egyet együtt, és azon viccelődnek, hogy a Mikulásnak mennie kell dolgozni. Mindketten kicsit feszültek lesznek a tudattól, hogy egy évben csak egyszer találkoznak, ezért Harry levelet ír a Mikulásnak a szívecskerajzzal kísért kulcsmondattal:

„Dear Santa, all I want for Christmas is you.”

Ez pecsételi meg a szívmelengető karácsonyi love storyt, amelyben Harry és a Mikulás meg is csókolják egymást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!