… Reklám A Predator a Pegasushoz hasonló kémszoftver, aminek a használata több országban felmerült. …
… Reklám Két év telt el a Pegasus Project első cikkeinek publikálása óta, melyek a világ számos országában óriási felháborodást váltottak ki. … Már nincsenek a helyükön az érintett politikai vezetők A Pegasus-megfigyelések lelepleződése után az Orbán-kormány először mindent tagadott, majd hallgatásba burkolózott. … Az NBSZ-t a Pegasus-megfigyelések idején vezető Szabó Hedvig főigazgató szintén távozott, addigi általános helyettese, Kiss Csaba került a helyére. … A NAIH a Pegasus-ügy vizsgálata során kizárólag a kémszoftveres megfigyelések feltárását kifogásolta, ugyanis a hatóság szerint a Pegasus Project alapjául szolgáló 50 ezres célpontlista egy „adatvédelmi incidensből” is származhatott, melynek során „elképzelhető … Azonban ennek oka valószínűleg az lehetett, hogy ő maga volt a Pegasus egyik működtetője, és csupán tesztelte az eszközt a saját számán. …
… A többi ellenzéki képviselőhöz hasonlóan ő is leginkább a Pegasus-ügyként ismertté vált lehallgatásokról, valamint a Schadl-Völner-ügyről kérdezte a miniszterjelöltet. … Reklám A momentumos Fekete-Győr András azt kérdezte a miniszterjelölttől, hogy mi a véleménye Varga Judit és Völner Pál szerepéről a Pegasus-ügyben, életszerűnek tartja-e Vargának azt az állítását, hogy semmilyen rálátása nem volt a lehallgatásokra, …
… About the Pegasus-affair. … Pegasus is an Israeli spy software that can be used to intercept smartphones, but it can also be used to access all kinds of data stored on phones. … The case also reached the European Parliament, where a special committee was set up to investigate the use of Pegasus. …
… Pegasus-ügyben. … A Pegasus egy izraeli kémszoftver, amivel okostelefonokat tudnak lehallgatni, de ezzel hozzá tudnak férni mindenféle telefonon tárolt adathoz is. 2021 nyarán derült ki, hogy Magyarországon ellenzéki politikusokat, üzletembereket és újságírókat is megfigyeltek … Az ügy az Európai Parlamentig is eljutott, külön bizottságot hoztak létre, ami a Pegasus használatát vizsgálja. …
… The scandal surrounding the Pegasus software erupted in July 2021 following articles of an international project involving Telex partner Direkt36 from Hungary, as well. … Reklám The EP has set up a special committee to investigate the use of Pegasus. It visited several Member States concerned, including Hungary in February this year. …
… A Pegasus program körüli botrány 2021 júliusában robbant ki egy nemzetközi projekt cikkei után, amiben Magyarországról a Telex partnere, a Direkt36 vett részt. … Reklám Az EP külön bizottságot hozott létre, amely a Pegasus használatát vizsgálja. A testület több érintett tagállamba, így idén februárban Magyarországra is ellátogatott. …
… Az Európai Parlament elé került az a javaslatcsomag, ami korlátozná a Pegasus és más kémszoftverek európai használatát. … Elismerte a Bizottság, hogy aggályos a Pegasus-ügy Két évvel ezelőtt, 2021 júliusában robbant ki a Pegasus-botrány egy nemzetközi, 17 újságból álló oknyomozó projekt cikkei után, amiben Magyarországról a Telex partnere, a Direkt36 vett részt. … A PEGA-bizottság zöldpárti alelnöke, Diana Riba i Giner spanyol képviselő szerint a vizsgálóbizottság tagjai között is volt, akit lehallgattak a Pegasus-szoftverrel. … Utóbbi frakcióból főleg a lengyel kormánypárt képviselői szólaltak fel, akik szerint a Pegasus-üggyel csak újabb platformon akarják támadni Lengyelországot és Magyarországot. „Miért állítanak minket pellengérre? … Igaz, a DK-s Rónai Sándor a Pegasus-ügy helyett inkább arról beszélt, milyen életszínvonal-zuhanást él most meg a magyar társadalom. …
… Reklám A testület felemlegeti a Pegasus kémszoftverrel végzett megfigyeléseket és a Magyarországgal szemben indult eljárásokat is az uniós alapértékek megsértése miatt. …
… Ilyen minőségében rendre el is mondja a véleményét, például a Pegasus-ügyről (szerinte annál is súlyosabb, mint amiről tíz éve ő szivárogtatott) vagy épp a magyar kormány arra adott reakciójáról (szerinte a lehető leggyanúsabb). …