Tizenhárom uniós tagállam ítélte el közös nyilatkozatban a melegellenes magyar törvényeket

2021. június 22. – 17:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenhárom európai uniós tagállam közös nyilatkozatban ítéli el a múlt héten megszavazott melegellenes magyar törvényt, írta ki Twitterjén Sophie Wilmès belga külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes.

Kedden délelőtt még arról írtunk, hogy a Benelux-államok Belgium kezdeményezésére tennének közzé egy elítélő nyilatkozatot a pedofiltörvénybe becsomagolt LMBT-ellenes jogszabályok miatt. Wilmès délutáni bejegyzése szerint viszont a belgákhoz Hollandia és Luxemburg mellett csatlakozott Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Litvánia, Spanyolország, Svédország és Lettország is.

„Mély aggodalmunkat fejezzük ki amiatt, hogy a magyar parlament olyan törvénymódosításokat fogadott el, amelyek a gyermekek védelmének ürügyén diszkriminálják az LMBTIQ-személyeket és sértik a véleménynyilvánítás szabadságát”

– írják közös nyilatkozatukban az uniós tagállamok. Szerintük a magyar törvények módosításai „kirívóan diszkriminatívak” a szexuális irányultság, a nemi identitás és önkifejezés alapján, és ezért elítélendőek. „A befogadás, az emberi méltóság és az egyenlőség az Európai Unió alapvető értékeinek számítanak, ezek tekintetében pedig nem köthetünk kompromisszumot.”

Ráadásul a módosítások megsértik a véleménynyilvánítás és az információk szabad áramlásának szabadságát is, ami szembemegy az Európai Unió Alapjogi Chartájával is. Nem utolsó sorban pedig az LMBTIQ-személyek megkülönböztetése sérti a szexuális kisebbségek alapvető méltóságát, amelyet a nemzetközi jog is előír.

„Az Általános Ügyek Tanácsában tartott megbeszéléseken túl arra kérjük az Európai Bizottságot, mint a Szerződések őrét, hogy a rendelkezésére álló összes eszközt használja fel az uniós jog teljes körű tiszteletben tartásának biztosítására, beleértve, hogy az ügyet terjesszék az Európai Bíróság elé is.

Kiállunk minden uniós állampolgár jogainak védelmében” – zárja nyilatkozatát a tizenhárom tagállam.

Ezek szerint a legnagyobb uniós tagállamok – köztük Németország és Franciaország is – az Európai Unió Bírósága elé terjesztenék a melegeket megbélyegző törvényeket. Ahogy a nyilatkozatban is említik, a melegellenes jogszabályokról az általános ügyekért felelős miniszterek egynapos találkozóján is szó volt kedden, erről később tartanak majd sajtótájékoztatót. Az ülésen másfél órán át faggathatják Varga Judit igazságügyi minisztert a magyar jogállamiság helyzetéről, aki a Facebookon azt írta: gyűlöletkeltő kampány folyik Magyarország ellen, és ő a hazát megvédeni érkezett oda. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint pedig egyenesen „globális fake news kampány zajlik” az ügyben.

Korábban Michael Roth, a német külügyminisztérium államminisztere azt mondta: az Európai Unió elsősorban nem egységes piac vagy valutaunió, hanem értékek közössége: „Határozott üzenet kívánunk küldeni Magyarországnak, hogy a szexuális kisebbségekkel is tisztelettel kell bánni.” Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a magyar törvényt „európaiatlannak” nevezte, elfogadásáról pedig azt mondta: ilyet a 21. században nem szabad csinálni.

Frissítés: Kedden délután mintegy hetven gyűltek össze a londoni magyar nagykövetség előtt. Javarészt kint élő magyarok, de más nemzetiségűek is kiálltak a melegellenes magyar törvény ellen – írta olvasónk. A demonstráción beszédet mondott a Momentum politikusa, Csillag Tamás és más helyi magyarok is.

A londoni magyar nagykövetség előtti tiltakozás 2021. június 22-én – Fotó: Halasi Eszter
A londoni magyar nagykövetség előtti tiltakozás 2021. június 22-én – Fotó: Halasi Eszter

Mint megírtuk, a kormánypártok az utolsó pillanatban melegellenes módosításokkal tűzdelték meg a pedofilok elleni szigorú fellépésről szóló törvényt, és ezzel megbélyegezték a hazai szexuális kisebbségek tagjait. A törvény megtiltaná például a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás „népszerűsítését” és bemutatását, a szexuális felvilágosításból pedig kizárná a civilek egy részét. Itt írtunk bővebben arról, hogy a módosító javaslatok az LMBTQ-embereket hogyan érintik.

A törvény melegellenes módosításai ellen többezres tüntetés volt a Kossuth téren, civil szervezetek szerint az egész nem más, mint orosz minta alapján indított frontális támadás a szólásszabadság és a gyermekjogok ellen. Európai parlamenti képviselők és médiavállalatok mellett tiltakozott ellene az amerikai nagykövetség is. Ebben a cikkben azt elemeztük, miért éri meg a Fidesznek mindez, és hol lehetnek a buktatók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!