Orbán Viktor szerint az utcakép része, a Miniszterelnökség mégsem vette át a szivárványzászlót a Pride szervezőitől

2021. július 01. – 08:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Civil szervezetek üdvözlik a miniszterelnök kijelentését, miszerint a szivárványzászló Budapesten az utcakép része, és készségesen vittek egyet a Miniszterelnökségre, hogy a Karmelitára is kifüggesszék, a hivatal azonban nem vette át a zászlót, ezért elpostázzák nekik – olvasható a Budapest Pride és a Háttér Társaság közös közleményében.

„A szivárványszín zászló hozzátartozik Budapest utcaképéhez” – mondta Orbán Viktor a német sajtónak. „Egyetértünk a kijelentésével: szerintünk is fontos az, hogy hivatalok, állami intézmények is nyilvánosan álljanak ki az LMBTQ-emberek mellett. A most zajló Budapest Pride Fesztivál tökéletes alkalom arra, hogy a kormányzat egyértelművé tegye: valóban kiáll az LMBTQ-emberek jogai mellett” – közölték.

A szervezetek közleménye szerint a miniszterelnök külföldön „gyanúsan magyarázkodik”: míg a magyar közrádióban megüzeni, hogy „a homoszexuálisok hagyják békén a gyerekeinket”, addig a német lapoknak azt bizonygatja, hogy ő a homoszexuálisok jogait védi, illetve hogy ő egy szabadságharcos volt a kommunizmus alatt, amikor a homoszexualitást még büntették. „Orbán Viktor egyébként egy évvel azután jött világra, hogy a homoszexualitás büntetőjogi üldözése Magyarországon megszűnt, tehát a matek sehogy sem jön ki” – írták.

Arról semmilyen forrást nem találtak, hogy Orbán Viktor „valaha is kiállt volna az LMBTQ-emberek jogai mellett”.

  • Orbán 2003-ban nem szavazta meg az LMBTQ-embereket a hátrányos megkülönböztetéstől és zaklatástól megvédő, egyenlő bánásmódról szóló törvényt, sem 2007-ben, sem 2009-ben nem szavazta meg az azonos nemű párok számára jogokat biztosító bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt.
  • Megszavazta viszont 2011-ben az azonos nemű párok házasságának tilalmát tartalmazó Alaptörvényt, ahogy 2013-ban az Alaptörvénybe a család kirekesztő fogalmát beíró negyedik alaptörvény-módosítást is,
  • valamint megszavazta 2020 őszén az Egyenlő Bánásmód Hatóság megszüntetését,
  • és néhány héttel később megszavazta a nem házas személyek örökbefogadásának korlátozását

– sorolták.

„Az viszont egyértelmű, hogy a fideszes államtitkárok, politikusok, párttagok számára az egyetlen elfogadott út a mai napig a bujkálás, a hazugság és a látszatházasság. Komolyan megkérdőjelezhető az, tett-e valaha bármit Orbán Viktor az LMBTQ-emberekért, ha 30 év alatt még annyit sem tudott elérni, hogy legalább a saját pártjának tagjai őszinte, boldog és teljes életet élhessenek. Orbán Viktor valótlan állításainak részletes cáfolata olvasható a Háttér Társaság honlapján” – hangsúlyozták.

A Miniszterelnökség nem vette át a szivárványzászlót – Fotó: Háttér Társaság
A Miniszterelnökség nem vette át a szivárványzászlót – Fotó: Háttér Társaság

Hozzáteszik azt is, „a szivárványszínű zászló kitűzése egy szimbolikus gesztus, amely nem tüntetné el varázsütésre az LMBTQ-emberek jogainak és szabadságának rendszerszintű aláásását. Azonban egy miniszterelnök felé alapvető elvárás, hogy az országának egészét képviselje, ebbe minden kisebbséget beleértve”.

„Az elmúlt hetekben több gyűlölet-bűncselekményt is elkövettek LMBTQI-emberek és támogatóik ellen: az LMBTQ-ellenes putyini propagandatörvénynek sajnos további kézzelfogható hatásai is lesznek. Az állam feladata az itt élők védelme. Az ilyen erőszakos támadások, gyűlölet-bűncselekmények megelőzése prioritás kellene legyen, ehelyett azonban a kormány olyan törvényeket hoz és olyan nyelvezetet használ, amely megbélyegzi az LMBTQI-embereket, és elfogadhatóvá teszi az őket érő erőszakot és hátrányos megkülönböztetést” – mondta el Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője.

Nagy hullámokat keltett a melegellenes törvény

Mint arról írtunk korábban, a kormánypártok az utolsó pillanatban melegellenes módosításokkal tűzdelték meg a pedofilok elleni szigorú fellépésről szóló törvényt, és ezzel megbélyegezték a hazai szexuális kisebbségek tagjait. A törvény megtiltaná például a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás „népszerűsítését” és bemutatását, a szexuális felvilágosításból pedig kizárná a civilek egy részét. Itt írtunk bővebben arról, hogy a módosító javaslatok az LMBTQI-embereket hogyan érintik.

A törvény melegellenes módosításai ellen többezres tüntetés volt a Kossuth téren, civil szervezetek szerint az egész nem más, mint orosz minta alapján indított frontális támadás a szólásszabadság és a gyermekjogok ellen. Európai parlamenti képviselők és médiavállalatok mellett tiltakozott ellene az amerikai nagykövetség is. Ebben a cikkben azt elemeztük, miért éri meg a Fidesznek mindez, és hol lehetnek a buktatók.

Kedden adott ki közös nyilatkozatot tizenhárom uniós tagállam az ügyben: a Belgium által kezdeményezett állásfoglaláshoz csatlakozott Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Írország, Litvánia, Spanyolország, Svédország és Lettország, valamint utólag tizennegyedikként Olaszország is. Ebben azt írják, elítélik a melegellenes magyar törvényt, ami szerintük diszkriminálja az LMBTQI-személyeket és sérti a véleménynyilvánítás szabadságát.

Azt kérték az Európai Bizottságtól, hogy „a rendelkezésére álló összes eszközt használja fel az uniós jog teljes körű tiszteletben tartására”, a magyar törvények ügyét pedig terjesszék be az Európai Bíróság elé is. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szégyennek nevezte a törvényt, ami szerinte a szexuális orientációjuk alapján diszkriminálja az embereket, és sérti az Európai Unió alapvető értékeit. A jogi aggályaikat egy, a magyar kormánynak címzett levélben fogják kifejteni, és nem zárta ki, hogy kötelezettségszegési eljárást indítsanak.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!