Orbán Viktor: Egy héttel meghosszabbítjuk az oltási akcióhetet

2021. november 26. – 07:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán az adócsökkentés folytatását 2022-re is beígérte. „Az ekhót, a kisvállalati adót csökkentjük, az iparűzési adót is megfeleztük, és nem emeljük vissza a korábbi szintre.” (Utóbbi az önkormányzatoknak jelent bevételt, ennek megfelezése elsősorban tehát az önkormányzatok mozgásterét szűkíti. Az ellenzék szerint ennek az adónemcsökkentésnek ez a valódi célja.) Orbán felhívta a figyelmet a babakötvényre, amely után a kedvezményeket is megduplázza a kormány.

A babakötvény kamata mindig az infláció felett van három százalékkal. Ezzel „a munkát a családot és a magasabb jövedelmet akarjuk összekapcsolni”.

„A baloldal abban hisz, hogy adót kell emelni, mi meg abban, hogy adót kell csökkenteni” – a kormányfő szerint az előbbi esetben munkanélküliség van, utóbbi esetben inkább munkaerőhiány. „Az adócsökkentéssel pénz marad a gazdaságban, ami újabb munkahelyeket teremt, mi ebben hiszünk”, Orbán szerint a választások tétje így az is, hogy maradhat-e az adócsökkentés, vagy jön újra az adóemelés.

Mindegy, hogy hogyan változik a gáz meg az áram ára, azt a lakosság számára le kell szorítani egy elfogadható szintre. „Engem nem a piac érdekel, hanem a magyar emberek.” Ez a rendszer működik, a kormánynak nyolcéves gyakorlata van benne, mindegy, hogy piacellenes vagy sem. „Nem tudom, ki az a Mr. Piac, aki bekopogtat az ajtón” – Orbán szerint nincs, aki azt mondhatja, hogy a rezsicsökkentés nem működhet. „Ez egy megvédhető, jó rendszer, Brüsszelben is megvédtük, mert a multik ettől nem boldogok, mert az ön zsebéből szeretne több pénzt kivenni.” „A magyar kormány nem a multik, hanem az emberek oldalán áll.” „Nem lehet, hogy az ár az egekbe ugorjon, és akkor a cégek egekbe ugró profitot vigyenek el, ezt korlátozni kell. A háztartások érdekében való kormányzati beavatkozás legitim és helyes” – összegzett a kormányfő.

Nem lehet azt büntetni, aki a fizikai határvédelmet biztosítja, márpedig Orbán szerint az EU ezt teszi. „Soros György szervezeteinek ad pénzt” az EU, de a határvédekezésre nem ad. „Magyarország nem akar bevándorlóország lenni”, Németország azonban már célként tekinti, hogy saját maga bevándorlóországgá váljon. Ezt a két nézőpontot össze kell hangolni, az EU-nak el kell fogadnia, hogy Közép-Európa nem akar bevándorlást, amely Orbán szerint ismét erősödik, „naponta 30 ezren hagyják el Afganisztánt”.

Gyorsan áttért a beszélgetés a menekültkérdésre. „Az idei évben több mint 100 ezer migránst állítottunk meg a magyar határon, ez inkább háromszoros növekedés az előző évhez képest.” Orbán szerint a „migránstámadás” háromfelől érkezik: Olaszország felől, Belaruszon át Lengyelország felől és elsősorban a Balkán felől.

„Az unió azt szeretné, hogy ez a százezer ember legyen itt Magyarországon”, mert az EU nem fogadja el, hogy a határon át Magyarország „visszadobja vagy visszavezeti” ezeket az embereket, „akik nem kopogtatnak”.

Jöhetnének határátkelőn a papírjaikkal, amire majd mondunk valamit. „Leginkább azt, hogy az ilyen papírok elbírálása nem a magyar határon történik, hanem annak az országnak a nagykövetségén, ahonnan jönnek, vagy amely országokon áthaladnak.”

Orbán szerint a helyzet egyszerű, az elbírálást kívül kell végezni, az EU másfajta megközelítése ostobaság.

Besegítő rendőrök és katonák, egészségügyben dolgozók és a közigazgatási dolgozók együttműködésével elkerülhető az egészségügyi rendszer összeomlása – mondta Orbán, aki szerint a magyar egészségügy kapacitása nagyobb, mint Nyugat-Európában. „Ezeket a kapacitásokat minimum vésztartalékként életben kell tartanunk.”

December 20-án jön az első szállítmány az 5-11 éveseknél bevethető vakcinából. A kormány 2 millió vakcinát szerzett, az első szállítmány 130 ezer adagot jelent, utána folyamatosan érkezik a többi. Orbán szerint kellett ez a két év a járvány kezdetétől, mire eljutott a tudomány oda, hogy megalapozottan mondhatja, hogy van erre a korcsoportra is bevthető vakcina „legalábbis az egyik gyógyszergyártónál”. A Pfizer nevét nem ejtette ki.

„Alarmírozni kell az embereket: kérem önöket, vegyék föl a harmadik oltást” – Orbán szerint nem lehet azzal a hozzáállással nekiállni, hogy a járvány végére az emberek oltottak, gyógyultak vagy halottak lesznek. Orbán szerint durva volt ez a német kormány részéről korábban elhangzott mondat, inkább azon kell dolgozni, hogy minél többen felvegyék az oltást.

„Olyan sikeres az oltási hét, hogy ezt meghosszabbítjuk egy héttel” – mondta Orbán Viktor a regisztráció nélkül oltást biztosító lehetőségről. Jellemzően olyanok jelentkeztek, akik már a harmadik oltásra érkeztek. „A megoldás a harmadik oltás”, nem a lezárás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!