… A kormány azt állította, hogy a sztrájk nem törvényes, mert a koronavírus-járvány miatt a gyermekek és a szülők így is több hiányzásnak, tehernek voltak kitéve abban az időszakban. …
… Hadházy a Facebookon osztotta meg a levelet , amit Kövértől kapott, és azt írta, nyújtott be igazolást a hiányzásról, de a házelnök azt nem fogadta el. … Reklám A képviselő azt is írta a bejegyzésében, hogy a parlamenti hiányzás idején is dolgozott: az uniós pénzből épült kékestetői napelemparkot nézte meg, amit árnyékba tettek, és a nemzeti bank luxusnyaralójában járt , ahova Matolcsy György fiának gyárából …
… A hiányzást firtató kérdésekre az Európai Bizottság szóvivője kedden annyit felelt , hogy az elnök valóban számos országba ellátogatott, de nincs ilyen kötelezettsége. …
… A 15 éves Jancsi hatodikos, okos, mégis sorozatosan megbukik a hiányzásai miatt, így egyéni tanrendre került az iskolájában. …
… Örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan szeretnének szabadon élni ebben az országban azok után, hogy egy óra munkabeszüntetésért másfél óra bért vonnak le, majd fegyelmit adnak, igazolatlan hiányzást a diákoknak. …
… Érdemes megnézni már a kompetenciamérés esetében is, hogy miként ugrik meg a hiányzás országszerte a mérés napján. …
… A jelenlegi hiányzásának állítólag családi és személyes okai vannak. A Bild annak járt utána, miért nem olyan könnyű megszerezni a futballikont. …
… A Wizz Air ezekben egyébként saját bevallása szerint jól áll, a cég egyik szóvivője a kiszivárgott videóra reagálva azt mondta: a személyzet hiányzási rátája összesen is csak 4 százalékos. …
… Azt viszont nem erősítették meg, hogy tényleg a szabadságok kivételét és az irodából hiányzást kifogásolták és erről további tájékoztatást sem akartak adni. …
… fotókból és Orbán-idézetekből állítja össze Hasonló a kínálat Aradszki Andrásnál is, csak sokkal több Orbán-fotóval, és ez továbbra is tuti nyerőnek tűnik, a héten már 200 ezer lájk fölé jutott, ami igencsak figyelemre méltó Mesterházy Attila 18 heti hiányzás …