Felmond a ferencvárosi lap teljes szerkesztősége, ha nem helyezik vissza Vágvölgyi B. Andrást az újság élére

2022. június 7. – 14:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Távozik a ferencvárosi önkormányzat 9 nevű havilapjának teljes szerkesztősége, ha nem sikerül elérni, hogy a néhány hete kirúgott Vágvölgyi B. András visszakerüljön a lap élére – tudta meg a Telex. Vágvölgyit május 27-én, hivatalosan szerződésszegésért bocsátották el az újságtól, szerinte viszont ennek politikai okai voltak, szakmai munkájával ugyanis nem merült fel probléma. A volt főszerkesztő szerint az önkormányzat fideszes képviselőit az zavarja, hogy a lap olyan minőségi tartalmakat igyekezett előállítani, amit a fideszes olvasók is szívesen vettek kézbe, így sok mindenről értesülhettek, amiről a közmédiából nem.

Politikai okokat sejt az eltávolítása hátterében Vágvölgyi B. András, akit május 27-én pénteken mozdítottak el a ferencvárosi önkormányzat havilapjának éléről – mondta az érintett a Telexnek. Vágvölgyi szerint elbocsátását az önkormányzat fideszes képviselői kezdeményezték és annak ellenére sikerült átvinni szándékukat, hogy a testületben kisebbségben vannak.

Május 30-án hétfőn írta meg az Index, hogy kirúgták a IX. kerületi újság éléről Vágvölgyi B. Andrást, aki korábban a Magyar Narancs főszerkesztőjeként dolgozott. A szerkesztő most nekünk azt mondta: minden előzetes figyelmeztetés nélkül május 27-én pénteken délután négy órakor kapott e-mailben egy felmondólevelet. Ebben azzal indokolták menesztését, hogy a május elején kivett szabadságát nem jelentette be a szerződésben foglaltak szerint 15 nappal korábban, illetve május második felében több napon keresztül nem jelent meg munkaidőben a szerkesztőségben.

Vágvölgyi nekünk azt mondta, hogy a szabadságát valóban nem jelentette be 15 nappal előre, korábban ugyanis korrekt viszonyban volt az ügyvezetővel, aki nem tartott igényt ilyen bejelentésekre és főszerkesztőként megbeszélte kollégáival a helyettesítését. A szerkesztőségbe pedig azért nem ment be mert:

  • a koronavírus-járvány óta általában home office-ból dolgoznak, amiről az ügyvezető is pontosan tudott,
  • a kifogásolt napon éppen Grunwalsky Ferenccel volt találkozója vidéken, akivel interjú jelenik meg a júniusi újságban.

Vágvölgyi ezekért a „kihágásokért” se szóbeli, se írásbeli figyelmeztetést nem kapott egészen addig, amíg május 27-e délután meg nem kapta e-mailben a felmondólevelét. Mivel a szakmai munkájával nem merült fel probléma, a felmondás indoklását pedig mondvacsináltnak tartja, munkaügyi pert fog indítani a lapot kiadó Ferencvárosi Média Nonprofit Kft. ellen.

Megkérdeztük az elbocsátásról a céget is, ők válaszukban csak azt ismételték el, hogy Vágvölgyinek szerződésszegés miatt mondtak fel. Azt viszont nem erősítették meg, hogy tényleg a szabadságok kivételét és az irodából hiányzást kifogásolták és erről további tájékoztatást sem akartak adni.

Régi viszály a kerületben

Az ügy 2019-ig nyúlik vissza, amikor az ellenzéki pártok támogatásával a független Baranyi Krisztinát választották meg Ferencváros polgármesterévé, és a képviselő-testületben is többségbe kerültek az ellenzéki képviselők. Baranyi akkor elhatározta, hogy megszünteti a korábban fideszes propagandalapként működő Ferencváros újságot és létrehoznak egy minőségi, független magazint, ami nem az ellenzék kampányüzeneteit fogja sulykolni.

Az újság élére pályázattal kerestek főszerkesztőt, amin a szakmai zsűri 21 indulóból a korábban Magyar Narancsot vezető Vágvölgyi B. Andrást választotta. Végül 2020-ban indult el a havilapként működő, baloldali és liberális szemléletű, de a politikától független 9 magazin, amelyet azóta Vágvölgyi vezetett.

Az újságot viszont a korábbi gyakorlattal ellentétben nem közvetlenül a ferencvárosi önkormányzat, hanem a 2021-ben megalakuló Ferencvárosi Média Nonprofit Kft. adja ki, amely a ferencvárosi TV-t is üzemelteti. A cég élére pedig ügyvezetőnek a Hagymási Zoltán került, aki főleg a kerületi TV főszerkesztője, és már a korábbi, fideszes kerületvezetés idején is az volt.

Vágvölgyi most a lapunknak azt mondta, hogy Hagymásival sokáig problémamentes viszonyuk volt, az újság és a TV egymástól függetlenül működött és nem szóltak bele a munkájukba. Később azonban két ügy kapcsán konfliktus alakult ki:

  • Vágvölgyi szerint Hagymási nem foglalkozott rendesen a 9 magazin ügyeivel és a pénzügyekhez sem értett eléggé, ami miatt 2022-ben 20 százalékkal lecsökkent a szerkesztőség anyagi kerete a korábbi évekhez képest.
  • Hagymási a szerkesztőség beleegyezése nélkül kötött szerződést a Mi Hazánkkal arról, hogy a párt hirdetése megjelenjen a lapban. A szerkesztőség ezt hevesen ellenezte, Nagy Ildikó Emese felelős szerkesztő felmondással is fenyegetőzött, Hagymási azonban kitartott a Mi Hazánk hirdetése mellett. Az újság idén márciusi száma végül a hirdetéssel a hátoldalán jelent meg.

A Telex megkereste Hagymási Zoltánt, aki úgy gondolja, egyik ügyben sem követett el hibát. Szerinte

  • a cég működését felügyelőbizottság és könyvvizsgáló is felügyeli, de egyik sem talált hibát a pénzügyekben és az adóügyekben,
  • a választási törvénynek megfelelően az újság köteles válogatás nélkül minden pártnak és jelölő szervezetnek hirdetéseket megjelentetni, amennyiben azt megrendelik.

Ez utóbbival kapcsolatban Hagymási és a szerkesztőség azon is vitába keveredett, hogy az újság melyik oldalán jelenjen meg a hirdetés, végül azonban az előbbi álláspontjának megfelelően a Mi Hazánk megkapta az újság kiemeltnek számító hátoldalát.

A konfliktus hátterében ott van a ferencvárosi ellenzéken belüli ellentét is, amely évek óta hátráltatja a kerület vezetésének működését. A helyi MSZP, DK, Párbeszéd, Jobbik, de időnként a Momentum is elég kritikusan áll ugyanis Baranyi Krisztina polgármesterhez, így hiába van a közgyűlésben jelentős többségben az ellenzék, Baranyi javaslatait rendszeresen leszavazzák.

Így történt akkor is, amikor május 26-án a 9 magazin költségvetéséről szavazott a testület. Az újságnak a megemelkedő papírárak és az általános infláció miatt is szüksége lett volna költségvetésének megemelésére, de a képviselő-testület nem szavazta ezt meg, mert szerintük a betervezett összeg nem orvosolná hosszútávon a médiacég problémáit. Leszavazták a médiacég idei évi üzleti tervét is, és megoldási javaslatok kidolgozását kezdeményezték arról, hogy milyen formában működjön tovább a helyi média.

Baranyi Krisztina a Vágvölgyi menesztését bejelentő Facebook-posztjában annak a vélekedésének adott hangot, hogy a baloldali önkormányzati képviselők elérkezettnek láthatták az időt, hogy a költségekre hivatkozva átvegyék a lap irányítását. A Telex megkereste az ügyben Torzsa Sándort, az MSZP-s és DK-s képviselőket tömörítő Demokraták Frakció vezetőjét, akit a polgármester név szerint is megemlített. Ő azonban tagadta érintettségét: szerinte a helyi média alapvetően is rosszul lett felépítve, annak struktúrájáról ráadásul a veszélyhelyzet idején Baranyi Krisztina döntött egyedül. Torzsa szerint a konfliktus Vágvölgyi és Hagymási között van, ő ebbe eddig sem szólt bele és ezután sem fog beleszólni.

A 9 magazin áprilisi számának első oldala – Kép: 9 magazin
A 9 magazin áprilisi számának első oldala – Kép: 9 magazin

Független volt, mindenkinek szúrta a szemét

A 9 magazin egyébként nem csak Vágvölgyi szerint működött függetlenül, mindennapos politikai propaganda nélkül. A 24.hu például tavaly készített egy körképet az ellenzéki kerületek lapjairól, amelyben több kerület újságját is ellenzéki propaganda terjesztésével vádolták. A 9 magazinról ugyanakkor azt írták:

„nincs benne állandó polgármesteri interjú, sem fotódömping, nem beszél minden számban legalább egy alpolgármester csip-csup ügyekről, és nyelvileg, de képileg is sokkal igényesebb, mint ami a műfajban megszokott.”

A lap működésére rálátó egyik forrásunk szerint ez a fideszes és ellenzéki önkormányzati képviselőket is zavarta. Szerinte a többségben lévő ellenzékiek azt kifogásolták, hogy nem jelenik meg elég olyan anyag, amiben a munkájukat méltatják. A fideszeseket pedig az zavarhatta, hogy mivel a lap nem durván politikailag elfogult, ezért azt sok fideszes is olvassa, olyan témákról hallva, amiről „jobb lenne, ha nem tudnának”.

A volt főszerkesztő munkaügyi perén kívül az ügy más szálon is folytatódni fog: Baranyi ugyanis nem fogadta el Hagymási indoklását Vágvölgyi kirúgásáról, így a következő, június 22-én tartott testületi ülésen javasolni fogja Hagymási felmentését az önkormányzati tulajdonú médiacég éléről.

Vágvölgyi eltávolítása után Hagymási egyébként felkérte a lap felelős szerkesztőjét, Nagy Ildikó Emesét, hogy vegye át az újság vezetését, ő erre azonban egyelőre nem adott választ, amíg nem fejezték be a júniusi szám elkészítését. Most ő és a 9 magazin teljes szerkesztősége egy közleményt juttatott el a Telexhez, amelyben kiemelik,

„Vágvölgyi B. András nevetséges indokkal végrehajtott eltávolítását elfogadhatatlannak tartjuk, a lap integritása és a sajtószabadság elleni támadásnak.”

A lap munkatársai reményüket fejezték ki, hogy a június 22-i testületi ülésen döntenek a lap vezetéséről és visszaáll az eredeti állapot. Közleményükben azt írják:

„Amennyiben ez elmarad, a továbbiakban nem kívánunk együttműködni a Ferencvárosi Média Nonprofit Kft.-vel.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!