Völner-ügy: három hónappal meghosszabbították a bírósági végrehajtói kar elnökének letartóztatását

Schadl György és két társa március 8-ig marad letartóztatásban.

… Három hónappal meghosszabbították Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke és két társa letartóztatását – válaszolta a 24.hu kérdésére a Fővárosi Törvényszék csütörtökön. Schadl György március 8-ig marad letartóztatásban. … Mint a Telex is beszámolt róla : Schadl György volt az, akitől a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúja szerint Völner Pál, az igazságügyi minisztérium államtitkára rendszeresen 2–5 millió forintot kapott. … Schadl Györgyöt már novemberben letartóztatták. A Blikk akkor azt írta: november 12-én a repülőtéren fogták el feleségével együtt, amikor Dubajba készültek utazni. Kedden derült ki , hogy Völner Pál is érintett az ügyben. …

Semjén a Völner-ügyről: Polt Péter teszi a dolgát

A miniszterelnök-helyettes szerint nincs kettős mérce, az ügyészség működik, de mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.

… A Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl György budaörsi végrehajtótól hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként … Reklám Schadlt állítólag akkor tartóztatták le, amikor a szintén végrehajtóként dolgozó feleségével Dubajba utazott volna. Erről november 12-én elsőként a Blikk számolt be. A politikusok közül elsőként Hadházy Ákos írt a Facebookon . …

Komoly balhé a végrehajtóknál, Völner Pál államtitkár már lemondott, a szakma még nem lát tisztán

Kemény és kellemetlen munka az önálló bírósági végrehajtóé, csak éppen remekül lehet keresni vele. Vélhetően ezek a területi jogosultságok állnak a végrehajtói korrupciós ügy hátterében.

… Letartóztattak több végrehajtót, többek között Schadl Györgyöt, a „kar” elnökét. … Schadlt állítólag akkor tartóztatták le, amikor a szintén végrehajtóként dolgozó feleségével Dubajba utazott volna. Erről november 12-én elsőként a Blikk számolt be. A politikusok közül elsőként Hadházy Ákos írt a Facebookon . … A szakma azonban azt tartotta, hogy Schadlnek jó a kapcsolata a kormányzattal. Egy külsőstől, vagyis nem végrehajtó forrásunktól azt hallottuk, hogy „az MBVK tudta, hogy meg kell adni azt, ami a császáré, és azt, ami az Istené”. … A Mi Hazánk régebben már konkrétan a személyére is rászállt, amikor többrészes videósorozatban foglalkozott a végrehajtókkal, Schadl korábbi ügyeiről, így egy felmentéssel záruló kényszerítési ügyéről is kérdezett, ez itt látható. … Schadl itt arról nyilatkozott például, hogy a végrehajtók mindig maszekok, ha az állam lenne a végrehajtó, felmerülhetne a korrupció gyanúja, viszont amíg a végrehajtók profitorientáltan dolgoznak, ez nem merül fel. … Mindenesetre Schadl György végrehajtói irodája zárva, honlapján most ez olvasható: „Az ügyfélfogadás technikai okok miatt szünetel”. …

Völner Pál lemondott államtitkári posztjáról, miután hivatali vesztegetéssel gyanúsították meg

Azt írta, hogy nem követett el bűncselekményt, mindig a törvényeknek megfelelően végezte a munkáját. A fideszes parlamenti képviselő, igazságügyi államtitkár a megalapozott gyanú szerint...

… Az Mfor.hu felidézte : Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is tudott arról, hogy Schadl Györgyöt letartóztatták „valamilyen korrupciós ügy miatt”. …

Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják Völner Pált, felfüggesztené a mentelmi jogát a Legfőbb Ügyészség

A fideszes parlamenti képviselő, igazságügyi államtitkár a megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. A „bűnszövetség”...

… Az Mfor.hu felidézte : Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is tudott arról, hogy Schadl Györgyöt letartóztatták „valamilyen korrupciós ügy miatt”. …

A lúgos orvos inkább a végrehajtónak utalta el az áldozatának megítélt 25 millió forintot, Renner...

Egy összegben utalták át a pénzt, csakhogy nem az áldozat számlájára. Emiatt újabb eljárás következik, aminek a végén megint Bene Krisztián fizethet.

… Miután a végrehajtói kartól megkapjuk a dokumentumot, napokon belül el tudjuk indítani az utalást is” – magyarázta a Schadl és Társa Végrehajtó Iroda munkatársa. …

Jogerős: a lúgos orvosnak 25 millió forint kártérítést kell fizetnie Renner Erikának

A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a kártérítési ügyben hozott elsőfokú ítéletet. Magyarországon eddig nem sok példa volt arra, hogy egy ilyen súlyú ügyben ekkora összegű kártérítést ítéljenek meg...

… A lefoglalás után Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke a Telexnek azt mondta, hogy „amennyiben jogerős ítélet születik, az eljárás egy úgynevezett kielégítési eljárásba fordul át, tehát a korábban biztosított dolgokat a végrehajtónak …

Bidennek választania kell Kína és a klíma között

Az amerikai elnök egyszerre szeretné leválasztani az Egyesült Államok gazdaságát Kínáról és nagy állami támogatással felpörgetni az amerikai zöldenergia-termelést. A probléma, hogy a...

… Nadia Schadlow republikánus biztonságpolitikai háttérember a War On The Rocks szakportálon amellett érvelt , hogy a zöldenergia-forradalom növelné az Egyesült Államok kínai függését; az ausztrál Lowy Intézet már tavaly beharangozta a kihívást; a Forbes … A fent idézett Nadia Schadlow például a külföldi nyersanyagok megszerzésére irányuló kínai stratégiai befektetési politika számlájára írja a dolgot. … Nincs függetlenség, bár igény az lenne rá Nadia Schadlow, aki három hónapig Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsában is dolgozott, véleménycikkei alapján a Kínától való teljes gazdasági elzárkózás pártján áll , és ennek farvizén a zöldprogramot sem tartja …

Még Sára Botondnak is sok volt a fű alatti belvárosi önkormányzati ingatlaneladás

A közérdekű adatnyilvánosságra és a tisztességes eljárás követelményeire figyelmeztette a fideszes vezetésű V. kerületet a fővárosi kormányhivatal szintén fideszes vezetője. Gyorsan pótolták a...

… Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke lett, aki a 31 820 000 forintos forgalmi értéken meghirdetett ingatlant végül – hogy, hogy nem – 32 millió forintért vehette meg. …

Végrehajtók foglalták le a lúgos orvos több száz négyzetméteres családi házát

Bene Krisztián az utolsó, még a nevén szereplő nagy értékű ingatlanjától is megszabadult volna, vélhetően azért, ha kártérítést kellene fizetnie áldozatának, ne legyen rá fedezete. Amennyiben a...

… Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és munkatársa nem sokkal tíz óra után léptek ki a házból. „A végrehajtónak ilyenkor az a feladata, hogy biztosítsa azt az összeget a pernyertes félnek. … Ez azt jelenti, hogy ha bármilyen ingósága vagy ingatlana van, azt nekünk le kell foglalni, illetve a bankszámlákra megkeresést kell kiadni” – nyilatkozta a Telexnek Schadl. … „Amennyiben jogerős ítélet születik, az eljárás egy úgynevezett kielégítési eljárásba fordul át, tehát a korábban biztosított dolgokat a végrehajtónak el kell kezdenie értékesíteni, ha és amennyiben nem fizetik ki a megítélt összeget” – mondta Schadl …

Kövess minket Facebookon is!