Együtt sírtam az alkoholbeteg klienssel, aztán továbbküldtem a háziorvosához

A 15 éves Jancsi hatodikos, okos, mégis sorozatosan megbukik a hiányzásai miatt, így egyéni tanrendre került az iskolájában. Rossz anyagi körülmények között él, az apját nem ismeri, anyja több munkahelyen dolgozik egyszerre, de anyagi helyzetüket ez sem oldja meg, adósságaik miatt nem tudnak előrébb lépni. A családban többgenerációs problémát jelent az alkohol, Jancsi anyja ráadásul kudarcnak éli meg a fia nevelését.

„Legtöbbször csak akkor iszom, ha valami gondom van, olyankor ellazulok tőle. Kiülök a kertbe, megiszok pár pohárral, rágyújtok. De ki nem? Nem gondolom, hogy ezzel bárkinek is ártanék, még akkor sem, ha elszámolom a mértéket”

– érvelt az anya az iskolai pszichológusnak, amikor behívták amiatt, hogy fia a kiközösítések miatt már inkább be sem megy az iskolába. Jancsi jelenlegi iskolája már a harmadik intézmény, ahol a fiú folytatná tanulmányait. A tanulásban viszont motiválatlan, betegségre és más indokokra hivatkozva rendszeresen ellóg az óráiról. Az anyjának többször szóltak emiatt a tanárok, ő azonban nem érzi a probléma súlyosságát.

Jancsi úgy érzi, anyja nem áll mellette. Anyja végül több leülés után belátta, hogy problémái vannak az alkohollal: beismerte függőségét, szégyenérzete ellenére segítséget kért, a család sorsa pedig az iskolapszichológus segítségével nagyjából rendeződni tudott.

Egy másik Nógrád megyei családnál másfél évre börtönbe került az apa, majd amikor hazaérkezett, nem tudott visszailleszkedni rendesen a saját családjába sem. A börtönben töltött idő alatt lett függő, a problémái viszont családon belüli agresszióhoz vezettek. Aztán jött a családsegítő: az anya a gyerekekkel elköltözött otthonról, az apa pedig segítséget keresett, hogy újra együtt lehessen családjával.

A két eset közös metszete, hogy az érintettek elsőre nem az egészségügy, hanem a szociális dolgozók felé fordultak a problémájukkal. Olyanok felé, akik maguk is belátták, hogy sokáig nem tudtak az addikció jelenlétével mit kezdeni munkájuk során. Az egyik ilyen segítő például úgy fogalmazott:

„Eleinte együtt sírtam az alkoholbeteg kliensemmel, megveregettem a vállát, sajnálkoztunk, aztán mondtam, hogy forduljon a háziorvoshoz.”

Elméletből a gyakorlatba

A Magyar Addiktológiai Társaság 2018-ban adott ki egy dokumentumot a korai kezelésbe vétel bemutatásáról, szakmai anyagokon alapuló körbejárásáról. A cél főként az volt, hogy segíteni tudják vele azokat, akik a szociális szférában dolgoznak, de nehezen tudnak mit kezdeni az itt megjelenő függőségi problémákkal.

A korai kezelésbe vétel fogalma nem igazán ismert Magyarországon. Ez a prevenció és a konkrét kezelés közötti szakaszt jelenti, amikor a problémát még időben észre lehet venni, a célcsoportoknál mihamarabb ki lehet szűrni. A célcsoport alatt itt elég széles kört értenek a szakemberek: lényegében bárkit, aki szerhasználó, de nem függő. Ezek lehetnek nagyivók, várandósság alatti szerhasználók, ittas vezetők is.

A MAT a dokumentumra alapozva egy éve pilot projektet indított, ennek lényege az volt, hogy egy kézikönyv, több elméleti oktatás és folyamatos szakmai beszélgetések segítségével megismertessék a korai kezelésbe vételt a szociális szférában dolgozókkal is. A pilot Balassagyarmaton és környékén indult el 18, szociális vagy egészségügyi szférában dolgozó részvételével: ebben a projektben vettek részt a fentebbi történetek segítői is.

Problémák a rendszerben

Magát a korai kezelésbe vételt nemzetközi tapasztalatok alapján olyan területeken lehet alkalmazni, mint például a háziorvosi rendelők, sürgősségi osztályok, munkahelyek, klubok, javítóintézetek vagy iskolák. A fogalom egyszerűnek tűnik, de akadályai bőven vannak Magyarországon: ilyen alapvetően a magyar egészségügy túlterheltsége, a szociális szférában dolgozók eszköztelensége.

De a magyar közegben hiányzik a szakmák közötti kapcsolat is, az egész rendszer nagyon széttagolt. Az egészségügyi és a szociális rendszer sokszor szétválik, gyakran különböző minisztériumokhoz tartozik, ami finanszírozási nehézségeket is okoz a szakmáknak.

A feladatok nagy része az önkormányzatokra marad, de nekik nincs elég pénzük, az állami támogatás pedig nem segíti a szociális és egészségügyi szféra kapcsolatát. Mint a MAT főtitkára, Dr. Felvinczi Katalin a projekthez kapcsolódó konferencián fogalmazott:

„Az Addiktológiai Társaság több éve küzd azzal, hogy közös képzést tudjon akkreditálni szociális szakemberek és egészségügyi alapellátásban dolgozók számára. De nem lehet, mert az egészségügyi dolgozók képzését egy másik rendszer akkreditálja, más elvárások mentén, mint a szociális szakemberekét.”

A pénzügyi problémákból adódóan hiányoznak itthon olyan intézmények is, mint például az ifjúsági addiktológia. Az egészségügyi dolgozóknak nincs elég információjuk a függőségek kezeléséről, de nincs olyan protokoll sem, ami a szociális dolgozókat segíti.

Eközben pedig a függőséggel küzdő kör sajátossága, hogy nincs bizalmuk a kapcsolódó intézmények felé, így motivációjuk sem ahhoz, hogy hozzájuk forduljanak segítségért. A bizalomhiányon nem segít az alapvető infrastrukturális és emberhiány sem. Mint az a konferencián is elhangzott, jelenleg

„Magyarországon a praxisok zöme egy szakdolgozóból és egy háziorvos kollégából áll, ez pedig nem elég.”

A pálinka népi bölcsessége és az iskolai ivás

A MAT projektje konkrét példamondatokkal, szakirodalommal, tesztekkel (pl. DUDIT, AUDIT, CAGE) segítette a résztvevőket. Utóbbi a visszajelzések szerint meglepően hatásos: általános probléma a szociális dolgozók szerint, hogy a függők nem értik, mi alapján tartják őket függőnek, a kérdőívek viszont a számszerű eredményeik miatt jobban meggyőzik őket. A pilot hat ajánlást is tett a szociális és egészségügyi dolgozók segítésére:

1. addiktológiai alapismeretek erősítése;
2. hatékony intézményközi együttműködések kialakítása;
3. a lakosság támogatása az ellátó intézményekről való információszerzésben;
4. támogató, bizalmi légkör kialakítása;
5. alapismeretek megszerzése a korai kezelésbe vételről, ezek alkalmazása;
6. hosszú távú együttműködés kialakítása.

Az egyéves projekt lezárása a MAT kiértékelése alapján azt mutatta, hogy a résztvevők szerint a hat közül a két legfontosabb a 4-es és az 5-ös pont, azaz a támogató, bizalmi közeg kiépítése, és a korai kezelésbe vételről szerzett tapasztalatok alkalmazása. Legkisebb arányban a hosszú távú együttműködés kialakítását emelték ki.

A tapasztalatok között gyakorlati addiktológiai tapasztalatok is szerepeltek a MAT által gyűjtött 140 oldalnyi dokumentáció között: így például az, hogy az egyik védőnő szerint az ő munkájában a dohányzás volt a leggyakoribb kihívás a betegeknél. Az egyik iskolai szférában dolgozó azt emelte ki, hogy meglepően sok problémás esettel találkoztak a 12-14 éves korosztályban:

Az iskolásoknál elsősorban a cigaretta, majd az alkohol jelentett veszélyt, ezek sokszor a fiatalok hétvégéinek részét képezték, míg a drog inkább tabunak számított.

A családsegítők azt emelték ki, hogy addiktológiai ismereteiknek köszönhetően több, hozzájuk forduló embernek is tudtak segíteni: olyan fiataloknak is például, akikkel saját szüleik megszakították a kapcsolatot, ők pedig végül a családsegítőket keresték fel drogproblémáikkal. Szintén ebben a szférában hangoztak el kudarcok is.

Az egyik ilyen volt István esete, aki magas vérnyomása miatt fordult orvoshoz. István függő is volt, de arra hivatkozva, hogy a „népi bölcsesség szerint a magas vérnyomás ellenszere a pálinka”, ivott a kivizsgálások előtt. „Az orvos erre azt mondta, hogy a vizsgálatok a zsíros ételek miatt vannak, meg sem kérdezte, hogy nem iszik-e. A beteg erre megkönnyebbült, bepiált, és egyben megnyugodott, hogy nem az alkoholizmus a baj” – mesélte a családsegítő, aki végül tapasztalataik egyik konklúziójaként hozzátette:

„Olyan hónapok és évek előtt állunk, amikor nagyon sokan fognak az alkoholba vagy más feszültségoldó szerekbe kapaszkodni. A társadalmunkat ez a probléma megint nagyon erősen érinti.”