Jordán Tamás: Bármit mondanak, úgy fordítom le magyarra, hogy csak
A 30 évig színházigazgató Jordán a színház és politika viszonyáról beszélgetett Veiszer Alindával. Jordán szerint Hende Csabának köszönhető a szombathelyi színház, de egy interjú miatt tajtékzott a...
Hét republikánus szavazott a demokratákkal Trump ellen, a szenátus felmentette a volt elnököt
A Trump elleni második impeachment sikeréhez tízzel több szavazatra lett volna szükség a felsőházban. Azzal vádolták a volt elnököt, hogy felbujtott a Capitolium ostroma előtt. Szombaton egy ponton...
A Győr csoportelsőként jutott a kézilabda BL-nyolcaddöntőbe
Az FTC szombaton kikapott, de így is ott lesz a nyolcaddöntőben.
Kína fontos adatokat nem hajlandó megosztani a WHO szakértőivel
A járvány eredetét vizsgáló csoport 174 korán regisztrált fertőzött nyers betegadataihoz szeretett volna hozzáférni.
Egy macska segítségével került elő a holttest, amit a hatóságok nem találtak
Egy gércei tűzeset után 23 óráig helyszíneltek, de úgy távoztak, hogy az egyik épületben bennégett házigazdát még keresték.
Minden virágnak megvan a maga varázsa – exkluzív interjú Szájer Józseffel
Valentin-nap alkalmából beszélgettünk Szájer Józseffel a virágokról.
Az SZFE, amit korábban ismertünk, ahova felvételiztünk, megszűnt, élt 156 évet
A blokád után az SZFE új vezetése gyors és nagy átalakításokba kezdett: új épületekben új tanárokkal indul a tavaszi félév. A hallgatók már elbúcsúztatták a régi egyetemet, és dönteniük kell, hogy...
Orbán Viktor Alfival, a vizslával reklámozza az állatvédelmi kérdőívet
A miniszterelnök szerint 13 fontos kérdésről van szó.
Egy társkereső, ahol csak a nők kezdeményezhetnek
Az alkalmazás lényege egyszerű: először csak a nők írhatnak rá a férfiakra. Már havi 42 millióan használják, és a vállalat nemrég tőzsdére lépett.
Erős földrengés rázta meg Fukusima prefektúrát
7,0-es magnitúdójú rengést mértek Japán keleti részén, a leállított atomerőműben nem észleltek rendellenességet.
Kövess minket Facebookon is!