Archívum

86 százalékos hatékonyságú a kínai Sinopharm vakcinája
Az Egyesült Arab Emírségek egészségügyi minisztériuma tett közzé először hatékonysági mutatókat a kínai vakcináról.
Koronavírus-fertőzésben meghalt Horváth József, a Budapesti Temetkezési Intézet vezérigazgatója
Horváth József halálhírét Karácsony Gergely jelentette be. Horváth tíz évig volt vezérigazgató a BTI-nél.
Trump jogi csatát vesztett Pennsylvaniában
Elutasították a republikánus elnök jogászainak keresetét a pennsylvaniai eredmények hitelesítésének leállítására.
Csillogó bőrű, különleges kígyófajt fedeztek fel a vietnámi dzsungelben
Az Achalinus nemzetség az evolúció során hamarabb ágazott el a kígyók többi csoportjától, ezért annyira eltérő a külsejük.
November végéig 3300 milliárd mínuszt hozott össze az állam
Csak novemberben majdnem 700 milliárd volt a hiány. A jövő évi deficit a GDP 6,5 százaléka lehet.
Az Orbán-bányákból szállították volna a követ a Magyar Közútnak, de más nyerte a tendert
Sokáig úgy tűnt, hogy a miniszterelnök családjának cégei legalább látszólag távol tartják magukat állami pénzektől, mostanra azonban ez a törekvés eltűnt.
Semjén Zsolt bűnről és erényről
Szerinte az ellenzéknek azt kellett volna mondani Szájer Józsefnek, hogy welcome in the club. Vágatlan interjú a KDNP elnökével.
Merkel: Keressük a megoldásokat, de a jogállamisági mechanizmus megtartása mellett
A német kancellár egyelőre nem tudja megmondani, hogy ez sikerülni fog-e.
Megszavazta az emelést, majd a nem fideszes többségre mutogatott egy fideszes képviselő Komlón
Azt írta, amíg a Fidesz volt hatalmon Komlón, kilenc évig „egy fillért nem emeltek”, most nem Fidesz-többség van.
Kövess minket Facebookon is!